Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2021

MITEM-krónika 19. rész – Sorstérkép (Raszputyin; Emlékezés Szőcs Gézára)

Befolyásolhatja-e egy ember a történelem menetét? Van-e, lehet-e hatásunk a saját sorsunkra, és mennyiben tudjuk megváltoztatni másokét? Egyáltalán mire predesztinál minket a sors, és meddig terjed a szabadságunk? Ezeket a kérdéseket is végiggondolhattuk egy színházi remeklés és egy író emlékezete kapcsán. A MITEM-en Szőcs Géza Raszputyin című darabjának adaptációjával szerepelt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, az előadás előtt pedig a 2020. november 5-én elhunyt költő-íróra emlékeztek alkotó- és pályatársak.

 

Raszputyin   ::   Fotók: Schumy Csaba

 

Zajos, ahogy mondani szokás, rockkoncerthez hasonló sikere volt a Raszputyin előadásának, ami még a sokat próbált fesztiválközönségtől is szokatlannak tűnhet, ám nem véletlenül. Mind a tavaly elhunyt író műve, mind az előadás stilisztikai bravúrja indokolttá teszi ezt a sikert. Kénytelen vagyok magamat idézni (mert most sem tudom jobban megfogalmazni, miről szól a darab). Egy évvel ezelőtti írásomban így foglaltam össze Szőcs Géza poétikus fikciójának a lényegét: „Képzeljünk el egy nagyon gyors snittet, mintha egy filmszalagot tekernénk vissza, mondjuk kiindulva a délszláv háborúból, a romániai forradalmon, a berlini fal leomlásán, a 70-es évek palesztin merényletsorozatán, a prágai tavaszon, a Gulágon, a haláltáborokon, satöbbin, satöbbin át, peregnek, szaladnak a képek, majd belassul a filmszalag pörgése, és egy kimerevített pillanatban megáll egy torkolatcsőben, oldalt fordulunk és lám – na, ez az a lövés, amit egy bizonyos Gavrilo Princip nevű diák ad le 1914. június 28-án Szarajevóban, mit sem tudva arról, hogy végzetes lavinája százmilliókat temet maga alá. Szőcs Géza Raszputyin című darabja erre az egy végzetes pillanatra fókuszálva próbálja a képzelet abszurd játékát játszani: mi lett volna, ha nem dördül el a lövés…” Ez a Mi lett volna, ha...-játék nemcsak arra enged teret a nézőnek, hogy végiggondolja az elmúlt évszázadot, és egy kicsit fejet hajtson azok előtt a nemzetek-generációk előtt, amelyek elszenvedték mindezt. Arra is lehetőséget nyújt, hogy belegondoljunk, mi a mi felelősségünk mindebben, az egyes emberé. A darabbéli Raszputyin nem történelmi hűséggel ábrázolt alakja inkább csak egy metafora, a sorsot alakítani képes küldetéses emberé, aki viszont itt kudarcot vall, hiszen nem sikerül elkerülni az események dominószerű láncolatát előidéző puskalövést. Sardar Tagirovsky stílusteremtő rendezése nagyszerűen bontja ki a szöveg mélységeit, ebben a furcsa, archaikus színházi formákat is megidéző történelmi panoptikumban folyamatosan a képzelet és valóság határán egyensúlyozva „játszunk” az idővel. Az idővel, amely rendkívül sokféle alakváltozatban jelenik meg az előadásban, a tik-takoló zenei effektektől a személyes időre asszociáló író-figura, Marcel Proust megjelenítéséig. Úgy tekintünk át ezen a „haláltáncos vérkarneválon” (Szőcs), a huszadik század tébolyán, hogy közben megfogadjuk: mindent elkövetünk annak érdekében, hogy – Nagy László fordulatával szólva – ha élünk, hát legszebben éljünk.

 

 

A Raszputyin előadása előtt a MITEM programja megemlékezett az író-költő, irodalmár, kultúrpolitikus személyiségéről, életművéről is. Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója, a beszélgetés moderátora először Szőcs Géza irodalmári tevékenységéről kérdezte Fazekas Sándor irodalomtörténészt. Egykori tanítványa (aki később kollégája lett) arról számolt be, hogy nála egységbe fonódott a többféle tevékenység, nagy rálátása volt a művelődéstörténetre, különösen, ami Erdélyt illeti. Mindig történelmi távlatban, komplex összefüggésekben gondolkodott, ez a fajta gondolkodásmód köszön vissza a Raszputyinban is – emelte ki az irodalomtörténész. Szőcs Géza életműve nagyon gazdag, sokféle területre terjed ki, a viszonylag ismertebb költői munkássága mellett rendkívül fontos, hogy a drámai műveit is életben tartsák a színházak – tette hozzá Fazekas Sándor. Tanárként is művész volt, mondta az irodalomtörténész, ez abban nyilvánult meg, hogy egészen másfajta problémák érdekelték, mint a többieket, és nem riadt vissza a szakmai nehézségektől. Ismeretlen témákat fedezett fel a kutatásokban, módszertanilag is szabadabban dolgozott, mint szokás. Besenyei Gedő István felidézte, hogy a Raszputyin bemutatója után Szőcs Géza azt mondta, hogy Szatmárnémeti felkerült az érzelmi térképére, sajnos, már az előadás kisvárdai bemutatkozásán sem tudott ott lenni. (A Magyar Színházak 32. Kisvárdai Fesztiválján egyébként a Raszputyin a társulati munkáért kapott díjat, Rappert-Vencz Gábor pedig a legjobb férfi főszereplő elismerést nyerte el.)

 

 

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója először azt említette, hogy a Liberté ’56-ra készülve ismerte meg Szőcs Gézát. 2006-ban került Debrecenbe, a Csokonai Színház művészeti vezetőjeként, és keresett egy olyan művet, ami egyrészt kapcsolódik a forradalom 50. évfordulójához, másrészt megadja az alaphangját a teátrum következő időszakának. Ezt találta meg Szőcs Géza darabjában. Páratlan műveltségű embert ismert meg benne, aki több nyelven beszélt, aprólékos történelemtudással bírt, és nagyon átfogó szellemiséggel. Vidnyánszky Attila hozzátette, nem klasszikus értelemben vett darabokat írt, hanem színházi szövegeket, amelyek nagyon tág teret engednek a rendezőnek, és külön becsülendő volt, hogy nagy szabadságot hagyott a színházi alkotóknak ebben. Rendezőként nagyon inspirálónak tartotta Szőcs Géza szellemességét, kifinomult iróniáját, sokrétűségét, ami a szövegeiben megmutatkozott. Vidnyánszky Attila később is dolgozott a szövegeivel, például a Csíksomlyói passióban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a színházi alkotóknak időről időre érdemes foglalkozniuk az íróval, hogy ez az életmű ne menjen feledésbe. Sardar Tagirovsky, a Raszputyin rendezője elmesélte azt, hogy a szöveggel először egy olasz változat színrevitelekor találkozott.

 

Emlékezés Szőcs Gézára   ::   Fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

Paolo Antonio Simionival állt munkakapcsolatban, aki megkérte őt, hogy segítsen ebben az előadásban, amelyben Raszputyint egy báb „játszotta”, a bábmozgatásban kellett segítséget nyújtania. Szinte sorszerűnek érezte aztán a rendező, hogy kicsit később, a szatmárnémeti rendezés kapcsán is éppen ez a darab merült fel. A szöveggel is sorsszerűnek érezte a találkozását. Milliók tűnnek el a történelem süllyesztőjében – mondta Sardar Tagirovsky – Szőcs Géza szövegének különleges, közösségi érzékenységét ez adja, hogy meg tudjuk-e hallani ezeket a hangokat. A rendező hozzátette, hogy ez az előadás egyfajta ürügy erre a megemlékezésre.

Az előadás után az idei találkozó talán legjobb hangulatú beszélgetése zárta a napot. A szatmárnémeti társulat beszámolója szerint a Raszputyin próbafolyamata is hasonlóan harmonikus és inspiratív munka volt.

 

Ungvári Judit

(2021. október 07.)