– Caliban a sziget egykori urának szörny fia, akit Prospero a rabszolgájává tett. Alakjában egy nagyon izgalmas – korunk társadalmára is jellemző – kérdést szegez nekünk Shakespeare: mihez kezdünk a kultúrák összeütközésével – fogalmaz A vihar rendezője, Andrzej Bubień. – Manapság azt tapasztaljuk, hogy miközben zajlik az európai kultúrák valamiféle egységesülése, az eltérések és különbözőségek is fennmaradnak. A viharban azt látjuk, hogyan hordozza Caliban a saját kultúráját idegen közegben.
– Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mi európai civilizációnk a „legmenőbb”, miközben tudjuk, hogy vannak a miénknél ősibb kultúrák. Caliban egyszerűen csak más, és a szerepén keresztül azzal szembesít, mihez kezdünk manapság ezzel a mással. Európán belül szabadon mozoghatnak az emberek, de ahelyett, hogy egy összefüggő, organikus egységgé váltunk volna, amelyben harmonikusan tudnánk együtt élni, eltérő okoknál fogva elkezdtünk megint bezárkózni. Szentpéterváron, ahol élek, látom, hogyan reagálnak az emberek a közép-ázsiaiakra, akik a jobb élet reményében érkeznek. Vagy hazám fővárosában, Varsóban hogyan fogadják az ukránokat, akik tulajdonképpen hasonló kultúrkörből jönnek. A falak azonban pillanatok alatt föl tudnak épülni köztünk.
– Nagy kérdés persze a Caliban és Prospero lányának, Mirandának a viszonya, egészen pontosan a nemi erőszak kérdése, amelyet általában tényként kezelnek a Vihar-előadások. Amikor azonban rendezést tanítok Szentpéterváron, és elemezzük a szöveget a hallgatókkal, arra jutunk, hogy elfelejtjük feltenni azt a fontos kérdést, hogy ebben az ügyben ki mond igazat. Azt ugyanis, hogy Caliban meg akarja erőszakolni Mirandát, Prospero szemszögéből tudjuk meg. Lehet, hogy Prospero igazat mond, de az is lehet, hogy eltúlozza Caliban szándékait. Vagy egyszerűen hazudik. Caliban ugyanis annyit mond: én csak azt akartam, hogy legyen sok kis Calibanunk. A mai világunkban semmi sem egyértelmű, és egy olyan furcsa lény esetében, mint Caliban, általában a rosszat feltételezzük.
(2019. december 17.)