Születésnapi kiállítás

November 23-án virágcsokorral köszöntöttük volna a színpadon. A szerencsések, kollégák, koccinthattak volna vele a művészklubban. Hallgattuk volna fantasztikus történeteit. De Törőcsik Mari tavasszal itt hagyott minket, most már a mi dolgunk mesélni. Róla és az ő színházról. Ezért született meg ez a fotókiállítás: hogy minél többen láthassák, emlékezetükben tarthassák talán legnagyobb színész kortársuk arcait.

A színház mindhárom emeletén látható tárlaton a színész 1958–1979 és 2002–2021 közötti fotói és más rekvizitumai idézik fel ennek a rendkívüli pályának az ország vezető színházához kötődő legfontosabb állomásait. A kiállítást Koltai Lajos és Udvaros Dorottya nyitotta meg.

Udvaros Dorottya, a Nemzeti Színház művésze még a főiskolás idejéből való első és máig meghatározó élményét idézte fel. 1978-ban a Téli rege című Shakespeare mű próbáján történt:

– Én a színpad közepén térdeltem, és Mari a szélről elkezdett jönni felém. Odajött hozzám, megfogta az arcomat. Ez a soha azóta el nem felejthető élményem arról, hogy mi a színpadi jelenlét. Mari jött felém, szó nélkül, nézett rám, és egy olyan hatalmas energiamező vette körül, ami letaglózott fizikailag, és a tekintet, ahogy nézett rám... A sors kegyeltje vagyok, hogy harmadéves főiskolásként ezt az élményt átélhettem, mert azóta tudom, hogy milyen erővel kell színpadon jelen lenni – akár nagymonológot mond az ember, akár csak némán figyel – Udvaros Dorottya ezekkel a gondolatokkal ajánlotta a közönség figyelmébe a kiállítást.

- Mari egy új szerep érdekében teljesen át tudta állítani az idegrendszerét, azonosult a szereppel, és abból táplálkozva építette fel a figurát – mondta a megnyitón Koltai Lajos világhírű operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, és Pilinszky János egy mondatát idézte, miszerint az alkotás kiindulópontja a "semmi tudása". – Mari minden szerepével, akár filmen, akár színházban, így tett.  

- Nem temettük el Marit – utalt arra Koltai Lajos, hogy Törőcsik Mari hamvait szűk családi körben a Tiszába szórták. – Nincs hova odamenni Marihoz, hogy elmondjuk neki, mennyire tisztelünk és szeretünk, és örülünk, hogy voltál nekünk. De ez a kiállítás alkalmat kínál erre, nagyszerű, hogy megvalósult.

„Én a Nemzeti Színházba léptem be főiskolásként, és onnan fogok meghalni” – nyilatkozta Törőcsik Mari. Büszkén emlegette, hogy a 2002-ben megnyíló új Nemzeti társulatába elsőként őt szerződtette Schwajda György igazgató. Utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett itt színpadra. Pályájának hat évtizedéből négy a Nemzeti Színházban telt. Ezeket az időszakokat idézik fel mások mellett Keleti Éva, Benkő Imre és Eöri Szabó Zsolt fényképei. Jelmezek, kellékek és dokumentumok is segítenek visszaemlékezni azokra az előadásokra, amelyekben Törőcsik Mari szerepelt.

Összesen több mint százharminc szerepéről tud a színházi archívum, ebből hatvanötöt a Nemzeti Színház előadásaiban játszott.

„Szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém. Most már, hatvan év színpad után talán hét-nyolc is. Amikor a véletlen, a csillagok állása, a jóisten tudja, mi által elrepül az előadás. Mindig mindent meg kell tenni, hogy ez megtörténjen, de nincs rá garancia, hogy ez az ember életében akár egyetlenegyszer is összejön. Ritka kincs… Nem azt kérdezem, tudom-e úgy, mint más, még további ezer jó színész. Én azt kérdezem, tudom-e úgy, ahogyan csak én tudhatom. Tudom-e úgy, hogy ezért érdemes még engem választani, csakis engem. Itt kell a bátorság, sokszor vakmerőség, és itt kell az önkontroll is…” – mondta Törőcsik Mari Bérczes Lászlónak, a 2016-ban megjelent beszélgetőkönyvében.

(2021. november 23.)