A Nemzeti Színház hírei

Ha egyedül tudok maradni Sztregován a kastély Oroszlánbarlangjában, mindig megkísérlem a lehetetlent: próbálom elképzelni, kitalálni, átélni, hogy 13 hónapon át hogyan kapta Madách Imre az impulzusokat műve írásához. Mindig előre, mindig felfelé, mindig a kompozíció mágneses terében maradva – mellékútra nem tévedve, egyetlen fattyúhajtás nélkül. 13 hónapon át a motívumok, gondolatok szakadatlan áradásában.

Az ember tragédiája vége felé Ádám, az első ember, találkozik az emberiség túlélőivel – túl a világtörténelem utolsó katasztrófáján, túl a természeti környezet pusztulásán, egy túlszaporodási hullámon is túl, amely már: a kihalás. A szembesítéstől Ádám megretten, és elmenekül. Riadalmát fokozza, hogy a Nő, a földön élő utolsó Éva szerelmet akart tőle, a Férfi meg kerítőként működött. De Ádám idejekorán elmenekült, s az utolsó emberpár egyedül maradt. A függöny lemegy. A Tragédia más színen folytatódik.

A parúzia színháza, jelenti be Silviu Purcărete Az ember tragédiája első próbáján: így összegzi az előttünk álló kísérlet célkitűzését. Egy szegényes társulatot látunk a szokatlanul szűk, épített játéktéren, folytatja a rendező, meztelenek mind, testüket csak egy bézs ballonkabát fedi, itt vannak velünk mindannyian.

1989 után a román kultúrának első és feltartóztathatatlan vitalitással feltörő megnyilvánulása Silviu Purcărete színháza volt. Vitalitásról írok, de igazságra gondolok, mert e két fogalom egymásból következő tartalmára utalok. Silviu Purcărete előadásai – a román színházi életben először – nem az illúziót vagy a hipotéziseket, nem az ítélkezést vagy az üres transzcendencia hamis összefüggéseit celebrálják, még kevésbé a szórakoztatást és a „politikai” szándékot állítják előtérbe, hanem magát a világot mutatják fel – kibékíthetetlen ellentmondásaival együtt. Vitathatatlanul. Minden előítélettől és elvárástól megszabadulva. Színháza semmiképpen sem rossz szándékú, ellenséges, igazságtalan. Hanem tiszta, tehát nyers, könyörtelen, ünnepélyes, kíméletlen.

Purcărete egy szabad művész, aki nem szeret egyetlen intézményhez tartozni, sem hosszúra nyúló kapcsolatokat ápolni. A véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot, és hogy a legkülönfélébb körülmények között is beteljesítse küldetését. Íme, egy rendező, aki nem fél a mozgástól, kész a sosem látott társulatokkal való találkozásra, de akit mindig elkísér hűséges munkatársainak csapata. Elválaszthatatlanok. Helmuth Stürmer vagy Dragos Buhagiar, a szcenográfusok és Vasile Sirli, a zeneszerző ott vannak mellette, mert Purcărete támaszkodik erre az idő érlelte magra, hogy a közös ihlettől áthatva adják át magukat az egymást követő előadásoknak, Szentpétervártól Szebenig, Moszkvától Portóig vagy Ljubjlanáig. Purcărete egy szabad művész, de nincs egyedül.

David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete és Shawn A. Kobb kulturális attasé bemutatkozó látogatást tettek a Nemzeti Színházban. Vidnyánszky Attila vezérigazgató és Rátóti Zoltán stratégiai igazgató vezetésével megtekintették az épületet, megismerkedtek a színház működésével, terveivel.

Miben hisztek inkább, az elméleti vagy a gyakorlati vitában? Ki hisz egyáltalán az elméletben egy gyakorlati kérdés kapcsán? Hogyan és miben mérjük az igazságot? Ha szereted a retorikát és érdekel a vitakultúra, látogass el te is a szombaton a Nemzeti Színházba, ahol az országos verseny legjobb szónokai lépnek színpadra. Mert elérkezett a döntő ideje. 

2019 februárjában a #anemzetimindenkie címmel indítottunk programot a Nemzeti Színházban olyanoknak, akiknek a körülményei nem teszik lehetővé, hogy rendszeresen színházba járjanak. Ebben az évben november 3-án és 4-én Tamási Áron Vitéz lélek című darabjára hívtuk a közönséget.

A Színházi Olimpia idején Magyarország ad otthont a híres ISTA/NG (Nemzetközi Színházantropológiai Iskola / Új Generáció) műhelyének. A kurzusokat Eugenio Barba vezetésével a különböző színházi, kulturális hagyományokból érkező mesterek tartják,  bemutatva az általuk gyakorolt előadásformákat, azok kreatív erejét. A résztvevőknek lehetőségük lesz mindezt testközelben megtapasztalni, és egy - a mesterekkel közösen létrehozandó - előadásban alkalmazni is.

Esterházy Jánost, a felvidéki politikust annak idején üldözte a Gestapo, majd megjárta a szovjet Gulagot, végül a csehszlovákiai Mírov börtönében hunyt el, ma pedig folyik a boldoggá avatási eljárása. Ha mindezek ismeretében politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződésről kérdeznénk a színészt, aki az ő szerepét kapta a Hazatérés című misztériumjátékban, az tapintatlanság lenne. De Tóth László pontosít: nem is igazán szerepre készül…