Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Emléktáblát avattunk Taub János rendező egykori lakóhelyén

Taub János (1927-2010) Kossuth-díjas rendező, színházcsináló, színészpedagógus. A Nemzeti Színház és az egykori Kelemen László Színkör tagjai Budapesten az V. kerületi Zoltán utca 6. szám alatt, a rendező egykori lakóhelyén, emléktáblát avattak fel.

Fotó: Schumy Csaba

Hirtling István színművész, a színkör tagja kiemelte: egy olyan erdélyi származású, nemzetközi hírű rendezőt ünnepelnek, aki Magyarországon mély nyomot hagyott maga után, aki egyetértést, összefogást tudott teremteni maga körül a minőséget szem előtt tartva. Ráckevei Anna színművész, szintén az egykori társulat tagja, rendelkezésünkre bocsájtotta az emléktábla avatón elmondott beszédét. Köszönjük, örömmel közöljük.

 

Ráczkevei Anna:  Levél Taub Jánosnak!

 

Kedves János!

Ismert okok miatt sajnos csak így beszélgethetek magával, pedig szívesen beszaladnék valamelyik törzshelyére, hogy elújságoljam:

- Képzelje, a Hirtling elintézte, hogy emléktáblát helyezhessünk el a Zoltán utcai házon, ahol lakott!

És akkor maga – látom a lelki szemeimmel, ahogy hamiskásan elmosolyodik, és hallom a hangját, ahogy mondja:

- Csak egy pillanat, Anna! Miről  szól ez a jelenet? Mi az igazsága? Mi a főcselekmény? Magának mi a feladata benne?

És akkor látom magamat, ahogy megrökönyödve bámulok magam elé, az  örömöm elszáll, és nem értem, hogy egy ilyen teljesen egyértelmű eseményt miért kell kérdésekkel szétbombázni, tökéletesen elbizonytalanítva engem, mint a jelenet egyik fontos szereplőjét, hiszen István kérésére én mondok beszédet a Kelemen László Színkör nevében a tábla leleplezésekor.

Szorongani kezdek… én megmondom Pistának, hagyjon engem békén, van nekem bajom elég, egy épkézláb gondolat nincs a fejemben, csupa közhely, ami eszembe jut... és egyáltalán, tényleg! Miről szól ez az egész? Minek ez a tábla? Kinek és miért fontos ez? Én mit keresek itt?

- Csak egy pillanat! Anna! Anna! Anna! Gondolkodjon! Maga okos ember! Okos nő! Egy okos színésznő! Ritkaság! Mosolyog, tudja, hogy evvel most jól felborzolta a „nemlétező” hiúságomat, és mintha kacsintana is, ahogy egy másik mesterem, Bodnár Sándor szokott, mikor rá akart vezetni a megoldásra, és jelezni akarta, hogy már ott vagyok a kapujában, csak be kell lépnem.

- Óh! Hát persze! - gyúl hirtelen világosság az agyamban - nem a tábla a lényeg, bár nagyon fontos, hogy lett, mert jelzi az erre haladóknak, hogy egy sokak által tisztelt, nagyszerű ember élt valamikor ebben a házban, de nem a tábla a lényeg, a táblaavatás csak mellékszál, az igazi főcselekmény bennünk, belül zajlik, és arról szól, hogy hitet tegyünk amellett, hogy kinyilvánítsuk, elsősorban magunknak - a maga fájdalmas hiányának megvallásán keresztül is, János-, hogy újra és újra arra a minden előítélettől, prekoncepciótól, politikától mentes munkára vágyunk, arra akarunk szerződni egymással - szem előtt tartva a magas szakmai minőséget-, melyet nekünk, a Kelemen László Színkör tagjainak volt szerencsénk megtapasztalni maga által.

Persze, tudom, hogy ehhez olyan szellemiségű mesterek kellenek, mint maga, kedves János, aki bölcs előrelátással szemléli a világot, szelíd szigorral kéri számon pillanatról pillanatra nemcsak a mi, de saját szakmaiságát is, makacs elszántsággal küzd a legkisebb hiba ellen, és röntgen szemeivel azonnal leleplezi a hiteltelen pillanatokat. Ezért van tétje még egy egyszerű beszélgetésnek is magával, és igazán megtisztelő, ha valakivel másodszor is elbeszélget, mert azt jelzi, hiteles embernek találta az illetőt. Egyébként ezek a kávéházi beszélgetések a legkedvesebb emlékeim közé tartoznak. Az értő figyelem, amivel engem hallgat, a színházi anekdoták és a komoly szakmai elemzések, a humoros csipkelődések és a napi aktualitások, a kifogyhatatlan kíváncsiság, ahogy a világot szemléli, igazi mesteri jelenlét, amivel minden pillanatban tanít. Tanít az élet és a szakma szeretetére, a másik ember tiszteletteljes elfogadására, a kritikai szemléletre, amivel mindennek a mélyére akar látni, és az (ön) iróniára, amivel elviselhetőbbé válnak a nehézségek.

Megtanultuk például magától, hogy a színészet szakma, konkrét feladatokkal, amikre konkrét megoldásokat kell találni, és hogy a pénz diktatúrájánál nincs kegyetlenebb diktatúra ….. és még sok minden mást is … Visszük magunkkal a magától kapott ajándéktanításokat, van, aki hordozza, mint egy ékszert, van, aki elrejti lelke legtitkosabb zugába, és csak ünnepnapokon veszi elő, van, aki minden nap használja, mint nélkülözhetetlen tárgyat, a lényeg, hogy maga velünk van minden pillanatban, és észrevétlenül terjed, sokszorozódik, mert megosztjuk másokkal akaratunkon kívül is, mert ott figyel, ott kérdez, ott magyaráz, ott örül, ott bosszankodik, szóval ott dolgozik bennünk, és semmi más nem számít, mert itt és most ez a főcselekmény!

Ó, gioia giovinezza!

Legyen áldott a neve!

Őrizze most már ez a tábla is Taub János emlékét!

 

 

Szentgyörgyvölgyi Gábor, az V. kerületi Önkormányzat Kulturális Bizottságának elnöke kiemelte: Taub János a legkiválóbb magyar színészekkel dolgozott együtt, akik rajongtak érte. "Rajongtak érte, mert mint mondják, szigorú vonásai és határozott fellépése mellett barátként tudott kávéházakban ücsörögni színészeivel, és néha nagyon egyszerű mondattal tudta rendbe rakni az ember fejében a dolgokat, úgy, hogy nem maradt el a játékosság, nem maradt el a filozófia sem. Ez pedig nagyon kell a színházcsináláshoz, és az élethez is, úgy általában" - jegyezte meg. Mint mondta, minden egyes tőle lejegyzett gondolatból és kollegái visszaemlékezéséből süt a szakma iránti alázat. "Mi belvárosiak büszkék vagyunk arra, hogy Taub János hosszú útja végén itt lelt otthonra, a mi kerületünkben" - zárta szavait.

 

 

Az emléktábla felavatása után könyvbemutatóra várták az érdeklődőket: beszélgetés keretében ismertették meg a közöséggel Darvay Nagy Adrienne Szín játék - Rendezte Taub János című kötetét.

Az emléktábla Stremeny Géza szobrászművész alkotása.

(2021. szeptember 23.)