Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. június 25. - Vilmos Napja

Vélemény

Színházi Olimpia / MITEM

Visszakapni az ünnepet

Mitem krónika IV. (A trójai nők, Szuzuki szimpózium)

Intenzív bepillantást nyerhettek a nézők a MITEM elmúlt néhány napjában a világhírű alkotó, Szuzuki Tadasi színházi világába, és az érdeklődők részletesen megismerhették azt a módszert is, amely a Suzuki Company of Toga (SCOT) egyedülálló sajátossága. A japán mester két emblematikus előadását, A trójai nőket és az Elektrát hozta el a találkozóra, az utóbbi még ezután (április 25-én és 26-án) látható majd a programban.

 

Jelenet A trójai nők című előadásból

 

A 20. század legnagyobb színházi alkotói közé sorolt Szuzuki magyarországi bemutatkozása – bátran mondhatjuk – színháztörténeti jelentőségű. A japán mester 1974-es világsikerű előadása, A trójai nők elementáris erővel hatott Budapesten is, hosszú vastapsot váltva ki a közönségből. Méltán, hiszen a produkció – dacára a csaknem ötven évnek – olyan univerzális színházi nyelven szólal meg, akár maga a mintegy két és félezer éves mű, amely minden bizonnyal az emberi idők végezetéig aktuális marad. Érdekes és érdemes azon elgondolkodni, vajon miért lehet ilyen hatása egy teljesen másfajta színházi kultúrához szokott emberre is azoknak az intenzív formáknak, amelyekből Szuzuki építkezik. Egy 1984-es szövegében írta le ezt a gondolatot: „Gyakran halljuk, hogy a színészetet játéknak nevezik. De vigyáznunk kell, hogyan definiáljuk a „játékot” a színházban. Számomra ez a „játék” nem pusztán egy kísérlet önmagunk vagy mások szórakoztatására, hanem arra készteti az embereket, hogy kritikusan gondolkodjanak a világról, amelyben élünk, és küzdjenek azért, hogy javíthassanak rajta.”

 

Jelenet A trójai nők című előadásból

 

A japán mester rendezése ezt a fajta kritikus attitűdöt is tükrözi, hiszen a háború általános problematikáján túl belefogalmazta az előadásba a japán társadalom múlt századi átalakulásának legfontosabb problémáit: az amerikanizálódást, a tradíciók elvesztését, a kultúra kommercializálódását. Az biztos, hogy a kortárs értelmezés igénye a nézőre is nagy hatással van. A Szuzuki-módszerként elhíresült színészi technikát látva pedig megérezhetünk egy nagyon koncentrált, nagyon intenzív színpadi jelenlétet, s ez is erőteljesen hathat a befogadóra. Azt hiszem, a legerősebb hatást talán Szuzuki színházi fogalmazásmódjának sűrűsége okozza. Minden mozdulat, hang, sőt, maga a tér is tágas univerzumokat nyit meg, minden szimbolikusan is értelmezhető. Ez az esszenciális sűrítmény-jelleg adja, hogy magunkénak érezhetjük mindazt, ami a színpadon látható, függetlenül attól, mely földrészen, mely kultúrában nőttünk is fel.

A MITEM programjának részeként a hétvégén bemutatták A testben élő kultúra című könyvének magyar kiadását is (fordította: Jámbor József), amelyben a mester színházelméleti és filozófiai témájú írásai kaptak helyet. Emellett egy külön szimpóziumon ismerkedhettünk meg színházi felfogásának alapjaival, színésztréningjének legfontosabb elemeivel, amelyekből egy kis gyakorlati bemutatón ízelítőt is kaptunk.

 

Szász Zsolt, Jámbor József, Kozma Gábor Viktor, Antal Zsolt

 

A művészi útkeresés vágya hajtotta ki a fővárosból Szuzukit 1976-ban, hogy saját társulatot hozzon létre egy világtól elzárt kis faluban, Togában. A világ megértéséhez központi és marginális nézőpontra is szükség van – fogalmazta meg az alkotó, aki olyan központot akart megteremteni Togában, ahonnan kiterjesztheti színházi látásmódját New Yorkra, Párizsra vagy akár az Északi-sarkra – ahogy mondta. Ez a törekvés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy mára a világ talán legismertebb színházi műhelyévé vált a mintegy négyszáz lakosú településen létrehozott centrum, ahová a világ minden tájáról érkeznek színészek, hogy elsajátítsák ezt az egyedülálló módszert és szemléletet. A SCOT társulatának tagjai ugyanis a művészi kifejezés keresése mellett a természeti környezetükkel is összhangban vannak: maguk termesztik a zöldségeket például. Szuzuki színházi törekvései ebben az értelemben globálisak, az életet és a színházat egységben látja, egységként kezeli, miközben lokális értékeket ment akár a togai vidéket, akár a tradicionális japán színházi kultúra elemeinek újraértelmezését nézzük.

Miközben hallgattuk azoknak a színészeknek a beszámolóit, akik a világ minden pontjáról elzarándokolnak Togába (köztük a magyar Kozma Gábor Viktort, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatóját, aki évek óta visszatérő résztvevője a Szuzuki-workshopoknak), azon gondolkodtam, hogy Szuzuki színházának talán legfontosabb tradicionális eleme az ünnep. Vagyis az a gesztus, amellyel visszaadja a színház ünnepi jellegét. Ott lapul ez a gondolatokban, a módszerében, a filozófiájában. Azok az alkotók, akik a tréningen keresztül beavatódtak a világába, megtanulták, hogyan lehet a lehető legalaposabban felkészülni az ünnepre. Jó volna, ha mi, nézők is képesek lennénk átélni ezt az ünnepet, vagy legalábbis készüljünk fel rá.

 

Ungvári Judit

fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2023. április 24.)