Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Vissza a hírekhez

Művészet dacból

A 25 éves beregszászi színház

– Én idevalósi vagyok! – kurjantja Viktor a Fodrásznőben, és a közönség hangosan felnevet. Mire a színész – kiesve szerepéből és nevetéstől fulladozva még hozzáteszi: – Tényleg idevalósi vagyok! A kiszólás jutalma: újabb harsány tetszésnyilvánítás a nézőtérről.

 

Fodrásznő Beregszászon -  Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Kristán Attila

 

Ebben a kortárs orosz darabban sok nevetésre okot adó mondat van, ez éppen nem tartozik közéjük. Hogy a közönség mégis így reagált, annak különleges oka van: Viktor szavait Trill Zsolt mondta a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadásának beregszászi vendégjátékán, márpedig Trill pályafutása ebből a városból indult 25 évvel ezelőtt. Az előadás másik három színésze – Szűcs Nelli, Tóth László és Kristán Attila – ugyancsak itt kezdte a pályáját, s most mindannyian a Nemzeti Színházban játszanak, amelynek vezetője, Vidnyánszky Attila Beregszászban alapította meg első színházát 1993-ban.

 

Régi társulati fotók az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban

 

25 éve, 1993. október 30-án kezdte meg működését az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Kárpátalja hivatásos teátruma: a Háromgarasos opera volt a társulat első bemutatója Szürte községben.

A Vidnyánszky vezette társulat már első előadásaival: Szentivánéji álom, Godot-ra várva, Sólyompecsenye, majd később a Gyilkosság a székesegyházban, Az ember tragédiája, a Dorottya, a Szarvassá változott fiú és a Három nővér is sikert aratott. A Nemzeti Színház repertoárján ma is szerepelnek Csehov Egyfelvonásos komédiái, a Liliomfi és a Tóték.

 

A főbejárat a felújított fogadó-térbe nyílik

 

A 25. évfordulóra október 24. és 31. között fesztivált rendezett a beregszászi színház, amelyen a budapesti Nemzeti három előadással vett részt: a csupa beregszászival játszott Fodrásznő mellett elhozták a János vitéz missziót és Szűcs Nelli önálló estjét, a Fedák Sárit. Ez utóbbi több szempontból is jelképes: az előadással Szűcs Nelli a leghíresebb beregszászi emléke előtt tiszteleg, és az ő kezdeményezésére avathatták fel az ünnepség keretében a város főterén a primadonna szobrát. Látható volt még a Szarvassá változott fiú filmszínházi verziója, és szerepelt a fesztiválon a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, az ungvári ukrán társulat és a kijevi Ukrán Nemzeti Színház is.

 

Egy igaz anekdota

– Valamikor 1992-ben összejött egy ukrán-magyar miniszteri találkozó – meséli Vidnyánszky Attila. – A színházat támogató alapítvány képviseletében érkezett Sinkovits Imre is. Már kezdett jó hangulat kerekedni, és Sinkovits felbiztatta Andrásfalvy Bertalan kulturális minisztert, hogy kezdjen bele a Csitári hegyekbe, mire a miniszter asszony, aki egyébként színésznő volt, szintén nótával felelt. Ebben az emelkedett hangulatban egyszer csak feláll Sinkovits, és jelentőségteljesen, ünnepélyesen megkérdezi, van-e már neve a színháznak? Beregszászi – mondom én, aki ott ücsörögtem az asztal sarkán. Ááá, az úgy nem jó! Legyen Illyés Gyula Színház! – javasolta Sinkovits. Folyik a fordítás, én meg csak ülök és figyelek. A miniszter asszony lazán rábólint: legyen. Eltelik még egy félóra-óra nótával, vodkával, amikor Sinkovits megint feláll, jelentőségteljesen, ünnepélyesen. Van-e még másik magyar színház Kárpátalján? Nevettem magamban, hogy hát honnan volna, még ez az egy sincs meg. Nincs? Akkor legyen ez a nemzeti színház! – kurjantotta Sinkovits. Megfagyott a levegő. Fordítják a miniszter asszonynak, hogy nacionálnij, ami ukránul nemzetit és nemzetiségit is jelent.

 

Ünnepség a színház felújított előcsarnokban, a falakon Fedák Sári fotók láthatók

 

A miniszter asszony erre is rábólint. Így lettünk beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. Én következetesen ezt a nevet használom, a hivatalos ukrán nevünk: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház.

A levett felirat

A János vitéz missziót játssza a Nemzeti Színház a beregszászi városi művelődési házban október 25-e hűvös kora délutánján. Teltháznál is többen vannak a nézők, ugyanis minden iskolából több gyereket hoztak el, mint ahányat előre jeleztek. Mindenki kabátban ül a fűtetlen nézőtéren, ami megszokott errefelé.

 

A János vitéz közönsége az egykori zsinagógából átalakított művelődési ház nézőterén

 

Kukorica Jancsi története nagy siker – az előadást Vidnyánszky Attila kaposvári osztályának 2017-ben végzett tagjai játsszák ott, ahol 25 évvel ezelőtt Vidnyánszky és első kijevi osztályának tagjai próbálták a városi vezetőket és talán önmagukat is meggyőzni: megalakult és elkezdi működését Kárpátalja első hivatásos színháza. 1993. március 5-én itt zajlott le a színház(épület) hivatalos megnyitója. Az alkalomra kikerült a homlokzatra: Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. A feliratot rövidesen levették, és az épületből – bár a tervek megszülettek – sosem lett színház.

Amilyen abszurd ez a történet, olyan szomorú az épület sorsa.

A ’60-as években felhúzott betonburkolat ugyanis a város egykori szecessziós zsinagógáját rejti, az eredeti homlokzat állítólag még mindig megvan a betonfal mögött. De a mai látvány is meglehetősen bizarr: a bejárat előtt egy kartonlapon kóbor kutya lakik, a homlokzat egészét befedő hatalmas molinón az Európai Unió címere és a régi zsinagóga képe díszeleg, pár lépésre pedig a ma is zajló kelet-ukrajnai harcokban elhunyt kárpátaljaiak hősi fala áll.

 

 

Az ígéretek földje

Alig száz méterre a művelődési háztól található az egykori Oroszlán szálló, amely végül a színház otthona lett. Aki ma lép be a szépen felújított, korszerűsített épületbe, ahol immár gazdaságosan és jól működik a fűtés, vannak kulturált öltözők, közösségi terek, el sem hiszi, hogy az épület évekig tető nélkül állt, és méltatlan körülmények között folyt a munka két évtizeden keresztül. A nyomorban született anekdota szerint Vidnyánszky azért játszotta az előadásait egyben, szünet nélkül, mert két felvonás között nem lett volna hová kiengedni a közönséget az amúgy is hideg épületben.

 

A színház épülete ma

 

A színház létrehozásáról még a Szovjetunióban döntöttek, a működés kezdetére már Ukrajna önállóvá vált, és tombolt a gazdasági válság. A társulat egyik alapító tagja nevezte a helyzetüket és városukat keserű szellemességgel az „ígéretek földjének”. Hosszú évekig ugyanis nem volt semmijük, csak az ígéret: lesz épület, próbaterem, színészlakás, fizetés. Mindebből nem lett semmi (a párezer forintnyi fizetés is csak néha, ami egy kanna benzinre volt elegendő), és nem volt hol játszaniuk sem. Vidnyánszky nagyot gondolt: tájolni fognak. Játszottak falusi művelődési otthonban és óvodaudvaron, lassan-lassan Magyarországon, és időről időre nagy fesztiválokon Tbiliszitől a toruni Kontaktig, a nancy-i Passage-tól a moszkvai Színházi Olimpiáig.

 

A felújított előcsaarnok a színpadhoz vezető lépcsőházzal

 

Ám a sikerekig egy mély válságon kellett túljutniuk, miközben persze folyamatosan válsághelyzetben működtek... A pénztelenség, a lehetetlen körülmények és a kilátástalanság, valamint a társaságot tudatosan megosztó kicsinyes városi politikai háttérmunka következtében a társulat felbomlott. Két év után az első kijevi színészosztályból csak annyian maradtak, hogy a Godot-ra várva előadást még el tudták játszani, vagyis öten. A végsőkig kitartók közül Szűcs Nelli, Tóth László, Trill Zsolt, Varga József ma is tagjai a társulatnak, akik Rácz Józseffel és Kristán Attilával kiegészülve követték mesterüket előbb Debrecenbe, majd a Nemzeti Színházba. 1998-ban végzett a második kijevi magyar színészosztály, amelynek tagjai adják a mai tízfős társulat gerincét.

 

A felújítás még nem fejeződött be, itt lesz a díszletraktárba és mellette a színpadra vezető teherlift

 

Az elmúlt egy évben az Oroszlán szálló földszintjét is felújították, itt a magyar művelődési és kulturális központ vár a megnyitásra, amely a nevét Fedák Sáriról, Beregszász híres szülöttéről kapja. A színház további fejlesztésének a tervei is készen vannak, többek között egy díszletraktár vár kivitelezésre. Az épület felújításának és a kulturális központ létesítésének motorja a helyi magyarság egyik legaktívabb tagja, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.

– A főiskola is 1993-ben indult, mint a színház, és nekünk is hasonló akadályokat kellett leküzdenünk. A helyi politika – magyar és ukrán részről egyaránt – hol segített, hol nem, épületünk és pénzünk nem volt – mondja Orosz Ildikó. – Gondot jelentett például, hogy Kárpátalján alig voltak többgenerációs értelmiségi családok.

 

A félkész üzemépület részlete a liftaknától balra

 

A térséget érintő ország- és uralomváltások ugyanis mindig az elit leváltásával kezdődtek. Az első főiskolai évfolyamok egyik fontos feladata volt az értelmiségi létre nevelés is. Ennek egyik biztos bázisát jelentette Vidnyánszky Attila társulata, amely kortárs szemléletű és újszerű volt, a közönséget nem kiszolgálni akarta, hanem új utakra vezetni. Olyan művészeti műhelyként működtek, amely markáns arculattal rendelkezett, és konokul azt csinálta, amiben hisz. A politikusok körében ez nem volt túl népszerű, de a fiatalok értették őket, mert hozzájuk, nekik szóltak az előadások. A tájolásokkal pedig a vidéki települések magyar közönségéhez vitték el a színházat, ami szintén hatalmas szolgálatot jelentett a nemzeti identitás megőrzésében és erősítésében.

 

Vidnyánszky Attila és Orosz Ildikó

 

A jelenleg tízfős társulat jövője hosszú távon csak akkor biztosított, ha megoldódik az utánpótlás kérdése. A tervek szerint 2019 szeptemberétől elindulhat a színészképzés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház együttműködésében, ami lehetőséget ad majd néhány éven belül a társulat fiatalítására. Erről idén szeptemberben írtak alá megállapodást az intézmények vezetői.

– Mi készen állunk. A labda most a Kaposvári Egyetem oldalán pattog – teszi hozzá Orosz Ildikó.

 

Mai sikerek

– Dac és „csakazértis” – ez tartotta életben a társulatot az első évek nyomorúságos körülményei között, ez volt a túlélés záloga – mondta az ünnepségek kezdetén Vidnyánszky Attila, a társulat alapítója, rendezője, művészeti vezetője. – Itt, Beregszászban született meg az a gondolat, hogy korszerű színházi nyelven, ugyanakkor nekünk, magyaroknak szóló, a saját hagyományainkból táplálkozó színházat műveljünk. E gondolat mentén dolgoztunk aztán a debreceni Csokonai Színházban, és így van ez most is, a budapesti Nemzetiben.

Vidnyánszky Attila társulata, régi és új tagok Beregszászban a színház nézőterén

 

A színház igazgatója ma Kacsur András színművész, aki a második kijevi osztályban végzett. A javuló infrastrukturális körülményekről beszél örömmel, és persze a nehézségekről: az ukrán állam 10 havi fizetést fedez csupán. Működésüket döntően a magyar állam biztosítja, bevételt jelentenek számukra a vendégjátékok és a buszuk bérbeadása.

 

Kacsur András megnyitja a 25 éves ünnepségsorozatot

 

Egyik legutóbbi bemutatójuk a Remete és Hatujjú (RH+), amely Oleg Melnyicsuk rendezésében Richard Bach, Viktor Pelevin és George Orwell művei alapján készült, és amely 2018 áprilisában a legjobb rendezés és a legjobb előadás díját is elnyerte a krakkói ötödik Kelet-Nyugat Nemzetközi Színházi Fesztiválon. November 24-én pedig Kijevben vendégszerepelnek az előadással az Ukrán Nemzeti Színházi Szövetség versenyfesztiválján, miután az előválogatáson a drámai előadások kategóriájában a legjobb öt ukrajnai előadás közé került a produkció.

Kacsur András és Sőtér István színművészek a - pillanatnyilag - egyetlen öltözőben

 

Kacsur András szerint már ez is siker és elismerés, és nem az a fontos, hogy nyernek-e, hanem inkább annak van jelentősége, hogy a mostanában érezhető magyarellenes hangulatban egy kis magyar társulat jelen lehet az ukrán fesztiválon.

A Kijevtől északkeletre fekvő Csernyihivben a XXVI. Szláv Színházi Találkozón játszották októberben a Remete és Hatujjút, ahová ukrán mellett lengyel és fehérorosz társulatok kaptak meghívást. Vass Magdolna színésznő meséli, hogy micsoda öröm volt számukra, amikor ebben a hangulatban az ukrán közönség állva tapsolt nekik a fesztivál nyitóelőadásán.

 

Nagypolitikai árnyék

– Fedák Sári hazatért – mondta a Beregszász főterén, a színház előtt felállított szobor avatásán Szűcs Nelli. Ám az ünnepi pillanatokra rányomta bélyegét a nagypolitika. Azokban a napokban befolyásos ukrán politikusok megbízhatatlannak nevezték a 150 ezres magyar kisebbséget, amely válsághelyzetben nem volna lojális az ukrán államhoz. Sokáig úgy volt, hogy az ünnepségen ott lesz az ukrán kulturális miniszter is, aki végül lemondta a részvételt, és a feszült államközi viszony miatt nem lehetett ott Grezsa István sem, aki a magyar kormány Kárpátalja fejlesztéséért is felelős miniszteri biztosa.

 

Szűcs Nelli színművész a Fedák szobor avatóján 

 

– Nagyon jókor van a szoboravatás – mondta az ünnepségen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke –, mert most van csak igazán szükség arra, hogy visszanyúljunk az alapvető értékeinkhez, a szívderítő nagy példáinkhoz. A szoborállítás legyen a magyar kultúra rehabilitációjának a jelképe Kárpátalján, a kultúrában történő építkezés jelképe, amit a most 25 éves beregszászi színház testesít meg.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke

 

– A 90-es évek Ukrajnája széles kisebbségi jogokat biztosított, amelyeket az alkotmány is rögzít. – Ezt már Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és az ukrán parlament képviselője mondja, aki a színház dramaturgja volt az első öt küzdelmes évben. – Az utóbbi időkben viszont az ukrán nagypolitika – amely az orosz-ukrán geopolitikai játszma részese – megpróbálja a maga érdeke szerint ezeket a jogokat megnyirbálni, intézményeinket felszámolni, működésüket és az életünket a nyelvtörvénnyel nehezíteni. Az ukrán-magyar diplomáciai viszony is válságban van. Mindez megrontja a magyar kisebbség életét. De ezt is túl kell élni! És ebben felbecsülhetetlenül fontos szerepe van a színháznak is.

 

 

A mesterségesen szított nemzetiségi indulatok fényében különös jelentősége van annak, hogy az ungvári ukrán színház mellett a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Színház is fellépett az ünnepség keretében Beregszászon. A kijeviek jövő áprilisban játszanak majd a Nemzeti Színház nemzetközi színházi fesztiválján, a MITEM-en is.

 

Sári és Nelli

Nemcsak színésznőként bújik Fedák Sári bőrébe a Nemzeti Színházban, hanem emlékének ápolásáért is sokat tesz. Szűcs Nelli színművész volt az egyik kezdeményezője és motorja annak, hogy a primadonnának szobrot állítottak Beregszászon. Az ünnepélyes avatásra október 26-án került sor.

 

Szűcs Nelli és Kolodko Mihály szobrász  a Fedák Sári szobor avatásán

 

A leghíresebb beregszászi: Fedák Sári. Van kultusza Beregszászon?

– Kultuszról nem beszélhetünk, de sokan ápolják az emlékét. A magánerőből működő helyi múzeum képeslapgyűjteményéből született is egy könyv. Egykori villáját, amit a szüleinek vett, felújították és ma a református egyházé. A beregszászi színház épületében hamarosan megnyíló kulturális központ kávézója az én fotókollekcióm Fedák-képeivel van kidekorálva. Sári mindig nagy melegséggel beszélt szülővárosáról, ahonnan tizenhét évesen került el Pestre, a világba

Csak így, Sáriként emlegeti?

– Az elmúlt években, amióta intenzíven foglalkozom a pályájával, sorsával, és rendszeresen bele is bújok a bőrébe a róla szóló önálló estemen, egy kicsit barátnők lettünk. Azt mindig is tudtam, hogy Beregszászban született, vagyis abban a városban, ahol én is kezdtem a pályámat. Azt viszont az Útközben című naplójából tudtam meg, hogy a régi Oroszlán szállóban látott először színházat, amely a társulatunknak az első igazi otthona volt, és máig itt működik a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. És mostantól ott áll a szobra a színház épülete előtt! Nagy boldogság számomra, hogy a társulatom és színházam fennállásának 25. évfordulójának ünnepi eseményei sorában rendezhettük meg a szoboravatást.

Hogyan jött a beregszászi Fedák-szobor ötlete?

– Az álmaimról hangosan szoktam beszélni, így sokan tudtak erről.

A Kárpátalja fejlesztéséért is felelős magyar miniszteri biztos, Grezsa István fülébe is eljutott az ötletem. Mihajlo Kolodko ukrán szobrász – akinek az egyik nagymamája magyar volt – szintén dédelgette már magában egy Fedák-szobor ötletét. Sok beszélgetés, szervezés, tervezés van a hátunk mögött, jó érzés volt, hogy a város vezetése és még sokan az ügy mellé álltak.

A kisebbségellenes hangulatban mit jelent egy magyar művész szobrát felavatni Kárpátalján?

– A politika elválaszthat, a kultúra pedig összeköthet bennünket: kárpátaljai magyarokat és ukránokat. Az utóbbi idők magyarellenességét felülről szítják, a nagypolitika játékszerei vagyunk. A helyzet feszült, de Beregszászban, ahogy eddig is, békében élünk. Abban hiszek, hogy ez így is marad.

 

Kornya István   |   fotók: Eöri Szabó Zsolt

(2018. december 10.)