10. MITEM
Orosz-Bogdán Noémi írása
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Dramaturg szak, III. év
Mihail Bulgakov regényét már többször adaptálták színpadra, ezúttal Alekszandar Popovszki, macedón rendező vitte színre a nem mindennapi, fekete mágiával átszőtt történetet. A bemutatót 2021. szeptember 1-én tartották a Nemzeti Színházban. A darabot a teátrum Showcase-programjának részeként láthattuk a 10. MITEM-en. A közönséget rendkívüli látvány fogadja, mikor belép a nézőtérre. Az egész színháztermet behálózzák a mértanilag precízen felfüggesztett kötelek, ezzel behatárolva horizontálisan és vertikálisan is a játszóteret.
Három szálon, és több idősíkon fut a cselekmény, folyamatosan váltakoznak a helyszínek, a korszakok és a szereplők. Hontalan Ivan, egy fiatal költő, Woland, a fekete mágus, és Poncius Pilátus, Judea ötödik helytartója vezetik végig a nézőket a varázslatokkal és rejtélyekkel átszőtt történeten. Míg Ivan megmagyarázhatatlan dolgokra keres választ a jelenben, addig Woland mindent megtesz azért, hogy fenekestül felforgassa a moszkvai polgárok letét. Poncius Pilátus legnehezebb napjai pedig egy elfeledett író, a Mester regénye által elevenednek meg.
Szokatlanul indul az első jelenet: egy koporsót cipelő gyászmenet vonul át a színpadon. Furcsaságok egész sora pereg le a nézők szeme előtt, de a jelenet végére már csak a koporsó szélén ülő Margarita (Szász Júlia) marad a színpadon, aki a szerelme regényének utolsó oldalait tartja a kezében.
Egy villódzó fényjáték kíséretében a visszafelé mozgó és beszélő színészek egy korábbi eseményhez repítenek bennünket, és mint egy második kezdet, valóban elindul a cselekmény. Megjelenik Ivan (Mészáros Martin) és Berlioz (Kristán Attila), akik egy padon ülve arról vitatkoznak, hogy létezik-e Isten. Körülöttük zajlik az élet, minden a legnagyobb rendben megy, amíg be nem száll a társalgásba Woland (Bordás Roland). A titokzatos, ám mégis átlagosnak tűnő ember prófétaként jósolja meg, hogy Berlioz még aznap fejét és életét veszti egy napraforgóolaj-tócsa miatt. Innentől kezdve a történet linearitását csupán egy-egy visszaemlékezés szakítja meg.
Bulgakov regényének aprólékos kidolgozottsága miatt több lehetőség közül lehet választani, hogy melyik karakterre kerüljön a legnagyobb hangsúly. Az előadás alkotói Wolandot, a fekete mágust állították a középpontba. A Sátánt játszó színész fiatalsága szembetűnő és elgondolkodtató. A karakter bölcsessége, az egész világ feletti hatalma és a mindent látó tekintete azt sugallja, hogy sok mindent megélt már. Viszont ugyanúgy lehet kortalan a megtestesült gonosz, ahogy a megtestesült jó is.
Woland a bandájával együtt - Behemót (Szép Domán), egy nagyra nőtt macska, Azazello (Rácz József), Hella (Barta Ágnes) és Korovjov (Kovács. S. József) - beveszi a várost. Embereket tüntetnek el, másokat az orruknál fogva vezetnek. A műsorukban pitiáner trükkök után Woland beveti a fekete mágiát: hamist pénzt szór az embereknek, és leválasztja a színházigazgató fejét a testéről. „- Hogy van a feje? - Kívül vagy belül?”
Ivan kalandjai során végigkövethetjük, hogy mi történik a szerencsétlen Berliozzal, és alaposan megismerjük a környezetet, ami ellehetetlenítette a Mester munkásságát. Barátja halála után őrültnek hiszik, és bekerül arra a Klinikára, ahol a Mestert is ápolják. Ő éri el, hogy megnyíljon, és a múltjáról meséljen az az ember, aki még a nevéről is lemondott. A Mester elmondja, hogyan ismerkedett meg Margaritával, és mi késztette arra, hogy elégesse élete főművét.
Poncius Pilátus (Rátóti Zoltán) napok óta szörnyű fejfájással küzd. Ez akkor is így van, mikor először vezetik elé Jesuát (Berettyán Sándor), a csodatevőt. Poncius Pilátus megadja a lehetőséget az embereknek, hogy felmentsék az ártatlan halálraítéltet, de nem kegyelmeznek. Megjelenik a jól ismert Golgota kép a három kereszttel. Jesua a középsőn leheli ki lelkét hosszú szenvedés után. Pilátus vállát évezredes teher nyomja. Fel lehet-e menteni azt az embert, aki meggátolhatta volna a Megváltó halálát, mégsem tette? Margarita bánatában leborul a keresztre feszített Jesua előtt.
A jelenetek egymásba folynak, sokszor egy-egy mondaton keresztül kapcsolódnak össze. Az előadást letisztult díszlet jellemzi. Akár csak a jelmezeknél, itt is az alapszíneken van a hangsúly: piros, fekete, fehér, zöld. Az a néhány fa, az élesen világító hold, a hétköznapi pad, a steril kórházi ágy, az elnyújtott vagy éppen az apró szobába összezsugorított terek tökéletesen illenek ehhez a tűzzel teli történethez.
Különböző stílusú zenék kísérik a mozgalmas cselekményt. A színes válogatásban többek között elhangzik a Daddy Cool, az I Will Survive, és egy részlet a Varázsfuvolából - még Jesua is basszusgitárt ragad, mikor kilép a saját történetéből. A legfontosabb pillanatokban viszont a csend ural mindent: Jesua némán tűri kínjait a kereszten, és Ivan kétségbeesésében hiába ordít, nem jön ki hang a torkán.
A hold állandó eleme a térnek. A fénye hívogató, Margaritát is magához csábítja, aki Woland varázskenőcse miatt láthatatlanul repül át a nyüzsgő város felett. Margarita a fekete mágushoz tart, mert abban bízik, hogy ő majd a segítségére lesz a Mester felkutatásában. Egy bálba csöppen, ahol csillogó ruhájában házigazdát kell játszania. A meghívottak nem evilági lények, amit gyönyörűen jelképeznek a kezükben tartott fehér anyaggal leborított léggömbök. Felszállnának a magasba, de valami mindig visszarántja őket.
A bál után teljesíti Woland Margarita kívánságát. Megjelenik a Mester és a megsemmisített regény is előkerül, hiszen: „A kézirat sosem ég el.”
A záróképben Woland a kifeszített köteleket maga felé húzza – végül minden szál az ő kezébe fut. Felborul a rend, összekuszálódnak a történetek, és elveszik a dolgok bizonyossága. Ezzel lehetőséget ad arra, hogy elkezdődjön a világban valami új, valami jobb.
(2023. október 22.)
