A Nemzeti Színház hírei

Fókuszban: Erdélyi Zsuzsannára a magyar néprajztudomány kimagasló alakjára emlékezünk születésének századik évfordulóján. Az ő nevéhez fűződik a Kárpát-medence magyarsága által a legutóbbi időkig megőrzött orális hagyomány, az archaikus népi imádság műfajának a feltárása. Sok ezer általa gyűjtött ima és ének birtokában bebizonyította, hogy ez a műfaj nálunk a késő középkorban a passió-epikához és a Máriasiralom-lírához kötődik, de őrzi a szent színjátszás nyomait is. Juhász Ferenc fél évszázada született esszéje és Tömöry Márta írása közvetlenül kapcsolódik ehhez az örökséghez, de a lap szerkesztőinek Berecz Andrással kezdeményezett beszélgetéssorozata is a teatralitás hagyományos népi formáinak művelését, tovább örökítését kívánja előmozdítani.

Kedves nézőink! Bármennyire is reménykedtünk benne, a Rómeó és Júlia februári bemutatójára még nem hívhatunk közönséget. Pillanatnyilag új időpontot sem tudunk biztonsággal kijelölni, ezért úgy döntöttünk, hogy a Rómeó és Júlia előadást átmenetileg levesszük a havi műsor táblázatból, és csak akkor jelenítjük meg újra, ha már biztosat tudunk. Az eddig megváltott jegyek érvényesek maradnak.

A Berliner Ensemble és annak vezetője, Oliver Reese beszélgetést szervezett magyar kulturális kérdésekről: https://www.berliner-ensemble.de/be-live. Ezen a Nemzeti Színházat és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM) is érintő kijelentések hangoztak el, amelyeket nem hagyhatunk megválaszolatlanul.

Kölcsey Himnuszának megzenésítésére 1844-ben a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Bartay András írt ki pályázatot, amelyre sok zeneszerző jelentkezett. Azt azonban, hogy a ma is ismert Himnuszt hogyan zenésítette meg Erkel Ferenc, évtizedekkel később mesélte el az idős mesternek, Gárdonyi Gézának. Ezt a történetet hallhatják Schnell Ádám tolmácsolásában.

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját. Arra emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát. Ennek alkalmából hallgassák meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának gondolatait!

Mint ismeretes, a Nemzeti Színház idén is meghirdette spotversenyét, melynek keretében William Shakespeare Rómeó és Júlia című műve inspirálta videókat várt a teátrum 15-25 éves diákoktól. A beküldési határidő január 15-én, pénteken járt le, a három tagú zsűri – a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásának főszereplői: Szász Júlia, Herczegh Péter és Tóth Auguszta – pedig kiválasztotta kedvenceit.

Tegnap este külső támadás érte a Nemzeti Színház honlapját, amelynek angol verzióján idegen szerzőtől származó cikkek jelentek meg. A Nemzeti Színház IT csapata foglalkozik a probléma megoldásával, addig az angol nyelvű honlap nem érhető el. A Nemzeti Színház vizsgálja az esetet, és szükség esetén megteszi a megfelelő jogi lépéseket.

Most, amikor veled egy öt részesre tervezett beszélgetéssorozatba kezdünk, hadd mondom el, mi inspirált erre az eszmecserére. Úgy érzékelem, társulatunk fiatal tagjainak igényük van arra, hogy meghallgassák az „apák” hatvanon túli nemzedékéből azokat, akik lassan maguk is átlépnek a „nagy öregek” sorába. A kihívás számunkra az, mit és hogyan tudunk átadni nekik ebben a mostani fölfordult világban, az élethosszig tartó tanulás jegyében, ami a mi generációnkra kiváltképp jellemző.

Úgy tűnik, hogy a magyarok tudatából a hun–magyar kontinuitás eszméje kiirthatatlan, annak ellenére, hogy a hivatalos tudományosság ezt folyamatosan cáfolni igyekszik. Anélkül, hogy ebbe a régi vitába érdemben belebocsátkoznánk, idézzük fel krónikás forrásaink mentén azt a közeget, amelyben ez az eszme gyökeredzik. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy e hagyomány fenntartásának régen és most is azok a hivatásos énekmondók és mulattatók a főszereplői, akik a keleti, rokon népeinknél még most is praxisban vannak, de nálunk is működtek műfajszerűen.

Az idén januárban száz éve született Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) a magyar néprajztudomány kimagasló alakja. Az ő nevéhez fűződik a Kárpát-medence magyarsága által a legutóbbi időkig megőrzött orális hagyomány, az archaikus népi imádság műfajának a feltárása, funkciójának meghatározása, európai összefüggéseinek, eredet-történeti kérdéseinek vizsgálata. Sok ezer ima és ének birtokában bebizonyította, hogy ez a műfaj nálunk a késő középkor vallásos költészetének két kiemelkedő ágazatához, a passió-epikához és a Máriasiralom-lírához kötődik, de őrzi a szent színjátszás nyomait is.