A Nemzeti Színház hírei

„Említettem több ősmerősöm előtt, hogy írtam egy költeményt, melyben az isten, az ördög, Ádám, Luther, Danton, Aphrodité, boszorkányok s tudj’isten, mi minden játszik; hogy kezdődik a teremtéssel, játszik az égben, az egész földön, az űrben – mosolyogtak rá, de olvasni nem akarta senki” – írta 1861-ben egy levélben Madách Imre. A Tragédia első változata alig több, mint egy év alatt született meg az alsósztregovai kastély oroszlánbarlangnak nevezett dolgozószobájában. Madách - szokásához híven - a megírást követően jó ideig „fektette” alkotását.

Mi és a gyermekeink már egy virtuális valóságban létezünk, hamis értékek között tévelygünk, miközben jártatjuk a szánkat mindenféléről, buddhizmusról, pénzről, marihuánáról, megfeledkezve a legalapvetőbb emberi kapcsolatokról – a lényegről. A Részegek után a második közös nemzetis bemutatójára készül az orosz író, Ivan Viripajev és a rendezőbarát, Viktor Rizsakov. Utóbbi művészt az Álomgyár című előadás budapesti előkészületeiről, Hollywoodról és a tudatos álmainkról kérdeztük.

Az Álomgyár egy hihetetlen szerelmi háromszögként is felfogható. Davidet (Trill Zsolt), a Tudomány és Társadalom folyóirat főszerkesztőjét amolyan szellemként két nő játssza körül. Meryl, a feleség és Elizabeth, aki – nincs erre jobb kifejezés – maga a talány. Szerepeikről és Viktor Rizsakov rendező sajátos alkotói munkájáról kérdeztük a két meghatározó női szerepet alakító színésznőt.

„Ha nem magyar írja, világhírű lenne. Valahol Camus és Orwell között. Egyike korunk legnagyobbjainak” – ez Lengyel Balázs kritikus állásfoglalása Székely János esszéregénye, A másik torony kapcsán. „Éppen a Caligula helytartója című drámájával világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon” – fogalmaz róla monográfusa, Elek Tibor. „Sem a korabeli hatalom, sem a kritika, sem a közönség lehetséges igényeit nem firtatta (…) alkotóként semmiféle irányzathoz, divathoz nem kötődött” – hangsúlyozza Szász László irodalomtörténész.

Újra és újra érdemes belevágni Az ember tragédiájába, Madách Imre emberiség-költeményének színrevitelébe – mondja Vidnyánszky Attila. Két évtizede jelent számára inspirációt a mű, mert kimeríthetetlen ihletforrás és lenyűgöző szellemi kalandra csábító dráma. Legtöbbünk az iskolában találkozik először Az ember tragédiájával. És talán nem túlzás azt mondani, hogy ez a találkozás sokszor nem túl szerencsés…

Új barátaink ők. Egy felejthetetlen közös élmény köt össze minket, a Passió előadására való készülődés és a közös munka a Nyeregben. Csak a legnagyobb csodálat hangján tudunk beszélni róluk: a felkészültség, amellyel érkeztek, a figyelem, amellyel részt vettek a próbákon, az a koncentrált energia, amellyel jelen voltak az előadáson, úgy, hogy soha előtte még nem dolgoztak színészekkel, kivívta mindannyiunk tiszteletét. Egy hónappal a közös csíksomlyói kaland után meglátogattak minket. Maguk elé küldték írásba foglalt élménybeszámolójukat, amelyet itt olvashatnak, a látogatás képeivel illusztrálva. 

Petronius a császár, Caligula helytartója. Az őrült uralkodó saját szobrát akarja bevitetni a jeruzsálemi zsinagógába, és a helytartó dolga: végrehajtani a parancsot. A zsidó főpap, Barakiás egy dolgot tehet: megakadályozni a szobor bevitelét, mert az Istene ezt követeli tőle. Kettejük vitájáról szól Székely János darabja. A próbák közben beszélgettünk a helytartót alakító Trill Zsolttal.

Negyven éve statisztaként vett részt az ősbemutatón, most ő rendezi a Caligula helytartóját. Szász János színház és filmrendező Székely János drámájáról, a buta aktualizálásról, egy kérdéseket megválaszoló, férfias előadásról és a rafinált olvasás szükségtelenségéről.

Az évtizedek alatt számtalan Dózsa-megjelenítést láttam, egyszerű és egy kissé bonyolultabb színpadon is, de az összes közül a prímet a Bartus Gyula által megformált főhős viszi. Hihetetlen az a jó szövegmondással, érzékeny értelmezéssel megvalósított, a győzelem és az elbukás mezsgyéjén születő szellemi libikóka – nem kis fizikai erőt követelő mozgásokkal, kitörésekkel –, amely Bartus lényéből, szerepértelmezéséből fakad. A színész dobog, kardot forgat, táncol, énekel, imádkozik, s a játék hatvanhat percében olyan izzó hangulatot teremt, hogy csak ámulunk.  (Részlet Szakolczay Lajos írásából, Magyar Fórum, 2018. július 26.) 

Vannak találkozások, melyek akár a halál küszöbén is fordulópontot jelentenek − az életben. A leukémiás Oszkár a kórházi ágyon fekve találkozik a titokzatos Rózsa Mamival, aki humorral és játékkal tölti meg kisfiú napjait. Ő ugyanis az egyetlen, akit nem riaszt a halál közelsége. Tizenkét napot töltenek együtt, és ez alatt mindent megtesznek, hogy Oszkár elégedetten fejezhesse be az életét.