A Nemzeti Színház hírei

Születésnapján emlékeztek Az ember tragédiája első bemutatójának Évájára, a Csongor és Tünde ősbemutatójának Mirigyére. Jászai Mari ászári szülőházát idén is meglátogatta kis küldöttségünk, hogy megkoszorúzza a Nemzeti Színház örökös tagja emlékhelyét. 

Klasszikus színdarabok fiatal alkotók megközelítésében – ez a fő irányvonala a március 20-25. között hatodik alkalommal megszervezett HolnapUtán Fesztiválnak. A nagyváradi eseménysorozat hat napja alatt tizenegy erdélyi és magyarországi társulat tizenhárom produkcióját láthatja a közönség, a vendégelőadások mellett pedig szakmai beszélgetések, workshopok, kiállításmegnyitó és koncertek is várják az érdeklődőket. A Fesztiválon több szempontból mi is érdekeltek vagyunk.

Színházunk adott otthont a Magyar Honvédség 170 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségnek. A gála a történelmi zászlók színpadra érkezésével, és a Himnusz eléneklésével kezdődött. Majd Horváth Lajos Ottó, színházunk társulatának tagja lépett színpadra, aki Dobó Istvánt személyesíti meg a Nemzeti Színház köveztkező, március kilencediki bemutatójában, az Egri csillagokban. A várkapitány esküje így ma hangzott el először színpadon.

Benkő Péter, Harsányi Gábor, Kovács István, Szabó Tünde és Venczel Vera az Egri csillagok próbáján. Nagy erőkkel készülünk a bemutatóra. Ismét egy közös produkció a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel, ahogy a Csíksomlyói passió és a Körhinta. Vidnyánszky Attila és Zsuráfszky Zoltán irányításával, a Nemzeti Színház művészei és a táncosok valamint sok-sok gyerekszereplő eleveníti majd meg Gárdonyi Géza történetét.

Már-már tendenciának tűnik, hogy a Nemzeti Színház bemutatói valahogy reflektálnak az operairodalomra. A Bánk bán zenei áthallásai után most a Figaro házassága ébreszt tudatosan operaházi emlékeket, ami – hisz Mozart remekműve sokkal közismertebb, mint a Beaumarchais által írott színdarab – rögtön az otthonosság érzetét kelti a nézőben. (Prőhle) Ebből a szövegből most valószínűleg nem lesz színházi kritika, inkább egy bizonytalan önkritika-kísérlet, egy halom kérdés, mert testileg ott voltam az előadáson, szellemileg viszont nagyon nehezen küzdöttem a feladattal, folyamatosan kerestem bejáratot a darabba, de nem találtam a helyemet benne, a lelkem tejesen kint maradt. (Droste)

Nagy Mari Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész szerint eddigi pályafutásának a legnagyobb elismerése az Aase-díj. Igaz, hogy ezzel az epizodistákat jutalmazzák, de szerinte éppen ezekben az úgynevezett kis szerepekben mutatkozik meg a színészet lényege: a megélt pillanatban a teljes személyiség, az arányérzék és a legfontosabb: az alázat. Legújabb szerepe, Rose a Pogánytánc-előadásban is alkalmat ad ennek bizonyítására.

Öt nő él összezárva egy tanyán. Egyikük házasságon kívül született fiát is közösen nevelik. Megjelenik a kisfiú apja, és ebben a furcsa családban él az évtizedes afrikai misszionárius munkából hazatért nagybácsi is. Az összezártság, a férfinélküliség, az elfojtott és kitörni kész indulatok titkairól készít előadást Bozsik Yvette.

Alig két éve, 86 évesen hunyt el a 20. század második felének egyik legjelentősebb ír drámaírója, Brian Friel, aki nemcsak Írországban, de szerte a világban az angol nyelvű dráma „nagy öregjének” számított. Az író halálakor Írország államfője, Michael D. Higgins „az ír irodalom és gondolkodás egyik óriása”-ként méltatta, míg Enda Kenny ír miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy „a Ballybegben játszódó legendás történetei a világ minden szegletébe eljutottak, Dublinból indulva egészen Londonig, a Broadway-ig és a mozivászonig”.

Ha létezne valamiféle digitális sikerindex-mutató, mely a nemzeti drámairodalmak termésének világszínházi bemutatóit, szakmai és kasszasikereit lélekszámra és földrajzi területnagyságra tekintet nélkül egységesen kezelné, minden bizonnyal az ír dráma vezetné a sikerlistát. Kis nép különös történelmi léte, anyanyelvvesztési fantomfájdalma, látomásokkal áldott életű, egyéni arcélű tehetségeinek hagyományból és modernségből építkező írásművészete egy évszázad alatt jelentős drámairodalmat teremtett.

Jóllehet, a Nagy Könyv felmérése alapján a magyar olvasók szerint a legnépszerűbb, mondhatnánk, legnagyszerűbb könyv gyermekek-felnőttek számára, különbségtétel nélkül – az egész világtermést számba véve, megelőzve a Pál utcai fiúkat, az Abigélt, a Harry Pottert és az Anna Kareninát, A rózsa nevét és a Varázshegyet –, a Gárdonyi Géza írta Egri csillagok, és jól esik ezen elgondolkodni, ma aligha merném kijelenteni azt, amit harminc-negyven évvel ezelőtt, a bizonyítás szükségessége nélkül bátran állítani mertem (volna), hogy nincs olyan tizenöt éves korát megélt magyar nyelven olvasó gyerek, aki az Egri csillagokat ne olvasta volna.