Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

MITEM 2022

MITEM-krónika 8. rész - Poézis mesterfokon - Az Árnyak Játéka (Le Jeu des Ombres)

Théâtre National Populaire; La Criée – Théâtre national de Marseille

Egy igazán lenyűgöző élménnyel gazdagodott a MITEM közönsége április 29-én. A több francia társulat koprodukciójában, eredetileg a 2020-as Avignoni Fesztiválon bemutatott előadás teljességével, a zene, a szöveg, a látvány bámulatos erejével gyakorlatilag rockkoncerthez hasonló ovációt váltott ki a közönségből – méltán. A produkcióban az Orfeusz-mítoszt dolgozták fel az alkotók.

 

 

Ha létezik totális költői színház, ez az előadás minden ízében annak nevezhető. Méghozzá nem is akármilyen minőségben. Az Árnyak Játéka szövegszinten a kitűnő francia író, Valère Novarina mestermunkája, aki Orfeusz történetéhez készített egyfajta kortárs olvasatot, a rá jellemző egyszerre játékos, és mély, költői és filozofikus „szószínházat” megvalósítva. Az előadás rendezője, a Théâtre National Populaire igazgatója, Jean Bellorini ehhez egyedülálló zenei világot varázsolt, amelyben Monteverdo Orfeója mellett kortárs zeneszerzők – köztük az ő saját – kompozíciói is szerepeltek. A látvány egyszerű és bámulatos (díszlettervező: Jean Bellorini és Véronique Chazal, világítástervező: Jean Bellorini és Luc Muscillo, jelmeztervező: Claudine Crauland), monumentális háttérfal előtt a puszta teret néhány gördíthető, vörös függönyű paraván és több hangszer uralja, részben funkcionálisan, hiszen élőzene is megszólal az előadásban, de a díszletelemeket is megbicsaklott zongorák alkotják, épp csak jelzésszerűen támogatva a történet szimbolikus voltát. Az Orfeusz-mítosz mindig is a művészet, a művészlét jelképe volt, ennek az előadásnak az „összhangzata” a költészet legfelsőbb magaslataiba repíti el a nézőt, miközben Orfeusz az alvilágban bolyong. A szavak elementáris ereje, a játékos szófacsarások és -összetételek bűbája, a sűrű szövésű költői mondatok látszólag kaotikus kavargása adja az alapot mindehhez.

 

 

Valère Novarina szövegének varázslatosságát Rideg Zsófia bravúrosan ültette át magyarra, aminek köszönhetően az eredetivel egyenértékűen élvezhette a francia nyelvet nem bíró közönség is ezt a költői világot. A zenei betétek szervesen fonódtak össze ezzel a szöveggel, és csodálatos tisztasággal szólaltak meg, ahol már a szó sem volt elég. Az érzések, érzetek skáláját bejárva, egyik ámulatból a másikba eshettünk a nézőtéren. Hol a szöveg perdített meg, mint például az ember Istenről alkotott képét különböző írók, gondolkodók mondatai alapján összegző gigantikus monológnál, hol egy Monteverdi-ária kristály-dallamára csodálkozhattunk rá, hol pedig a látvány okozott zsigeri élményt, mint a lángsor megjelenésénél. A színház erejét és totalitását mutatta meg a Jean Bellorini rendezte előadás, amelyben a színészek is egytől egyig mesterfokon komédiáztak, a szó legnemesebb értelmében. 

 

 

Az előadás utáni közönségtalálkozón az író arról beszélt, hogy bár nem szokott felkérésre alkotni, de Jean Bellorini kedvéért nekivágott az Orfeusz-feldolgozásnak. Elmesélte, hogy az „enfer”, vagyis a pokol szó benne nemcsak a dolgok mélyét, hanem a vasat és a tüzet is megidézi, és ez volt számára a kiindulópont. Jean Bellorini elmondta, korábban is dolgozott már Novarina szövegével, megrendezte a Képzeletbeli operettet. Már akkor úgy szerette volna a szöveget és a zenét összehozni, hogy a szöveget zenévé, a zenét pedig szöveggé, elbeszéléssé alakítsa át. Azt akarta, hogy Novarina népszerű zeneiségű szövegvilágát szembesítse a szakrális zene nagy, liturgikus alkotásaival – mondta a rendező. Jean Bellorini hozzátette, számára nincs különbség a szó és a hangjegyek között, így az elmúlt mintegy húsz év színházi kísérletei nála arról szóltak, akár Rabelais-vel, akár Dosztojevszkijjel foglalkozott, hogy a zeneiséget, a nyelvnek ezeket a zenei energiáit felszabadítsa, és ezért is kérte fel Novarinát a mostani szöveg megalkotására. A beszélgetés moderátora, a magyar szöveget készítő Rideg Zsófia úgy fogalmazott a színészi munkát illetően, hogy a színészek bámulatosan adták vissza Valère Novarina szövegének „kegyetlen líraiságát”, mintha az életmű beteljesítése is lenne ez az előadás. Azzal is összefüggésbe hozható talán az az intenzitás, ami itt megjelent – fogalmazott a Nemzeti Színház dramaturgja –, hogy éppen a pandémia idején dolgoztak a produkción, tehát mintegy tétje volt a megszólalásnak. A színészek is megerősítették ezt, úgy fogalmaztak, szinte rávetették magukat a szavakra. A rendező, Jean Bellorini hozzátette, a sok zavaró tényező, a maszkviselés, az érintkezések korlátozása mellett mégis úgy döntöttek, a színpad szentélyében ezek nélkül próbálnak, és valóban, maga a szöveg is elindította bennük a bezártságból való kiszabadulás élményét. Ehhez csatlakozva több színész is megfogalmazta, hogy a Novarina-szövegek számukra felszabadító hatásúak, a kötöttségek, a keretek között is a tökéletes szabadság élményét adják. Egyszerre őrült, de örömteli játékot tesznek lehetővé – mondta az egyik színész.  

 

 

A közönségtalálkozó végén, a vendégtársulatoknak járó plasztikák átadásánál Vidnyánszky Attila elmondta, megbeszélésük alapján a francia társulatot meghívta a 2023-as Színházi Olimpiára, emellett Jean Bellorinit a Nemzeti Színházba is invitálta rendezni. Azt is felvetette, hogy – ha kapható rá – nem bánná, ha Valère Novarina a most látott szöveghez hasonlóan továbbgondolná Madáchtól Az ember tragédiáját, és valamiféle kortárs olvasatot, egy új színt vagy kiegészítést írna hozzá, amit jövőre színpadra lehetne vinni. „Tudom, hogy éppen most olvassa a művet.” – indokolta Vidnyánszky Attila. Valère Novarina pedig bólogatott...

 

Ungvári Judit

(2022. április 30.)