Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2023. május 30. - Janka, Zsanett Napja

Vélemény

Színházi Olimpia / MITEM

Cassandra ruhái

Mitem krónika XIV. (Resurrexit Cassandra)

Egész kis ökológiai blokkot alkotott a MITEM fesztiválprogramjában a legutóbbi előadások közül a londoni Complicité és a Belgiumból érkező Troubleyn-Jan Fabre Színháza produkciója. Utóbbi előadás, a Resurrexit Cassandra leginkább történetfilozófiai megközelítése és különleges szimbolikája okán volt figyelemre méltó.

 

Jelenet az előadásból  |  fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

A világhírű belga „összművész” (író-rendező- koreográfus -performer-festő-szobrász), Jan Fabre ezúttal nem saját szövegből dolgozott, hanem az olasz Ruggero Cappuccio külön erre az előadásra készült költői szövegére komponálta meg Resurrexit Cassandra című előadását. Az egyszemélyes produkcióban a poétikus szöveg elevenné válásának, és a német színésznő, Stella Höttler egészen elképesztő, szinte rituális révületbe hajló átlényegülésének lehettünk tanúi.

Cassandra „újjáéledése” történetfilozófiai szempontból az emberiség örök buktatóira irányította rá a figyelmet leginkább: „összemberi hübriszünk”, hogy azt gondoljuk, minden a miénk, s mindennel rendkívül pazarlóan bánunk, egészen addig, amíg hiányt nem szenvedünk valamiben. Holott csak időlegesen a miénk mindaz, amit a föld ad, ezért a föld szimbolikája nem véletlenül jelent meg az előadásban, s nemcsak az utalások szintjén, hanem egészen konkrét matériaként is. Fülünkben csenghet a Madách-idézet a falanszterből: „Midőn az ember földén megjelent, / Jól béruházott éléskamra volt az: / Csak a kezét kellett kinyújtani, / Hogy készen szedje mindazt, ami kell. / Költött tehát meggondolatlanul...” Ám nemcsak a föld szimbolikája tette izgalmassá az előadás világát. Öt alapszínből készült ugyanolyan ruhát váltott a színész, s ez az öt szín sajátos ívét adta meg a játéknak és az értelmezésnek. Mondjuk, az is lehet egy megfejtése ennek az ívnek, hogy abból a zöldből indultunk ki, amely a burjánzó természetet, egyfajta édeni ősidőt juttatja az eszünkbe. Aztán a fekete színben az anyaföld és a termékenység jelenik meg, s talán azok az idők, amikor az ember művelni kezdte a földet, de még közel állt hozzá, még harmonikus kapcsolatban volt vele. A kék az óceánokat, az esőt, a víz körforgását is eszünkbe jutathatja, vagy az emberiségnek azon korszakát, amely épp az óceánok leküzdésével tágította ki az akkori világ horizontját. A vörösből a vérre és a húsra asszociálunk, de akár arra is, hogy napjaink nagyüzemi élelmiszertermelésében milyen szerepet szánunk az állatoknak. Végül, az utolsó ruha a fehér, amely ebben az esetben valamiféle légiességként gondolható el, talán azt is felidézi bennünk, mi lesz, ha majd meghódítjuk az űrt is ahová elillanunk? De vajon nem visszük-e magunkkal oda is ezt a hübriszt?

Szintén nagyon izgalmas szimbólum a teknősök megjelenése a színpadon. A páncélos állat szimbolikája hihetetlenül gazdag, az ázsiai kultúrákban világ-jelképként is megjelenik, de általában véve, még a nyugati kultúrában is, a bölcsességet, a hosszú életet juttathatja eszünkbe. Ugyanakkor más érdekes asszociációink is támadhatnak a teknősök kapcsán. Darwin a galápagosi teknőcökből jut el az evolúciós gondolatig, és, ha ebből a dimenzióból nézzük, akkor is nyugtalanító a gondolat: vajon a „csúcson trónoló” ember megérdemli-e az ajándékot, amit kapott a Földdel?

 

 

Az előadás esszenciális súlypontja a fel nem ismert prófécia. Hányszor kell még kikiabálnia Cassandrának, mi mindent követünk el a világban? Hányszor kell még rámutatnia, hogy vannak dolgok, amelyeknek nem lesz jó végük? Hányszor kell még feltámadnia, hogy észrevegyük, és hallgassunk rá? A Cassandra-téma azért is szép választás, mert benne érezzük a művész nézőpontját is. A sámáni révületben, amit a színpadon a filmesen megtöbbszörözött nőalakban láthatunk, az elhangzó szövegek poétikus foszlányaiban, vagy abban ahogyan az alkotó ember üzen nekünk, nézőknek ebben a rendkívül összetett struktúrájú, ám nagyon is gondolatébresztő előadásban. A szépség az esztétikai és etikai elvek összessége – fogalmazta meg az alkotó a közönségtalálkozón. Egyetértünk...

 

Ungvári Judit

(2023. május 23.)