Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800 (központ)
Vissza a hírekhez

Bemutató - A vihar

Prospero és a hajótöröttek - Shakespeare és A vihar

Prosperót, Milánó hercegét jobban érdekelték a könyvek, mint az uralkodás, s ezt kihasználva fivére, Antonio elűzi őt lányával, Mirandával együtt. Egy szigetre vetődnek, ahol Prospero varázserejével kiszabadítja Arielt, a szellemet rabságából, és saját szolgálatába állítja. A sziget másik lakója, Caliban, az Arielt rabságra vető boszorkány félig ember, félig szörnyeteg ivadéka is őt szolgálja. Ariel nem lázong, bár vágyik a szabadságra, ellenben Caliban, a nyers, vad, nevelhetetlen ösztönlény folyton lázadozik.

A sors a sziget felé kormányozza Antonio, valamint cinkosai – köztük Alonso, Nápoly királya, illetve annak testvére, Sebastian – hajóját. Prospero vihart támaszt, s az utazók a szigetre kerülnek. Mindannyian Prospero hatalmában vannak, aki Ariel segítségével tetszése szerint kelt életre szellemeket, válik láthatatlanná, bocsát álmot foglyaira. A dráma szereplői négy csoportra oszlanak. Az egyik csoport tagjai: Caliban s a beléje botló két részeges fickó, Trinculo és Stephano, akik Caliban felbujtására Prospero megölésére szövetkeznek. Alonso fia, Ferdinand külön vetődik a partra, neki mutatkozik meg Prospero először, s attól kezdve végig mellette marad. De ki kell állnia a próbát, hogy elnyerje Miranda kezét, akivel első pillantásra egymásba szeretnek. A harmadik, udvari csoportnak számos tagja van. Közülük Antonio és Sebastian összeesküszik Alonso ellen a nápolyi trón birtokáért, de sikertelenül. Alonso fia vélt veszte miatt lelkileg összeomlik. A negyedik csoport, a hajósok a zárójelenetig alszanak. Ebben a jelenetben Prospero föltárja igazi valóját, miután eltörte varázspálcáját, s tengerbe vetette könyveit. A szereplők közül egyesek bűnbánatot tartanak, mások megátalkodnak; egyesek jutalmat nyernek, mások büntetést kapnak – de Prospero mindenkinek megbocsát, és visszatér birtokára…

A vihar, William Shakespeare utolsó befejezett, teljességgel saját munkája 1611-ben íródott, amely évben a Téli rege is született. Novemberben Jakab király előtt be is mutatták a darabot. A varázspálcáját eltörő Prospero epilógusában Shakespeare búcsút intett a színpadnak. Hogy valóban búcsúnak szánta-e ezt a művet Shakespeare, pontosan nem tudni, de tény: az életmű A viharral lezárult. Színházi sikerei helyszínéről, Londonból hazaköltözött, és 1612-től folyamatosan Stratfordban élt. Teljesen ugyanakkor nem szűnt meg a kapcsolata a színház világával: 1613-ban részt vett Jakab király lányának az esküvőjén, amelyen több művét is előadták. Saját társulatának, a King’s Mennek az új szerzőjével, John Fletcherrel még együtt dolgozott a Két nemes rokon és a VIII. Henrik című drámán (ezeket a kutatók nem is tekintik Shakespeare-műnek) – az utóbbi egyik előadásán, 1613-ban a Globe porig égett. A színházat újjáépítették ugyan, de Shakespeare szakított a társulattal, visszavonult, és haláláig családja körében élt.

 

William Shakespeare  (Stratford-upon-Avon, 1564 – Stratford-upon-Avon, 1616.) Apja kézműves és polgármester (tisztségéből felmentették zűrös üzleti ügyei miatt), anyja egy birtokos lánya. Shakespeare feleségül vette a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, és a házasságból három gyermek született. Az 1585 és 1592 közötti időszakot elveszett éveknek nevezik, mert nem tudni Shakespeare-ről semmit ­biztosan és pontosan, csak azt, hogy színházi ember – színész, író, később vállalkozó – lett Londonban. A Lord Chamberlain’s Men, majd az I. Jakab által támogatott The King’s Men társulat tagja. Résztulajdonosa az 1599-ben felépített The Globe-nak – itt játszották legjelentősebb drámáit: Julius Caesar, Hamlet, Othello, Lear király. Utolsó művét, A vihart 1611-ben mutatták be, ebben az időben már visszaköltözött szülővárosába. 154 szonettből álló ciklusának legszebb darabjai a világirodalom gyöngyszemei. A társszerzőként jegyzett műveit is beleértve közel negyven tragédiát és vígjátékot írt. Drámáinak első kiadását barátai rendezték sajtó alá 1623-ban. Életének tényeiről vajmi kevés biztosat tudunk. Feltételezések és pletykák keringenek arról, kihez írta a szonetteket, újra és újra felbukkannak elméletek arról, hogy drámáinak szerzője nem is ő volt…

 

Shakespeare a Nemzetiben

1837. december 12-én került színre A makrancos hölgy a Nemzeti (akkor még Pesti Magyar) Színház első évadjában. 1838. április 30-án a Lear király aratott óriási sikert Egressy Gáborral a címszerepben, aki Shakespeare-szerepekben folytatott nemes vetélkedést Lendvay Mártonnal az elsőségért. A Hamlet 1839. november 16-án kezdte meg karrierjét a Nemzetiben.

Bár Shakespeare drámái folyamatosan szerepeltek az ország első teátrumának repertoárján, nem mindig arattak átütő sikert. ­Szigligeti Ede igazgatásának idején A vihar, melyet 1874-ben Molnár György rendezett, hat estén került színre, s csak 1891-ben újították föl. A Sok hűhó semmiért című vígjátékot 1876-ban pedig mindössze négyszer adták elő, majd két esztendő múlva még kétszer. Paulay Ede igazgatása alatt. 1878–1894 között Shakespeare-nek tizenöt különböző darabja került a Nemzeti színpadára. S míg a reformkorban a férfiszínészek hódítottak, ezekben az években főként Jászai Mari és Márkus Emília játéka bűvölte el a közönséget. Jászai Gertrud, Volumnia, Kleopátra és Hermione szerepét kapta, míg Márkus Emília Júliát, Cordeliát, Violát, Titaniát, Opheliát, Lady Annát és Desdemonát alakította.

A Nemzeti Színház történetének legfényesebb lapjain szerepelnek Hevesi Sándor korszerű Shakespeare-rendezései. Hevesi a színház direktoraként nagyszabású ciklusokat állított össze (1932-ben, 1926-ban és 1931-ben), így ciklusonként viszonylag rövid időn belül tizenkét-tizennégy darabot tűzött műsorra. A valószínűleg világviszonylatban is páratlan vállalkozás során Hevesi szinte a teljes Shakespeare-életművel megismertette a Nemzeti Színház közönségét.

Németh Antal idején is házi szerzőnek számított Shakespeare, hiszen az igazgató 1938 és 1940 között felújította az Ahogy tetszik című vígjátékot, A makrancos hölgyet, A vihart, a Macbethet. Előadatta A velencei kalmárt, a Hamletet, a Sok hűhó semmiért című színjátékot és a Rómeó és Júliát.

Megmosolyoghatjuk Podmaniczky Frigyesnek, a színház intendánsának szállóigéjét, állásfoglalása mégis örök időkre szól: „Shakespeare-t vagy jól kell adni, vagy sehogy – de adni muszáj…”

 

Gajdó Tamás

 

Shakespeare a Nemzetiben 1945 után

Sok hűhó semmiért (1946, 1952, 1960) | Antonius és Kleopátra (1946, 1960) | Vízkereszt, vagy amit akartok (1947, 1960) | III. Richárd (1947, 1955, 1959, 2004, 2017) | Lear király (1948, 1964, 1967, 1974, 1994, 2007, 2010) | Szentivánéji álom (1948, 1960, 1991, 2014) | Othello (1949, 1954, 1962, 1995, 2018) | Ahogy tetszik (1949, 2014) | Macbeth (1950, 1963, 1993) | Hamlet (1952, 1994, 2012) | A windsori víg nők (1959) | Minden jó, ha jó a vége (1961) | Julius Caesar (1963) | A makrancos hölgy (1963) | Coriolanus (1965) | Tévedések vígjátéka (1968, 1997) | Athéni Timon (1969) | Romeo és Júlia (1971, 1983, 1998) | Szeget szeggel (1973) | II. Richárd (1973, 1986) | Téli rege (1978), Troilus és Cressida, 1980 | IV. Henrik (1980, 1986) | A velencei kalmár (1986, 2013) | V. Henrik, (1986) | A vihar (1990, 2002, 2019)

 

(2019. december 17.)