Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2022

MITEM-krónika 13. rész - A közelmúlt elveszett világa – Kamerni Teatar 55: Emlékszel még Doli Belre?

Először járt bosnyák társulat a MITEM-en. A szarajevói színház megindító előadást hozott a találkozóra, amelyben egy emblematikus regény feldolgozásán keresztül a saját közelmúltjuk évtizedeire reagálnak. Az előadás nemcsak megindító érzelmességgel és őszinteséggel néz szembe a huszadik század második felének hordalékával, hanem tanulságosan gondoltatja át a közép-európai létproblémákat is.

 

Jelenet az előadásból

 

Az Abdulah Sidran regényéből készült alkotás középpontjában egy olyan férfi áll, aki fiatalkorának helyszínére érkezve idézi fel a felnőtté válás számára legmeghatározóbb pillanatait. Mindez 1963-ben játszódik az akkori Jugoszláviában, Szarajevóban, ahol rövid idő alatt megtapasztal mindent, ami csak fontos az embernek: eszméket, azok szertefoszlását, szerelmet, annak szertefoszlását. Az illúziók világából felnőtté váló főszereplő az idő távlatából már kellő nosztalgiával szemléli azt a kort, amiben mindez történt. Legfeljebb félmosoly jár a szocialista munkásmozgalmi daloknak, s annak a szinte naiv lelkesedésnek, amelyben valóban hittek a korszak emberei. Mert nem kell letagadni, igenis hittek benne, hogy az „egyenlőség eszméje” megváltoztatja a világot. A szarajevói társulat előadása nemcsak róluk szól, hanem mindenkiről, aki Európának ezen a fertályán élt abban az időszakban. Ismerősek a helyzetek, a figurák, az álmok, ismerősek az illúziók. Még a saját korosztályomnak is, amely a nyolcvanas években volt fiatal. „Kötelező irodalom” ez annak, aki meg akarja érteni ennek a furcsa, ki nem beszélt közelmúltnak a mindennapjait. Az előadás egyszerű megoldásokkal, nagyon intenzív színészi jelenléttel, erőteljes humorral szól minderről. Ennek a humornak köszönhetően még jobban átélhető a történet drámaisága is, amely az egyéni traumán túlmutatóan, közös traumáinkat is segít feldolgozni. Megrendítő és felemelő előadást láthatott a finisben a fesztiválközönség. Ezt szokták katartikusnak nevezni...

 

 

Azon gondolkodtam, hogy „ki gépen száll fölébe”, annak vajon mit jelenthetnek ezek a kis „vacak” országok, a „vacak” élettörténeteikkel, a még „vacakabb” közelmúltjukkal? Tudunk-e mondani a nagyvilágnak bármit, a speciálisan nekünk jutott nézőpontból? Mit vesznek észre belőlünk, közép-kelet európai kis nemzetekből, csehekből, szlovákokból, magyarokból, horvátokból, szerbekből, románokból vagy a most látott bosnyákokból is? Remélem, hogy ezek költői kérdések csupán, és csekélyebb népességszámunk, vagy kevesek által beszélt nyelvünk ellenére, képesek vagyunk ebből a térségből is hallatni a hangunkat. A speciális történelmi helyzeteink, a minden túlélést segítő humorunk pedig különlegessé teszik régiónkat, amely éppen ezeknek köszönhetően tud a világ számára is jelentős értékeket felmutatni.

 

 

A közönségtalálkozón Verebes Ernő, a Nemzeti Színház dramaturgja hangsúlyozta, ez az előadás ugyanúgy Abdulah Sidran regényéből készült, ahogy Emir Kusturica kultfilmje, amely az azóta világhírűvé vált mozgóképes alkotó első nagyjátékfilmje volt 1981-ben. Az előadást a szerb Kokan Mladenović rendezte 2019-ben a kisterű, mindössze 160 fő befogadására alkalmas szarajevói színházban, ahol a tér picit eltér az ittenitől, mivel ott körben ülnek a nézők. A dramaturg hozzátette, ő maga is élt Szarajevóban a nyolcvanas években, ezért részese volt annak a kulturálisan pezsgő miliőnek, amely ebben az időszakban ott létezett. Amikor a regény története játszódik, vagyis a régi Jugoszlávia idején, a hatvanas években, akkor igazi szellemi központ volt ez a város. Vedran Fajković, az előadás dramaturgja először arról beszélt, hogy ez a produkciójuk két kultuszműre is reflektál, hiszen nemcsak Kusturica filmje számít ilyennek Boszniában, hanem maga a regény is, amelynek mondatai szinte szállóigévé váltak, és a mai fiatalok körében is nagyon ismertek. Ezért is volt nagyon izgalmas a feladat, igazi kihívás színpadra ültetni ezt a művet. Nem a film másolatát akarták elkészíteni – hangsúlyozta Vedran Fajković. Ugyanakkor óriási elvárásokkal szembesültek, hiszen mindenki azért volt kíváncsi az előadásra, mert szerették volna visszahallani a jól ismert mondatokat. Ezeknek az elvárásoknak is sikerült megfelelniük, miközben sikerült újszerűen tálalni a történetet – mondta az alkotó.

 

 

A Kamerni Teatar 55 igazgatója és az előadás egyik színésze, Emir Hadžihafizbegović úgy fogalmazott, kölcsönös katartikus élmény volt ez a budapesti fellépés, hiszen érezték, hogy a nézőknek is sokat jelentett, amit a színpadon láttak, de a fellépők is így élték meg. (Kiderült később: esősorban azért, mert most először játszották a produkciót olyan nyelvterületen, ahol szöveg szintjén nem érthette a közönség az előadást.) A direktor szintén azt hangsúlyozta, hogy ez a produkció a regény önálló adaptációja, még akkor is, ha az emberek folyton összehasonlítják a regényekből készült filmes, illetve színházi változatokat. A főszereplő fiatalkori alteregóját játszó színész szerint a regény története leginkább arról szól, hogyan teszik tönkre az ideológiák az egyszerű, tiszta gyermeki álmokat. A szereplők a közönségtalálkozón arról is beszéltek, hogy az előadást sok helyen játszották már a volt Jugoszláv államokban, és mindenhol zajos siker kísérte a feldolgozást.

A plakettek átadásakor elhangzott, hogy várják a Nemzeti Színházat arra a fesztiválra, amit az alapítójuknak szentelnek decemberben, a szarajevói teátrumban. Emellett Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója megerősítette a friss kapcsolatot azzal is, hogy a most látott Kamerni Teatar 55 társulatát meghívta a 2023-as Színházi Olimpiára.

 

Ungvári Judit

(2022. május 06.)