Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. április 13. - Ida Napja

Vélemény

Színházi Olimpia / MITEM

Narratívák háborúja

Mitem krónika VII. (A doktor)

Döbbenetes kórképet ad mai világunkról Robert Icke A doktor című műve, amit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata hozott a MITEM-re, a világhírű román alkotó Andrei Șerban rendezésében. Az előadás az identitásbeli, faji, vallási, szexuális hovatartozási kérdések aktuális jelenségeinek tart görbe tükröt, igencsak elgondolkoztató módon, hiszen az előítéleteknek éppúgy „odamond”, mint az ezekkel szembenálló woke-kultúrának.

 

 

A még fiatalnak mondható angol drámaíró és rendező, Robert Icke különös érzékkel nyúl a klasszikusokhoz, több sikeres adaptációval is büszkélkedhet. A doktor előképe Arthur Schnitzler 1912-es, Bernhardi professzor című drámája, amit az író rendkívül ügyesen írt át a mai korjelenségekre. Az alapszituáció szerint Ruth Wolff, az Erzsébet Intézet alapító orvos-igazgatója nem hajlandó beengedni egy katolikus papot a műtőbe, ahol egy lány haldoklik egy saját magán végrehajtott abortusz miatt. Ebből sajtóügy és szakmai meghurcoltatás lesz, amelyben a főszereplő szakmailag-emberileg gyakorlatilag ellehetetlenül. A Schnitzler-darab alaphelyzete is lényegében ugyanez, a legfontosabb változást az jelenti, hogy míg az osztrák írónál valódi bírósági tárgyalás zajlik, addig Icke darabjában a meghurcoltatás egy másik dimenzióba, főként a média terébe helyeződik át. A produkciót először 2019. augusztus 10-én mutatták be az Icke vezette londoni Almeida Színházban, így Andrei Șerban egészen friss anyaghoz nyúlt, amikor a temesvári előadást készítette. A magyar nyelvű ősbemutatóba a román világnagyság minden bizonnyal saját tapasztalatait is beledolgozta, hiszen több évtizedes amerikai munkája után, 2019 végén a Columbia Egyetemen betöltött pozíciójáról éppen a politikai korrektség „túltolása” miatt mondott le, és tért haza Romániába. A temesvári produkció nagyszerűre sikeredett. Șerban stilisztikai bravúrja, hogy még ebben a nyilvánvalóan realista darabban is tudott játszani a stílusokkal: a szinte sitcom-jellegű játékmódból és jelenetekből észrevétlenül megyünk át a kőkemény drámába, amely egyébként a klasszikus tragédia jellegzetességeit is kiválóan mutatja (különösen a konfliktust illetően). A színészek hajszálpontosan kidolgozott karaktereket hoznak, világos motivációkkal és megszólalásokkal. A legnagyobb feladat kétségtelenül a főszereplőé, az általam látott verzióban B. Fülöp Erzsébet alakította Ruth Wolff szerepét, egészen megrendítően.

A temesvári előadás számos ponton készteti elgondolkodásra, akár önvizsgálatra is a nézőt. Az elfogultságra épülő manipuláció világát éljük. Az előadás egyik legmegdöbbentőbb jelenete a tévéshow. Amikor a különböző ideológiák és társadalmi „érdekvédő” csoportosulások képviselői szedik ízekre az orvosnő életét, döntéseit, és mondanak visszavonhatatlan ítéleteket, mindarról, amit valaha tett, miközben ő csak azt hajtogatja: én doktor vagyok, nem azért tettem, nem tartozom egyik szekértáborhoz sem. Górcső alá kerül az élete összes mozzanata, a származásától az abortuszán át a személyes kapcsolataiig. A jelenet legnagyobb feszültsége abban rejlik, hogy csupa olyan dologról születik – felszínes és gyors – értékítélet, amelynek rendkívül árnyalt hátteréről órákig lehetne beszélni, és annak nyomán megérteni, ha valaki tényleg kíváncsi lenne rá… Van erre lehetőség ma egyáltalán?

 

Karaktergyilkosság élő adásban - jelenet az előadásból  |  fotó: Eöri Szabó Zsolt - további képek a galériában a cikk végén.

 

Az előítéletekre épülő narratívák világát éljük. Ez azt jelenti, hogy századunkra megszűnt mindenfajta bizonyosság (még az érzete is), és legfőképpen értelmezésekre támaszkodunk. Ma már az ítélkezés nem a bíróságon, vagy nem a jogrendszerben történik (erre Icke jól tapintott rá), sőt, sokszor még köszönőviszonyban sincs a társadalmi megítélés a bíróságival. Ma a médiában zajlanak le a „tárgyalások”. Elég egy-két sértődött, vagy egyszerűen csak rosszindulatú ember ahhoz, hogy valakiről a valóságtól teljesen eltérő kép alakuljon ki a médiában, illetve a még „vadabb” közösségi médiában, ahol kiragadott szavak, szándékosan rossz hatású képkivágások, teljesen félreértelmezett mondatok nyomán komplett hadjáratok indulnak el, amelyek alkalmasak az illető teljes lejáratására, rosszabb esetben tönkretételére. Napjaink boszorkányüldözéseihez sokszor még látszólagos bizonyítékok sem kellenek, bőven elég az, hogy az általunk kedvelt szekértáborban mi az irányadó vélemény, amelynek mentén felmagasztalnak, avagy sárba tipornak a szekérkövetők. Az ismeretek, a tények és személyes tapasztalás teljes hiányában ítélkezik a „köz” koncepciókról, szakmai hozzáértésről, netán magáról az emberről. Ráadásul súlytalanul, következmények nélkül, hiszen egy általam nem ismert személyről formált sarkos vélemény legfeljebb neki fáj, nekem nincs érintettségem benne. Tehát túl könnyen, minden eddiginél könnyebben ítélkezünk. Ezt hozta a 21. század. Szokták mondani, hogy az előítéletek legjobb ellenszere a megismerés, nos, ez a fázis marad ki rendre manapság. Az előadás másik legdöbbenetesebb jelenete, amikor az alapkonfliktus két szereplője üldögél egymás mellett, és kimondják, mindketten megértik a másikat, hiszen azt kellett cselekedniük, amit tettek. Csakhogy itt már késő, közben életek mentek tönkre. Mi viszont még megtehetjük a napi vitáinkban, vagy a véleményformálásaink előtt, hogy felteszünk magunknak szimpla kérdéseket, például, hogy miért is tett vagy mondott valaki valamit. Megtehetjük azt is, hogy kicsit jobban utánajárunk egy-egy jelenségnek, indítéknak, személynek, mielőtt ítélkezünk róla. Ez, bizony, rajtunk múlik. Hogy ennek a most felállított kórképnek kicsit ellentmondjunk, ha még lehetséges…

 

Ungvári Judit

(2023. május 2.)