Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Törőcsik Mari Schwajda Györgyről


A Nemzeti Színház erkélyén, Török Péter tájépítész felvétele 2002-ből.
Márton Éva művészeti főtitkár, Schwajda György, valamint Darvas Iván, Kállai Ferenc,
Törőcsik Mari, Agárdy Gábor, Psota Irén, Garas Dezső, Raksányi Gellért,
Máthé Erzsi, Bessenyei Ferenc és Berek Kati, a Nemzet Színészei.


– Fel tudja idézni az első találkozásukat?

– Abszolút! Pedig sose szoktam ilyesmikre emlékezni. Hogyan találkoztam Pilinszkyvel, Fejes Endrével, másokkal, számomra fontos emberekkel? Fogalmam sincs. De a Schwajdával való első találkozás örökké emlékezetes. Garas rendezte a Csodát a József Attila Színházban, mellesleg azt gondolom, jó előadás volt, én egy Bíborka nevű szerepet játszottam benne. Szólt a Dezső, hogy bejön Schwajda az összpróbára. Odajött, bemutatkoztunk:
Törőcsik Mari.
Schwajda.
És továbbment. Kérdezem aztán Garast: „Hülye a te barátod? Nem vártam, hogy ájuljon el tőlem, de hogy annyit se tud mondani, hogy ’örülök’ vagy valami?!” Aztán Dezső elmondta, miért viselkedett ilyen „hülyén”. Akkoriban zajlott a pályáztatás a József Attila Színház igazgatói posztjáért, és én benne voltam abban a bizottságban, amelyik javaslatot tett a fővárosnak. Schwajda, aki pályázott, még a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy ő egy bizottsági taggal „barátkozik”. A következő nevek szerepeltek a pályázatában: Taub János, Iglódi István, Garas Dezső, Törőcsik Mari… Ketten szavaztunk rá: Székely Gábor és én. Kértük, szavazzunk mégegyszer. Hiába. Schwajda nem kellett. A Művész Színháznak is azért lettem én az igazgatója, mert Schwajdát nem akarták. Őt valamiért nem vették be.

– Miért nem?

– Fogalmam sincs. Talán mert jól csinálta a dolgát. Nem tudom. De azt tudom, hogy leszámítva az első, Nemzetiben töltött éveimet, akkor voltam színházban a legboldogabb, amikor vele dolgoztam. És az egy évtized. 1958-ban szerződtem a Nemzetibe, hatalmas színészek közé. „Nem mindenki ’nemzetis színész’, csak azért, mert itt lép színpadra – de te közénk tartozol” – ezt mondták. Ott voltam boldog – és Szolnokon. Schwajda tudott valamit. Mindenre és mindenkire figyelni. Pincétől a padlásig mindenre, sztárszínésztől a díszítőig mindenkire. Még arra is figyelt, hogy kétféle kávé legyen: extrafinom, de drága annak, aki azt meg tudja fizetni, és jó kávé, de olcsó annak, akinek nincs pénze. De tudott pokróc módon is beszólni. Egyszer engem is vérig sértett, már nem emlékszem, mivel. Mondtam is neki: „Ha nem magáról lenne szó, most csapnám be az ajtót, és vissza se jönnék!” Úgy tudott megbántani embereket, hogy ő észre se vette. De az örömét se tudta kifejezni. Amikor elhagyta, mert el kellett hagynia a Nemzeti Színházat, azon gondolkodtam, mit adjak neki búcsúzóul, hogy érezze, nagyon szerettem. Volt egy könyvem, amit olyannyira dédelgettem, hogy amikor valamelyik házasságomból kiköltöztem, az volt az első, amit a bőröndbe tettem: Jean Cocteau adta nagy szeretettel, írt is, rajzolt is bele nekem. Azt ajándékoztam neki. Hóna alá csapta, és vitte. Mintha nem a szívemnek oly kedves tárgyat adtam volna neki! Halála után egyik nap csöng a telefonom, a felesége, Judit keresett, hogy visszaadná ezt a könyvet, mert ez a lányomat illeti. És elmesélte, hogy aznap, amikor Gyuri a könyvet kapta, olyan boldogan érkezett haza, ahogy talán még soha. „Ez a Törőcsik tényleg szeret engem!” – mondta, és sugárzott az arcán az öröm. Otthon. De nekem ezt nem mutatta, ennél szemérmesebb volt…

– Az nem volt hiba, hogy nem mutatta ki az érzelmeit?

– Ilyen ember volt. De ez nem hiba. Nem véletlen, hogy olyan sokan szerették.

– És legalább annyian támadták.

– Nem tudták megbocsátani neki, hogy felépítette a Nemzetit. Mégpedig egy új miniszterelnök kérésére. Tudja, ma nem divat a tolerancia. Sokan emlegetik, de kevesen gyakorolják. Amikor például Schwajda meghívta Vasziljevet Kaposvárra, a kritikák engem dicsértek, de Schwajdát, aki a világ egyik legnagyobb rendezőjét megszerezte egy vidéki kisvárosba, szidták. Nem bocsátottak meg neki. Én próbáltam közvetíteni, olykor sikerrel. Zsámbékival köszönőviszonyban sem voltak, de attól még Gábor kiadta neki a színészeit, ha Gyuri kérte – persze általam. Zsámbéki egy dologra nem volt hajlandó: hogy ő rendezze az új Nemzeti Színház nyitó előadását. Ezt nagyon sajnálom. Pedig Schwajda mindent megadott volna neki. Később a Katonában próbáltam a Szent György és a sárkányban, amit Zsámbéki rendezett, és el is mondtam neki, milyen fontos gesztus lett volna. A párbeszéd jele. Azé a párbeszédé, ami ma leginkább hiányzik a színházban. Meg persze másutt is. De lehetséges, hogy nem is Schwajdának, hanem a Nemzetinek, az intézménynek mondott nemet. Egyszer ő már, Székely Gáborral együtt, megégette magát a Nemzeti élén. És hadd legyek igazságos Zsámbéki Gáborral: Schwajda meghívott néhány, számára fontos embert, hogy megmutassa nekik a felépítendő Nemzeti makettjét. Ő maga nem jelent itt meg, hogy mindenki szabadon, tőle függetlenül elmondhassa a véleményét. Gábor erre eljött, és elmondta, hogy a külső formájával nem szeretne foglalkozni, az viszont érdekli, mit tud az épület. Hihetetlen szakértelemmel kérdezett rá mindenre, hol tud beállni a kamion, mire képes a színpad stb. Elégedett volt. De volt egy fontos megjegyzése: kulcskérdés, hogy mozgatható legyen a színpadnyílás! Schwajda boldog volt, hogy Gábor eljött. Aztán elkészült az épület, és látom, nem mozgatható a színpadnyílás. „Ember, hát nem ezt ígérte!” – mondom neki. Elmesélte, kivel mennyit harcolt, és ebből bizony vesztesen jött ki. De az például nem igaz, hogy nem jó az akusztika. Tartsanak nagyképűnek, engem akkor is hallanak, ha suttogok a színpadon. Amikor Jordán igazgató lett, a nyitó társulatin a következőket mondta: „Végigjártam a tárakat, ez egy fantasztikusan felépített színház. Nemcsak technikailag – emberileg is. A legjobbakat szedte össze.” Tulajdonképpen az általa felépített intézmény szolgálta ki Jordánt is, Alföldit is, és az fogja kiszolgálni Vidnyánszkyt is. Schwajda György nagyon tudott valamit. 

Bérczes László


A Nemzeti című kiadványunkban olvashatja Márton Éva művészeti titkár és Schwajda Gergő visszaemlékezését is. Ingyenes magazinunk beszerezhető a Nemzeti Színházban, a színház Andrássy úti jegyirodájában, a Művészetek Palotájában, és országszerte a Libri könyvhálózat üzleteiben...

(2013. november 07.)