Andrónyi Zsigmond – Liliomfi és az ifjabb Schwarz alakítója
Hogyan indult a Liliomfi próbafolyamata?
Eleinte etűdököket készítettünk, ezek létrehozásában az integrált osztályunkban a velünk együtt tanuló rendezőhallgatók, Miklós Kovács Bernát, Agócs Attila és Alpár Nándor is fontos szerepet kaptak. Kezdetben élő zenével, zongorával és harmónikával dolgoztunk, amelyeken a saját osztálytársaink játszottak.
A szereposztásra pillantva azt látjuk: mindenkinek két szerepe van. Mikor derült ki, hogy dupla feladat várja a hallgatókat?
Félévkor jelentette be ezt Vidnyánszky Attila, amikár már zajlottak a próbák, de még nem voltak kiosztva a szerepek. Először elég nehéz volt elképzelni, hogyan áll majd ez össze. Mindenkinek két szerepet kellett próbálni, folyamatosan váltani kellett a feladatok között. A folyamat végére viszont éppen ez az egyik izgalmas sajátossága az előadásnak.
A szereposztás szerint Liliomfit és az ifjabb Schwarzot játssza.
Liliomfi közel áll hozzám. Életvidám, szerelmes a színházba, igazi vándorszínész, aki úgy gondolja, hogy egy kis csellel és játékkal szinte mindent el lehet intézni. Schwarz egészen más. Gazdag osztrák fogadós fia, tanult ember, de azért nem túl eszes. Mindössze egy nagyjelenete van, viszont abban teljesen szabadon lehet bohóckodni. Igazi örömjáték.
Mennyire engedi szabadon dolgozni a tanítványait Vidnyánszky Attila?
Nagyon. Folyamatosan biztatott bennünket, hogy hozzunk ötleteket. A legtöbb poén nem előre megírva érkezett, hanem a próbák során született meg. Talán ezért is érezzük annyira sajátunknak az előadást. Az egész egy vidám játék.
Régóta készült a színészi pályára?
Nemrég rendet raktam a szobámban, és megtaláltam egy papírt nyolcadikos koromból. Bérmálkozás előtt kellett leírnunk, mik szeretnénk lenni. A lapot megtartottuk magunknak és a Jóistennek. Én azt írtam rá: jó színész és jó családapa. Jó volt most újra megtalálni.
Mit jelent az alkotóknak, hogy ez a vizsgaelőadás a Nemzeti Színházban folytatja az életét?
Nagyon felvillanyozta az egész osztályt. Eddig vizsgaelőadásként dolgoztunk rajta, most pedig valódi repertoár-előadás lesz belőle. Nagyon lelkesek vagyunk, és közben persze ott van bennünk az izgalom is: vajon hogyan fogadja majd a Nemzeti közönsége?
Ember Léna – Kamilla kisasszony és a Szomszédasszony alakítója
Kamilla kisasszonyt, a vénlány nevelőnőt és egy kisebb szerepben a Szomszédasszonyt is játssza a Liliomfiban. Melyik áll közelebb Ember Lénához?
Kamilla összetett figura. Erőszakosnak, keménynek mutatja magát, közben érzékeny nő, aki ugyanúgy szerelemre vágyik, mint mindenki más ebben a drámában. Vénlány, és jóval idősebb nálam, ezért keresnem kellett, hogyan tudom közel hozni magamhoz. Elkezdtem figyelni az utcán a nőket. Egyszer megláttam egy ötvenöt év körüli nőt, néztem a járását, a gesztusait, az öltözködését, és arra gondoltam: Kamilla pontosan ilyen lehet. Közben vannak köztünk hasonlóságok is. Mindketten temperamentumosak vagyunk, hajlamosak elmenni a végsőkig.
A Szomszédasszony jóval kisebb szerep. Mit talált meg benne?
Ő az, aki egy fontos dolgot elpletykál, tehát egy kicsit intrikus figura. Kis szerep, de van funkciója: egyetlen információval képes mozgásba hozni a többieket és a történetet.
A zene és a tánc kezdettől fontos része volt a munkának?
Igen. Mielőtt az etűdökkel, vagyis a majdani előadáshoz még csak lazán kapcsolódó kis jelenetekkel foglalkoztunk volna, Vidnyánszky Attila külön tréningeket tartott. Például Arany János A walesi bárdok című balladáját mondtuk zenére. Egyszer úgy, hogy teljes összhangban legyünk a zenével, máskor éppen az volt a feladat, hogy menjünk szembe vele. Később ezek a tapasztalatok is beépültek az előadásba. Én középiskolásként énekversenyekre jártam, és magyar, illetve szerb néptáncot is tanultam, ezért különösen szeretem a Kányai uram fogadójában játszódó jelenetet, amelyet sok énekkel és tánccal gazdagítottunk.
Szeptember elején, a nemzeti színházi premier előtt a szerbiai Zentán is játszották az előadást – kilépve az egyetem falai közül, igazi közönség előtt.
Ráadásul telt ház előtt játszhattunk, ami nagyon jó érzés volt, és úgy éreztük, tetszett a közönségnek. Azért is különleges élmény volt számomra, mert vannak szerb családi gyökereim is, játszottam a Rusz Milán által vezetett Magyarországi Szerb Színházban is, ezért bizonyos értelemben hazatérés volt ez a zentai vendégjáték.
És igazi közönség várja a vizsgaelőadást a Nemzeti Színházban is. Milyen érzéssel készülnek erre?
Amikor megtudtuk, hatalmas ünneplést csaptunk. Harmadéves hallgatóként óriási dolog, hogy az osztályvezetőnk, Vidnyánszky Attila rendezésében készült előadásunk története nem ér véget a vizsgával, hanem közönség előtt, repertoáron élhet tovább.
Lukácsy György
fotó: Radnóti Gerda
(2026. Szeptember 23.)