Szőcs Géza 2014-ben született Raszputyin küldetése című drámáját először Velencében mutatták be 2015-ben, Paolo Franzato rendezésében. A magyar nyelvű ősbemutató 2019. október 4-én volt az erdélyi Szatmárnémetiben. Budapesti bemutatójára az idei MITEM keretében kerül sor. Összeállításunkban közzé tesszük Elek Györgynek a dráma írójával, az előadás főszereplőjével, Rappert-Vencz Gáborral, és rendezőjével, Sardar Tagirovskyval készült interjúját, valamint Kereskényi Sándor és Can Togay János írását. Közöljük továbbá a dráma VIII. jelenetét is.
KERESKÉNYI SÁNDOR: A Raszputyin-jelenség
Grigorij Jefimovics Raszputyin (1869–1916) orosz misztikus (és magát szentnek nevező okkultista szerzetes, kalandos életű vándorprédikátor), aki II. Miklós orosz cárral és családjával szoros kapcsolatot kialakítva nagymértékben befolyásolta a birodalom sorsát. Az „őrült pap” (aki végül is nem az egyház, hanem a világi hatalom szolgálatában állt) akkora tekintélyre tett szert, hogy végül jellegzetes megtestesülésévé vált a keleti típusú despotizmus már-már mindenható kegyencének. Meglehetősen szado-mazochista alkat lévén, olykor semmilyen erőszaktól nem riadt vissza, máskor viszont az önkínzásig menően tűrte a legvadabb erőszakot. Raszputyin rendkívül ellentmondásos egyéniség volt. Éles eszű ember létére néha elképesztő ostobaságokat követett el, sokszor folyamodott törvénytelen eszközökhöz, miközben maga az igazságosságot hirdette. Egyrészt mágikus szertartásoknak nevezett orgiákat szervezett, másrészt szenvedélyesen gyógyított és jótékonykodott. Látnoki képességekről is tanúbizonyságot tett, és ezzel kora orosz társadalmát valósággal megbabonázta. Sokáig úgy tűnt mindenkinek, hogy delejező személyiségének varázslatos hatása alól még az ellenségei sem vonhatják ki magukat. Kiváló kommunikátorként herceggel és paraszttal egyaránt megtalálta a hangot, és majd’ mindenkit elbűvölt őszinteségével, szívélyességével. Esetenként azonban félelmet gerjesztett és riadalmat keltett, igazmondásával terrorizálta környezetét. (Nem sokkal halála előtt levelet írt a cárnak, amelyben szemére hányta bűneit, és az egész uralkodó család szörnyű kiirtását jósolta meg, ellentmondást nem tűrően követelve II. Miklóstól a politikai és társadalmi változtatást.)
Szőcs Géza Raszputyinról írott drámája először Milánóban jelent meg, olasz–magyar kétnyelvű kiadásban. Ősbemutatója Velencében volt 2015‑ben, Paolo Franzato rendezésében, aztán más olasz színházakban is játszották. Orosz nyelvű bemutatójára is sor került, éppen annak a Juszupov palotának a házi színházában, ahol a szerzetest Juszupov herceg parancsára meggyilkolták. Szőcs drámája fiktív történetet elevenít fel, valóságos történelmi szereplőkkel. Raszputyin, erőteljes belső indíttatásra hallgatva megpróbálja megakadályozni az I. világháború kitörését. Ezért győzködi kétségbeesetten a korabeli Európa jelentős politikai vezetőit, elsősorban a cárt, aztán II. Vilmos német császárt, Ferenc Józsefet és V. György angol királyt. Elkeseredett próbálkozásai azonban falra hányt borsónak bizonyulnak, ékesszólása zátonyra fut a zsarnokok hatalomféltő, kicsinyes korlátoltságán. A mű (mint jellegzetesen posztmodern szöveg) rendkívül érdekes kísérlet a történelem tanulságainak összegezésére.
Raszputyin mint drámai hős
Elek György Szőcs Gézát kérdezi
– Az ön pályáján mit jelent a Raszputyin küldetése című dráma? Kicsoda Raszputyin?
Mind a regényhősök, mind a drámák hősei, helyzetei, konfliktusai: a szerző tudattartalmainak emberi figurákban és sorsképletekben való kivetülései. Ezt a színdarabot 2014 nyarán kezdtem írni, akkor még esszé formájában. Arra kerestem választ: vajon ha azok az uralkodók, akik katasztrófába vitték nemcsak saját nemzetüket, hanem az egész európai kultúrát, előre látták volna ostoba döntésük eredményét, a rettenetes következményeket, akkor is ugyanúgy döntenek? Mindezek a kérdések és válaszok végül drámai dialógusokba szerveződtek, mintegy maguktól. Vagyis eredetileg egyáltalán nem színdarabot akartam írni, de az anyag belső törvényei és imperatívuszai így alakították a szöveget, ahogyan ez most olvasható. Raszputyin tehát egy projekció, amely kérdések, hipotézisek és válaszok kölcsönhatásában, interferenciájában született meg.
– A mű megírásakor mennyire volt egyensúlyban a politikai kényszer és a művészi ihletés?
A belső parancsok kérdése már átvezet a külső kényszer felvetéséig. A kérdés nemcsak amiatt meglepő számomra, mert el sem tudom képzelni, milyen politikai kényszer hatása alatt érezné ma egy szerző kötelesnek magát Raszputyinnal foglalkozni. Ráadásul, ha valaki, azt hiszem, hogy én azok közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy soha semmiféle politikai kényszernek nem engedtek, sőt. Amúgy: kényszernek sem, elvárásnak sem. Pedig sokféle élethelyzetben voltam. Éltem Ceauşescu diktatúrája alatt, meg a nyugati magyar diaszpóra kulturális valóságában, meg a Kádár-, Aczél-korszak utolsó fejezeteinek korszakában, meg a szabaddá lett Románia politikai boszorkánykonyhákban nem szűkölködő dzsungeleiben, meg a szabad Magyarország Újvilágában, ellenzékben is, meg kormánytisztviselői minőségben is. De nem hiszem, hogy egyetlen szótagot is leírtam volna kényszer vagy elvárás hatása alatt. Vagy bármit, amit szégyellenem kellene. Ha valamire, erre, azt hiszem, büszke lehetek.
– Lehet-e újrakezdeni a történelmet bárhol, bármikor, vagy annyira megvan a maga folyása, hogy már csak folytatni tudjuk?
Egy útra, amelyről letévedünk – Ady: „Valahol utat vesztettünk”[1] – mindig visszatalálhatunk, ha ez fontos nekünk, és a kisebb ellenállást követve nem fogunk magunknak más utakat választani.
– Az ön számára a magyar történelem szenvedés- vagy üdvtörténet?
A kettő együtt. De hiszen tudjuk, hogy a Golgotát a Feltámadás követte.
– Az orosz és az olasz előadások után mit jelent az ön számára a darab szatmári magyar nyelvű bemutatója?
Nyilván elégtételt. Annyira, hogy a magyar nyelvű színházi bemutató napjára időzítettem a könyvbemutatót is, vagyis a dráma hatnyelvű kiadásáét. A magyar, olasz, orosz, német, francia, spanyol nyelvű verziókról van szó, további öt nyelvre most fordítják. Azt hiszem, ha őszinte akarok lenni, úgy kell fogalmaznom: az érdeklődés aligha nekem szól, inkább Raszputyinnak s a személye által felvetett kérdéseknek, amelyekre a történelem számunkra fájdalmas választ adott. Számunkra: minden magyar, meg orosz, meg európai ember számára.
CAN TOGAY JÁNOS: Olvasónapló
Szőcs Géza pamfletszínjátéka
Élvezetes színdarab, mely igen inspiratív lehet egy rendező számára: egy ilyen látomásos realista-abszurd ukrónia színreállításánál a mise-en-scène fantázia szinte korlátlan, szabadon szárnyalhat.
Bokrok között bujkáló hercegnőcskék, császári virágoskertek, zenét komponáló uralkodó, szibériai szcéna, párizsi kupleráj… csupa sűrített, elrajzolt helyszín és szituáció, amelyben a szintén elrajzolt, meseszerű, telített színekben, erős fényeffektusokban megjelenő történelmi figurák, élükön az őket összekötő, saját diabolikusságát mennyei küldetésében meghazudtoló Raszputyinnal: mind-mind erős gesztusok, amelyekkel és amelyek köré látványos és pimasz világ teremthető.
Hálás dolog. Tablószerűen, jó ritmusban van megírva, a tudott végkifejlet ellenére is élvezetes a sztori és vele a csattanó. A végkifejlet hirtelen és a legeslegutolsó másodpercben fordítja – éppen a tudott vég és annak konzekvenciái miatt – vérfagyasztóvá a történelmi groteszket, és szül egy tragikus karaktert – nevezetesen a halálon túli küldetésében elbukó Raszputyint. Az ötlet, nevezetesen az alternatív történelem, az ukrónia felhasználása, ilyen nagyszabású történelmi eseményeknél kézreálló eszköz, amit jól kihasznál a darab. Nem enged a terjengősség csábításának, ugyanakkor megenged magának kitérőket (szibériai anekdota), amelyek mégsem ártanak a tiszta struktúrának. Ha elemzőn megerőltetem magam, még ha ez az igény nem is merül fel olvasás közben, akkor feltűnhet, hogy a stílusjátékban nincs is minden kihasználva, ebben talán lehetett volna még lubickolni. Gondolok itt a mai fordulatok és az archaizálás kontrasztjára, vagy a különböző karakterek nemzeti jegyeinek még erősebb megrajzolására. De ez futó gondolat csupán. Összességében, mint mondtam, szórakoztatónak és elgondolkodtatónak tartom a darabot. Élveztem olvasni.
„Raszputyin mindannyiunk vágyát és lelkiismeretét testesíti meg”
Elek György Sardar Tagirovsky rendezőt kérdezi[2]
– Kérem, meséljen röviden eddigi munkásságáról!
Nekem az egész életem egy nagy utazás. Oroszországban nevelkedtem, Kazanyban, tatár földön. Mind a két szülőm ottani. Éltem Kazanyban, Moszkvában és Kijevben. Szüleimet hívták dolgozni, így kerültem Kecskemétre, aztán Budapestre. Közben folyamatosan utaztam Oroszországba. Budapesten tanultam egy színiakadémián színészetet, aztán a budapesti bábszínházban bábszínészetet. Ott három éven keresztül megtanultam valamennyire bábozni, aztán Rómában és Budapesten felváltva tanultam egy másik fajta iskola szerint színészetet. Közben többnyire külföldön, filmekben és reklámokban forgattam, abból tudtam megélni, ugyanakkor elkezdtem kísérletezni a rendezéssel, általában amatőrökkel, elhagyatott pincékben, mindenféle forrás nélkül. Az Ascher Tamás színházi rendezővel való találkozás erősített meg ezen az úton. Bizonyos értelemben egyik mesteremnek tartom őt. Több sikertelen magyarországi felvételi után jelentkeztem a marosvásárhelyi színművészeti egyetemre, ahol Bocsárdi László rendező osztályba kerültem alapképzésre, majd mesteri képzésre. Ő a másik nagy mesterem, és egy fontos ember az életemben, aki az élet prizmáján keresztül hihetetlen mélységében érzékeli a színházat. Elkezdtem rendszeresen rendezni előbb Sepsiszentgyörgyön, majd Nagyváradon, Temesváron, Gyergyószentmiklóson, Magyarországon a Nemzeti Színházban, Debrecenben, Újvidéken. Idén Budapesten el akarok indítani egy nemzetközi művészeti bázist, ami egy újfajta iskola lesz, ahol nagyon sok mester fogja tanítani a világ minden tájáról érkező embereket. A mostani szatmárnémeti bemutató után Celldömölkön, Debrecenben, Budapesten és Moszkvában fogok rendezni.
– Milyennek találja a Szatmárnémetiben működő Harag György Társulatot?
Ez egy nagyon erős csapat, nagyon színes, azt érzem, hogy van a színészekben játékkedv és tettvágy. Van bennük tartás, van erejük a színházhoz. Ez méltó Harag György emlékéhez. Szimpatikus a színház körül tevékenykedő stáb, nagyon segítőkészek az emberek. (…)
– Mikor kérték fel a darab megrendezésére?
Bessenyei Gedő István ajánlotta fel a lehetőséget körülbelül egy évvel ezelőtt. A darabot már korábbról ismertem, ugyanis három éve, amikor Paulo Antonio Simioni rendezte meg Olaszországban, engem kért fel mint bábrendezőt, én tanítottam meg a színészeket bábozni. Az olasz rendezésben Raszputyin egy báb volt, mindenki más élő színész. Ismertem hát a szöveget, és azért vállaltam el a megrendezését, mert nagyon izgalmasnak találtam, ahogyan a történet érintkezik a mával. Érdekelt Raszputyin alakja, általa is kötődtem az orosz világhoz. S különös jelnek vettem, hogy ugyanannak a darabnak a megrendezésére kértek fel, amivel három éve találkoztam Rómában. Számomra ez a lehetőség egy amolyan Raszputyin-féle jóslat teljesülése volt.
– Raszputyinnak mi az üzenete a mai társadalom számára?
Mi most egyfajta nyugalomban élünk itt, Európában, de folyamatosan érezzük, hogy a világ valahogy pusztul körülöttünk. Nemcsak amiatt, hogy egyre jobban pusztul az esőerdő, vagy hogy magyarországnyi területen ég a szibériai tajga, erdőtüzek pusztítanak a felelőtlen emberi cselekedetek következtében, vagy abból adódóan, hogy az iparosított mezőgazdaság igazából csak a multiknak kedvez. Hanem amiatt is, mert egyre több mini-diktatúra jön létre a világunkban, számos országban, és záródnak be ennek következtében bizonyos határok. Közben jelen van egyfajta nyitottság is, az emberek utazhatnak ide-oda. Ez a kettősség – a nyitottság és a zártság – igazából nagyon abszurd. S azt érzékelem, hogy közben feléljük a tartalékainkat, aminek előbb vagy utóbb meglesz a böjtje. Természetesen drukkolok mindannyiunknak, hogy minél kevesebb fájdalommal tudjunk átlépni a jövő digitális világába, amelybe én a költészetet is szeretném átcsempészni. Az ember ma hajlamos azt érezni – ahogy az első világháború előtt is –, hogy itt most nem lesz semmi gond, itt most kibontakozóban van az élet, az ember nyugalomban ülhet a babérjain. Így volt ez a második világháború előtt is. De félő, hogy egyszer csak beáll a tragédia, mert miközben a magunk hétköznapi szintjén létezünk, a felszín alatt ezek a pusztító erők mozognak. Amikor a múltban a háborús események történtek, az emberek nem tudták, hogy egy világháború zajlik körülöttük. Hol az egyik, hol a másik országban robbant ki egy konfliktus. Ezek aztán összeadódtak, és később mondták csak azt, hogy ez volt az első vagy a második világháború. Mi jelenleg nem tudhatjuk, hogy benne vagyunk-e már egy harmadik világháborúban, vagy sem. Vagy hogy egy harmadik világháború készül-e. Nagyon úgy fest, hogy nem tudunk kikerülni egy világméretű váltást, egy globális konfliktushelyzetet…
– Raszputyin magára vállal egy világjobbító küldetést. A darab szerint legalábbis mindent megtesz a katasztrófa elkerüléséért. Ugyanezt akarják az emberek ma is.
Raszputyin alakja nagyon sokrétű: egy jós, aki a jövőbe látva le akarja állítani a háborút kirobbantani készülő politikusokat, hogy ne haljon meg a világháború következtében százmillió ember. Raszputyin a dráma szerint nem képvisel mást, mint azt, amire ma is mindannyian vágyunk. Nagyon sok feljegyzés maradt fenn arról, hogy orgiákat tartott, hogy bűnöző is volt, miközben szent életet élt. Ennek a kibontására is van lehetőség az előadásban. Raszputyin nagyon ellentmondásos figura, közel száz év távlatából már lehetetlen a valóságot vele kapcsolatban kézzel foghatóan megragadni. A dráma szerzője Raszputyin alakjának pozitív és negatív oldalát is láthatóvá teszi. Bordélyházba járt, de kapcsolatban állt az arkangyallal és a szentségekkel is, ezáltal volt képes látni a jövőt. Megpróbálja megakadályozni a cárnál, Vilmos császárnál, György királynál, Ferenc Józsefnél és másoknál, hogy kitörjön az első világháború. Tulajdonképpen ez a darab egy poétikus történelmi fikció: látunk egy alakot, aki megpróbálja megakadályozni azt, amiről mi, nézők már tudjuk, hogy megtörtént. S tulajdonképpen annak drukkolunk az elejétől kezdve, hogy mi lett volna, ha a történelem nem úgy alakul, ahogy valójában. Olyan ez, mint amikor újra megnézünk egy jó filmet, amit szeretünk, és bár jól tudjuk, hogy a történet tragikusan ér véget, de úgy van felépítve, hogy elkezdünk drukkolni, hátha mégis jó vége lehet.
– Egy ilyen film – akár tudatunkon kívül – pörög most a világban?
Igen. Nekünk itt, Európában van egy közös filmünk, a történelmünk, rengeteg fájdalommal a területvesztések, az emberveszteségek, az erőforrások elvesztése miatt. Ezek a sebek nincsenek begyógyítva. Nem tudjuk, hogyan lehetne orvosolni őket. De mint ahogyan egy évszázada Raszputyin szerette volna megakadályozni a huszadik század tragikus kimenetelű eseményeit, mi is szeretnénk úrrá lenni a huszonegyedik század kihívásain. E tekintetben az ember nem változik. Raszputyin mindannyiunk vágyát és lelkiismeretét testesíti meg. Mi arra vágyunk, hogy választ találjunk rá: vajon képesek vagyunk-e feleslegesnek tűnő pusztítás és pusztulás nélkül felülemelkedni önmagunkon? Képesek vagyunk-e meghallani a fájdalom hangjait, akár térben vagy időben tőlünk távolról is? Képesek vagyunk-e egy emberként – az emberiségnek nevezett közel nyolcmilliárd emberrel együtt – megakadályozni az emberfajt veszélyeztető természeti, kulturális, ideológiai, társadalmi leépülést? Képesek vagyunk-e kimondani, hogy nincs szükségünk pipogya vezetőkre? Hiszen a jövő alakulásáért mi, polgárok is felelősek vagyunk. Mert még mindig mintha arra menne ki a játék, hogy ha gyűlöljük egymást, addig abból lehet üzletet és pénzt csinálni, addig félelemben lehet tartani, meg lehet vezetni az embereket.
– Van-e esély annak megakadályozására, hogy a világ rossz irányba haladjon?
Az emberiség gondolkodását tekintve jelenleg egy nagy, pelenkás csecsemő. Hamvas Béla szerint a mai ember legnagyobb baja, hogy ellentétpárokban gondolkodik, számára minden fekete vagy fehér. Fontos lenne pedig, hogy szemlélődjön, hogy tudjon árnyaltan fogalmazni, amikor vitatkozik a másikkal, hogy ne az ellenséget lássa benne. (…)
– Milyen lesz a szatmári Raszputyin-előadás?
Egy izgalmas produkció készül, nagyon sokféle stíluselem fog benne keveredni. Erős lesz a képisége és a zeneisége, lüktető a ritmusa. A film intimitásától jutunk el benne egy mozgalmas, monumentális történelmi tablóig. Egy nagyon érdekes világ teremthető így meg. Nem direkt módon szólal meg benne a politika, vagyis nem „aktuálpolitizálunk”. Ez egy nagyon szókimondó, ugyanakkor költői előadás lesz. Felhívás egy történelmi keringőre három felvonásban, hogy találkozhassunk azokkal, akik között valaha Raszputyin járt-kelt – a déd- vagy az ükszüleinkkel.
„Ez a szerep számomra önvizsgálatra is lehetőséget ad”
Elek György Rappert-Vencz Gábort, Raszputyin alakítóját kérdezi[3]
– Mit jelent az ön számára ez a szerep?
Ha a saját színészi pályámat egy vonatúthoz hasonlítom, akkor a Raszputyinnal most mindenképpen egy fontos állomáshoz érkeztem. Ez a szerep olyan, mint egy időutazás önmagamban és a történelemben. Elő kell venni és ki kell nyitni a huszadik század időkapszuláit. Az előadás Raszputyin halálának a pillanata. A halála pillanatában végigpergő események láncolata. Tudjuk, hogy a halálunk előtti pillanatban pár másodperc alatt lepereg az életünk filmje. Mi lett volna, ha? Ez egy ilyen film. Egy hatalmas sodrásnak vagy inkább örvénynek nevezném az egészet. Ez a szerep számomra önvizsgálatra is lehetőséget ad. Egyszerre mondhatom, hogy semmi közöm Raszputyinhoz, meg azt is, hogy mindannyiunknak van hozzá köze, hiszen minden emberben két erő dolgozik: a szeretet és a durva önteltség, a fény és a sötétség. Ezek mindannyiunkban hadakoznak egymással. Van, amikor jó emberek vagyunk, van, amikor dühösek vagyunk, vagy amikor rossz emberek leszünk. Hogy ezt megbánjuk, vagy sem, az egy más kérdés. Személyre szabott. Az sem mindegy, milyen arányban vagyunk jók vagy rosszak. A fő törekvés legtöbbünkben az, hogy jó emberek legyünk.
– Születnek maradandó élmények a próbákon?
Ez alatt a munkafolyamat alatt nagyon sok szép dolgot éltem meg magamban is, Raszputyinként is. Csodálatos pillanatok voltak a próbákon, amelyek meghatározóak számomra. Hogy ez az előadásban majd mennyire fog látszani, azt még nem tudom, mert egyelőre ott vagyunk a munka sűrűjében. Sokan mondják: nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Én most valóban ezt érzem. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem fontos számomra az előadás. Hogyne lenne fontos, hiszen az a végeredmény, az kerül a néző elé.
– A darab egy fiktív történet, mégis a történelmi tényekhez kötődik. S azt sugallja, hogy a történelem alakulása emberi döntéseken múlik. Mennyire lesz ez kidomborítva az előadásban?
Raszputyin megpróbálja megmásítani a történelmet, megakadályozni a háborút. Megpróbálja megelőzni a huszadik század borzalmait. Ami a darabban a legfontosabb, hogy ezek a borzalmak emberi döntések következményei. S ha egy vezető az adott pillanatban nem a megfelelő döntést hozza, akkor később mások is rosszul döntenek vagy dönthetnek. Ezt megtapasztalhatjuk egyénileg is a magunk életében. De akkor még nem beszéltünk a végzetről, a sorsról… Mert lehet, hogy hiába állunk ellen, aminek meg kell történnie, az meg fog történni velünk. Ott van a vonzás törvénye és egy csomó minden. Ilyen szempontból is nagyon fontos nekem ez az előadás. Nem a logikai következtetés volt az elsőrendű a munka során, hanem az érzetek. A rendező spirituálisan közelít a témához, és belőlünk is ezt próbálja kihozni. Nem azt mondom, hogy ez teljesen újszerű, hiszen minden szerepünket érzelmi szinten is megéljük, de intenzitásában mindenképp kivételesek a próbáink. Egyelőre inkább érzelmekből építkezünk, azok szülik meg aztán a gondolatokat is. Elsősorban az emóciókat keressük. Ezekből bontakozik majd ki – a rendező szavával élve – a „tűpontos” megfogalmazás.
– Ezek szerint az előadás a múlt felidézésével a jelent akarja tükrözni?
Egyértelműen. Ez egy oda-vissza játék. A huszadik század borzalmait éljük tovább a huszonegyedik század borzalmaiban is. Magunkban hordozzuk a sebeket és a következményeket. Mindannyian veszítettünk el nagyapát, a nagyapa barátait, a dédapát, nagyszülőket, azok barátait. Fölmerült egy nagyon szép gondolat a próbán, hogy akár úgy is elveszíthetjük a párunkat, ha meghalt az, aki megszülhette volna őt. Nagyon érdekes, hogyan rakódnak egymásra az idősíkok. Minden összefügg. Egy harminc évvel ezelőtt hozott döntésnek most is viseljük a következményeit. Az életben vannak kerülők. Ha valaki holtvágányra téved, onnan is vissza lehet tolatni a fővonalra – ez a történet ennek az esélyét is beleégeti a néző tudatába.
– A darab üzenetét meg fogják hallani a fiatalok is?
Reméljük. Mi egy olyan korszakban nőttünk fel, amikor nem lehetett választani. Megszabták, mit szabad, és mit nem. Most bármit lehet választani, bármit abba lehet hagyni, és bármit el lehet kezdeni. A mai fiataloknak élniük kell ezzel a lehetőséggel. Ez a kérdés is felmerül a darab kapcsán.
RASZPUTYIN KÜLDETÉSE (részlet)
VIII. jelenet
Raszputyin és Ferenc József.
Schönbrunn. Végig hangos kuvikolás
FERENC JÓZSEF Igen, az a veszprémi nevelőpap, aki a kisded Habsburgokkal foglalkozik, már fellármázta az udvart, hogy véres álmot látott. Egy álom persze tényleg jelenthet rosszat is…
RASZPUTYIN Ezúttal rosszat jelent.
FERENC JÓZSEF De az osztrák korona…
RASZPUTYIN Nem lesz osztrák korona. Egy csenevész, tüdőbeteg osztrák köztársaság lesz, amelyet húsz éven belül le fog nyelni a német birodalom…
FERENC JÓZSEF Micsoda? Mi? A Hohenzollernek?
RASZPUTYIN Nem. Őrájuk trónfosztás vár…
FERENC JÓZSEF Érdekes dolgokat mondasz, Raszputyin. Ám hogyan kell akkor ezt értenem? Hohenzollernek nélkül, de Németország azért császárság marad? Vagy mi lesz belőle? Miféle birodalom?
RASZPUTYIN Arra nincs szó, hogy mi lesz Németországból.
FERENC JÓZSEF Térjünk vissza Ausztriához. Veszíteni fog a területéből?
RASZPUTYIN Nem sokat, csak Dél-Tirolt. Viszont megkapja Magyarország nyugati vármegyéit, hogy Bécs már mégse legyen határváros.
FERENC JÓZSEF És Magyarország…
RASZPUTYIN Magyarország veszíti a legtöbbet ebben a háborúban. És a következőben is. Meg két súlyos okkupáció is vár rájuk, amiről még gőzük sincs.
FERENC JÓZSEF Pedig nem rossz katonák amúgy… Csak mindig hőbörögnek, ez a baj velük, tudtad?
RASZPUTYIN Nem.
FERENC JÓZSEF Mmmondom, egyébként vitéz, bátor katonák… Azt mondtad, sokat fog veszíteni Magyarország?
RASZPUTYIN Rengeteget. De nem a harctereken.
FERENC JÓZSEF Hanem hol?
RASZPUTYIN A béketárgyalásokon, Trianonban. Sok lesz ott a kurtizán, és nem a magyaroknak fognak dolgozni.
FERENC JÓZSEF Vagyis ez az izgága náció úgy általában győzni fog, ha csatákról van szó, de a háborút elveszíti az ágyakban.
RASZPUTYIN Leegyszerűsítő így fogalmaznunk, de nem áll távol a valóságtól.
FERENC JÓZSEF Úgy kell nekik, a rebellis fajzatuknak.
RASZPUTYIN Hát most megszívják.
FERENC JÓZSEF Mit csinálnak?
RASZPUTYIN Most aztán megnézhetik magukat.
(Csend)
RASZPUTYIN Felség, monarchiája saját halálugrására készül.
FERENC JÓZSEF (Vigyorog, mint aki nincs magánál)
RASZPUTYIN Felség!
FERENC JÓZSEF Nem lehet büntetlenül ujjat húzni a Mindenhatóval.
RASZPUTYIN Hát nem. Mi ez az őrült kuvikolás?
FERENC JÓZSEF Ezek az én kis madaraim, itt tartom őket a hálószobámban… Meg a dolgozóban is. Meg a nappalik is tele vannak ezekkel a kedves kuvikokkal. Nagyon jópofa madarak. A tenyeremből etetem őket. Kipróbálod?
RASZPUTYIN Momentán, köszönöm nem.
(Csend)
FERENC JÓZSEF Te, ez biztos, amiket itt mondtál?
RASZPUTYIN Teljesen biztos.
FERENC JÓZSEF (Felriad) Mit mondtál? Hogy még soha nem nyertem háborút? Csak egyet, s azért is az oroszoknak tartozom hálával? Ezt mondtad?
RASZPUTYIN Felség, nem mondtam ilyesmit, engedelmével.
FERENC JÓZSEF És nem is gondoltad ezt?
(Csend)
RASZPUTYIN Akkor javaslom, hogy fókuszáljunk magára a problémára…
FERENC JÓZSEF Ja. Mit csináljunk?
RASZPUTYIN Fókuszáljunk.
FERENC JÓZSEF Aha.
(Csend)
FERENC JÓZSEF Akkor hát lássuk magát a problémát… Miről is beszéltünk?
RASZPUTYIN Mikor?
FERENC JÓZSEF Mire gondoltál, amikor a problémát említetted?
RASZPUTYIN A háborúra gondoltam konkrétan.
FERENC JÓZSEF Ja persze.
(Csend)
RASZPUTYIN Akkor hát hogyan dönt Felséged?
FERENC JÓZSEF Mivel kapcsolatban?
RASZPUTYIN A háborúval kapcsolatban.
FERENC JÓZSEF Te mit tanácsolsz?
RASZPUTYIN Ezt a háborút nem szabad elkezdeni, mert borzalmas dolgok fognak következni.
FERENC JÓZSEF (Pestiesen) Ne idegesíts.
RASZPUTYIN (Hallgat)
FERENC JÓZSEF Azt mondod?
RASZPUTYIN Azt.
FERENC JÓZSEF Hát akkor… Akkor hát ne legyen háború.
RASZPUTYIN (Felpattan) Felség, ön nagy ember! Egy óriás! Önnek köszönhetően megmenekül százmillió ember és megmenekül Európa! Köszönöm! Köszönöm! Ön maga a Messiás! Neve örökre fennmarad! Győzelem! Az angyalok az égben trombitáikat fényesítik!
FERENC JÓZSEF (Szerényen mosolyog, majd lassan elborul) Tudja, nekem néhány éve meggyilkolták a feleségemet. Svájcban történt.
RASZPUTYIN Mélységes részvétem. Ő biztosan nagyon ellenezte volna ezt a háborút.
FERENC JÓZSEF A veszedelem Svájc felől fenyeget.
RASZPUTYIN Ez tény és való.
FERENC JÓZSEF Hogyan?
RASZPUTYIN Onnan indul el egy zárt vonatszerelvény vagonjában nemsokára. Mármint a veszedelem. Ha meg nem előzzük a háborút.
FERENC JÓZSEF A feleségem, a császárné…
RASZPUTYIN Igen, ő nagyon ellenezte volna ezt a háborút. Ő biztosan nem engedte volna megtörténni. Az sicher.
FERENC JÓZSEF A helyzet az, hogy ami ugyanis engem illet, én ugyanis mindent jól meggondoltam és megfontoltam…
RASZPUTYIN És?
FERENC JÓZSEF És térdre kényszerítjük Szerbiát, ugyanis egy kicsit móresre tanítjuk, ismeri maga ezt a diákot, erre a Gavrilóra gondolok, találkozott már vele? Miféle alak? Nem egy született úriember, ahogy elnézem… Egy kicsit legyőzzük őket, aztán nem folytatjuk a háborút tovább, nem nagyon akarom fölöslegesen elhúzni nagyon. Úgyhogy, mire a falevelek nagyon lehullnak, ha élhetek ezzel a mostanában felkapott szóképpel, katonáink már nagyon hazatérnek… (Elréved, majd felriad) Miről is beszéltünk?
RASZPUTYIN Arról, hogy Felséged mindent jól meggondolt és megfontolt…
FERENC JÓZSEF Ja igen, igen. Az úgy van.
RASZPUTYIN De éppenséggel MINDENT, azt nem lehetséges megfontolni, arra csak az Úristen képes…
FERENC JÓZSEF Jut eszembe, ahogyan érkezett, nem látta valahol a fiamat? Rudolf trónörököst. Már egy ideje nemigen mutatja magát, valahol dorbézolhat, vagy szoknyákra vadászik, milyenek a fiatalok, folyton a csajokat hajkurássza… Egyszer szinte el kellett tennünk láb alól, mert az ellenségeinkkel szövetkezett, hallott még ilyent? A tulajdon fiam… trónörökös létére… persze már ő is kezdett türelmetlen lenni, úgy nevezte magát, hogy hát ő az örökös trónörökös… (Nevel) Beszéljen vele is. Meg a császárnéval. (Elréved, majd felzokog) Nem, őt megölték. Az a magyar szabóinas szúrta le, az a Kossuth Lajos…
RASZPUTYIN Részvétem, Felség.
FERENC JÓZSEF Vagy a Petőfi Sándor… A falevelek…
RASZPUTYIN Értem.
FERENC JÓZSEF Setéten bólingat az eperfa lombja… (Vigyorog)
RASZPUTYIN (Pestiesen) Ezt nem hiszem el. (Torkát köszörüli, feszeng) Hát akkor…
FERENC JÓZSEF Hát akkor mi?
RASZPUTYIN Még van egy teljes nap, lehet, hogy kettő. Még nem késő. Még megmenthető százmillió ember. Csak bölcsességre van szükség. Még harminchat óra, ennyi maradt.
FERENC JÓZSEF Úgy van! Kéretem a trónörököst. (Felpattan) Hadat üzenünk! (Toborzó táncba kezd) Mind a tizenhárom tábornoknak, minden gazembernek, minden áruló magyar miniszterelnöknek! (Bokázva, pattogtatva) Le a gyilkosokkal! Ezt elmondhatja otthon! Jó utat! És vigyázzanak a svájciakkal!
The Mission of Rasputin
Compilation About Géza Szőcs’s Drama
Transylvanian Hungarian poet and politician Géza Szőcs (b. 1953) in his drama titled The Mission of Rasputin (2014) poses the question that if the rulers who brought catastrophy not only to their own nation but the whole of European culture, had foreseen the result of their asinine decisions, the terrible consequences, would they have made the same decisions? Szőcs’s drama involves a fictional story with real historical figures. Grigori Yefimovich Rasputin (1869-1916), a Russian mystic, self-proclaimed occultist monk and adventurous itinerant preacher, listening to a powerful internal impulse, tries to prevent the outbreak of World War I. That is why he desperately visits the eminent political leaders of contemporary Europe: the Tsar, the German Emperor Wilhelm II, Emperor Franz Joseph and King George V of England. However, his attempts prove like water off a duck’s back and his eloquence runs aground on the tyrannical and petty narrow-mindedness of the despots. The drama first opened in Venice in 2015, directed by Paolo Franzato. The Hungarian premiere took place on October 4, 2019 in Szatmárnémeti (Satu Mare), Transylvania. The present compilation comprises interviews by György Elek with the playwright, the leading actor in the performance, Gábor Rappert-Vencz and the director Sardar Tagirovsky, as well as the writings of Sándor Kereskényi and János Can Togay. Scene 8 of the drama is published, too, in which Rasputin pays a visit to Franz Joseph, the ruler of the Austro-Hungarian Dual Monarchy. The production will feature at MITEM 2020.
[1] Lásd Ady Endre versét: Fáradtan biztatjuk egymást (1913)
[2] A Szamos folyóirat 2019/10. számában megjelent interjút, mely közvetlenül az előadás bemutatója előtt készült, rövidítve és szerkesztve közöljük.
[3] A Szamos folyóirat 2019/10. számában megjelent interjút, mely közvetlenül az előadás bemutatója előtt készült, rövidítve és szerkesztve közöljük.
(2020. február 15.)