Van egy színész. Szeret. Azt mondja, velem akar megöregedni. Esterházy van a matraca mellett. Más is van, például Csáth Géza, meg Szép Ernő, ott a férfiak mind sorban, csak én nem vagyok a matraca mellett. Nők is vannak a matracán, matracában, a matraca alatt, hétszer hét életű Juditok, ott kísértenek fehér húsukkal, némán követelőzve, múlt, jelen és jövő időben. Néha a matracán alszom én is, ez is igaz, zabszalma, de hát akkor miért nem olvas engem, hamár. Szamár maga, mondja, és megsimogatja a fejem, mintha valami rossz fát tettem volna a tűzre, de ő, a bölcs felnőtt megbocsájt, elnézi nekem gyerekes botlásom. Ő nem Othelló elvégre, Prosperó sem, és Lear is csak hálni jár belé. Ha tudná, hétszentség, hogy nem bocsájtana meg.