A 18. században igazi provokációnak számított Beaumarchais (1732–1799) Figaro-trilógiájának első két része. Ezek közül is leginkább a középső: Egy őrült nap avagy Figaro házassága (1778). Túl a komédián volt egy fontos mozzanata a darabnak, ami felháborította a kor nemeseit: kinek jár az első éjszaka joga? A kérdés felvetése természetesen önmagában nem elég a provokációhoz, szükség volt arra a dramaturgiai szerkezetre is, ami elvezet minket Figaro nagymonológjáig, amelyben a politikai, társadalmi szembesítés kap hatalmas teret. Ez a monológ a mű csúcspontja. Minden egyéb vígjátéki szál erre fut ki. Van a kisembernek lehetősége kitörni a felső kontroll alól? Képes megízlelni szabadon a szerelmet a szellem bármely olyan rendszerben, ahol mindenkit irányít valaki? Ott és akkor egy gróf.