Mit is rejt a titkok kapuja?

Szabó Csenge írása
Színház- és Filmművészeti Egyetem
​Dramaturg szak, II. év

Adott egy Juhász Ferenc tollából született káprázatos vers – A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Adott a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház (mostani hivatalos nevén: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) közösségi műhelye. Egy kétségtelenül jelentőségteljes színházi előadás Vidnyánszky Attila életművében. Mindezek nyomán készült el a Szarvassá változott fiú című játékfilm 2013-ban. Film, színház és költészet (szoros szövetségben a zenével) médiumának keveredése. Az egész középpontjában mégiscsak a színházi nyelv, a teatralitás áll. Valamint a nagybetűs alkotás-teremtés.

Személyesség, emelkedettség, ábrándos szirup. Az elhivatottság eszménye tükröződik vissza a vászonról.

„Csak tiszta forrásból” – a Bartók-életmű talán egyik leglényegesebb üzenete, amely a modern kori humanista magatartás credoja. A Cantata profana mitikus, szimbolikus világa inspirációul szolgált a mondák, népballadák atmoszféráját is megidéző költeményhez, melynek minden sora, akár szókapcsolata világokat nyit meg a képzelet számára.

Törőcsik Mari, a „hűs forrás, az édes-öböl, az emlék-emlő „– az édesanya a történetben. Alakjához kapcsolódnak a vidéki idill képei – tej, méz, kenyér, szénabála, házikó, kerti hinta. Az emlékek homályos gomolygása, kavargása – megtört fénysugárnyalábokkal átszőtt világ.

Trill Zsolt, a nyugtalan és eleven szarvasfiú – a művésszé-kiválasztottá lett, a rendeltetését eltökélten kereső rendező, aki színházi társulatával a Szarvassá változott fiú bemutatójára készül. Miközben a város megannyi árnyéka, démonja – „kő-világ, füst-ködök, villany-hálózatok, vegyi-fények, vashidak” – vonja gyötrő bűvkörébe.

Az apa halála mindennek a forrpontja: a kezdet és a vég – nemzedékváltás. És hallik a keserves magánnyal átitatott hívószó az édesanya szájából, ki már nem érti fia „különös, gyötrött” szavát, kinek mindörökké gyermek marad szülötte, ekképp kötelességének érzi óvni őt. Jóllehet hiába. A hazatérés puszta képtelenség, visszaváltozni nem lehet. A fiú, ha visszatér, kudarcot vall.

A vers feloldhatatlan tragikummal telített képeinek hangulata köszön vissza a film atmoszférájában, de érzékletes képalkotásában nem imitálni próbálja a költeményt, hanem saját képzetek megalkotására törekszik. A látszólag elkülönülő síkok összemosódnak, a saját élet traumái és a színházcsinálás folyamata egybefonódik – egyikből építkezik a másik. A rendező (néhol sajnos közhelyekbe hajló) züllött életmódjának momentumai, az anya-fia kapcsolat meghitt és fájdalmas képei, a próbák kísérletező-alkotó, konfliktusokkal, de olykor tréfával is átszőtt pillanatai (melyek visszaköszönnek a létrehozott színpadi előadásban is). Míg végül az egybeolvadó lázálmok, félelmek, szürreálisan elemi látomások egy rapszodikusan hömpölygő áradatként zúdulnak a végkifejlet-torkolata felé. Ahol már a valóság és képzelet szétválaszthatatlan.

„Az idő hegygerincén, a mindenség torony-csücskén, a titok kapujában álló” hős-fiúra, kinek „lombos szarva dübörgő világ-fa” kivételes feladat vár, talán megoldhatatlan. Ám mi az, ami a vég? A katarzis? Az egyszeri és megismételhetetlen? A valódi itt és most?

Bár a szarvas-fiú halál és halhatatlanság határán imbolygó, beavatott lény, emberlelke mégiscsak halandó. Hazatérni csak akkor képes, ha már halottként sirathatja édesanyja, aki kénytelen magára vállalni a megtört Mária-szerepet. De a halál egyszerre születés is, akárcsak egy gyufaszál fellobbanó lángja.

(2023. október 26.)