Isten éltesse Bodrogi Gyulát!

Hetven éve áll a színpadon. Majd’ három emberöltőnyi idő. Belegondolni is szédítő. Szerepeinek a száma – színházban, filmen, tévében – megszámlálhatatlan, és akkor még nem beszéltünk egyéb szerepeiről, amihez utánozhatatlan hangját kölcsönözte, és a színpadon kívül „alakított” szerepeiről: vadász, szakács, showman. Népszerűsége aligha összevethető bárki máséval. Hűséges típus. Huszonnégy évig játszott a József Attila Színházban, majd két évtizedig vezette a Vidám Színpadot, és húsz éve a Nemzeti Színház társulatának tagja.

Szokás mondani egy-egy színészről, hogy mindent tud. Bodrogi Gyula esetében ez semmiképpen sem holmi udvarias fordulat. Ő pontosan ilyen. SZÍNÉSZ. Abban a pillanatban, ahogy belép a próbaterembe, ahogy megjelenik a színpadon: figyelni kell rá. És ő pontosan tudja, mit kell tennie azért, hogy ez meg is történjen. De ezzel nem él vissza. A nagy egész része tud lenni, de a legkisebb alakításában is főszereplő. 

Nézőpárti. Nála nem csupán üres fordulat, hogy néző nélkül nincs színház. Arról beszél mindig, hogy a néző szórakozni akar, akkor is, amikor egy tragédiára vált jegyet. És ha ezt akarja, akkor ezt kell neki nyújtani. Nem a szórakoztató és komoly színház között húzódik a választóvonal Bodrogi szerint. A lényeg: a néző ne unatkozzon. Nemcsak egy bohózatnak kell szórakoztatónak lennie, hanem a Hamletnek is – hogy egyik kedvenc példáját idézzem. 

Hetven éve áll a színpadon. Tehetségén túl a színpad iránti alázata az, ami igazán példamutató. A színház az élete, és a színház jelenti számára az életet. Nagy szavak ezek, és Gyuszi bácsi sem tiltakozna ez ellen, de elütné egy tréfával. Mert a színház iránti elkötelezettsége mellett a humora és a könnyedsége is irigylésre méltó. Lazasága természetes és üdítő. Szereti és élvezi az életet. Ez sugárzik belőle – a mindennapokban és a színpadon is. „Istenem, add, hogy jól érezzem magam!” – mondja minden színrelépés előtt. Mert csak így érzik majd jól magukat a nézők is, akiket megríkat, akiket megnevetett.

Vidnyánszky Attila

Nekünk mondta…

Bodrogi Gyula számtalan interjút adott az elmúlt tíz évben a Nemzeti Magazinnak. Ezekből idézünk…

►Ha a kudarcok továbblendítik az embert, az nagy dolog. De sikerek nélkül sem megy. Viszont a sikert nem lehet akarni. Meg kell dolgozni érte. (…) Mindenki megmássza a maga szamárlétráját. A kudarc megroppanthatja, a siker elkényelmesítheti az embert. Nincs recept. Az élet arányérzék kérdése – és kell még hozzá egy adag lazaság is.

►A közönségnek is jár a taps

►Az elmúlt évtizedek alatt kitalálták, hogy van szórakoztató színház, meg van egy másféle is, amire biztos van valami jó szó, csak nem jut eszembe, de arra még emlékszem, hogy az titokban az unalmat jelenti. Tudja, én azt szoktam mondani, ha egy Hamlet-rendezés nem szórakoztató, le kell venni műsorról.

►A közönség pontosan reagál mindenre, hibátlan az arányérzéke, az értékítélete. Azt szoktam mondani, külön-külön talán minden ember lehet olyan hülye, mint én vagyok, de együtt a közönség zseniális. Én azt szeretem, ha a közönség sír vagy nevet, ha érzem az emberek jelenlétét…Csak akkor sikerülhet egy előadás, ha nem feledkezünk meg az eredeti szándékról, arról, hogy a közönséghez kell szólnunk.

►Játszani csak komolyan szabad

►A színházat sem én választottam, eredetileg matematika-fizika szakos tanárnak készültem, aztán a színészi feladatok szólítottak meg. Nagyon sok komédiában játszottam, zenés darabokban is énekeltem, táncoltam, de rám leginkább – ha már szerepkört keresünk – a naturbursch illene. Minden szerepemben az embert keresem. Ha ez az ember vagy az általa megélt helyzet nevetésre ingerel, akkor nevessenek rajta, ha tragikus, akkor ­sírjanak. 

►Minden szerepemben az embert keresem

Vastaps és alázat

Hetven éve a színpadon

A Wikipédia negyvenöt színpadi szerepét említi, a színházi adattár 199-et sorol fel, de nyilván még ennél is több van, hiszen övé a világon talán a leghosszabb aktív előadóművészi pálya. Táncos időszakát is beszámítva több mint hetven évet töltött színpadon. És ma is ott van. Bodrogi Gyula maga a csoda.

Szigorú kritikusai időnként szemére vetették, hogy elherdálta drámai tehetségét, a könnyű műfaj kedvéért lemondott az őt megillető nagy szerepekről. Hogy túl sok időt, huszonnégy évet töltött a József Attila Színházban, hogy két évtizedig igazgatta a Vidám Színpadot. Hogy míg az úgynevezett komoly színházi emberek késhegyre menő vitákat folytattak a teátrum jövőjéről, ő a vadászat szépségét, a főzés örömét, a szakácsművészet különböző fortélyait osztotta meg a közönséggel. A sznobok legyintettek rá, és nem is értették, hogy miért van rendíthetetlenül hatalmas rajongótábora. Ha kérdezték, elmondta a véleményét, miszerint ő a régi színházi iskola követője, nem szereti az úgynevezett rendezői színházat, az előadásban a színészé a főszerep, rajta áll vagy bukik a siker. A vastaps neki, a bőrét színpadra vivő művésznek jár, az ő egyéni teljesítményének. Egy Latabár Kálmán, példának okáért, elvitt a hatán egy egész előadást – szokta mondani. Miközben így „korszerűtlenül” ógott-mógott, soha nem mondott rosszat pályatársairól. Még azokról sem, akiket nem kedvelt. Akiket pedig szeretett, azokról ódákat zengett. Sinkovits Imrét zseniálisan sokoldalúnak, utánozhatatlannak látta, Sztankay Istvánt a legnagyobbak közé sorolta.

Angyalföldi bravúr

Pályatársaival már induláskor óriási szerencséje volt. Ha nincs Básti Lajos, őt bizony a tizenhét fegyelmi után kicsapják a Színművészeti Főiskoláról. Básti nem engedte, látta bene a kivételes tehetséget. Ifjú filmcsillag felesége, Törőcsik Mari miatt nem kellett vidéki színházban kezdenie, ahogy akkoriban szokás volt, hanem a majdhogynem vidékinek számító József Attilában indulhatott, ahová az 1956-os szereplésük miatt vezeklésre ítélt Sinkovits Imrét és Darvas Ivánt is „deportálták”. Jó volt a társulat, még akkor is, ha a tagok sokszor cserélődtek. Aki tehette, visszatért a régi nagy színházához, de játszott itt Gobbi Hilda, Szemes Mari, Kállay Ilona, Fülöp Zsigmond, Sztankay István és még sok kiváló művész.

Bodrogi a József Attilában rögtön kapott egy olyan direktort Fodor Imre személyében, aki ugyanúgy gondolkozott a színházról, ahogy ő. Fodor tudta, hogy a XIII. kerületi pártbizottság elnyűtt előadótermébe, amelyet a színház után nem igen érdeklődő nagy „proletár” költőről neveztek el, mindenekelőtt közönséget kell toboroznia. Nem a Belvárosból, nem a Körútról, nem is Új-Lipótvárosból, hanem Angyalföldről. Olyan embereket kell meghódítani, akik soha nem jártak színházba. És a bravúr sikerült. Ebben óriási szerepe volt a fiatal, jóképű Bodroginak, aki ördöngösen táncolt, kellemesen énekelt, akinek kicsit reszelős, mégis lágy hangját azonnal felismerte a közönség. Leginkább a zenés vígjátékokat szerették a nézők. Hatalmas élmény volt látniuk a Bodrogi–Törőcsik kettőst A potyautasban. Törőcsik Mari élete végéig emlegette, mennyire feldobta és magával ragadta őt, a kezdő színpadi színésznőt Bodrogi könnyedsége, a nézőtérről felé áramló szeretet, az ünneplés.

Csodálkozó kritikusok

A potyautas sikerét hamarosan felülmúlták az újabb és újabb zenés-táncos darabok. Megérkezett az új partner, az új szerelem, akiből új feleség lett, Voight Ági. Bodrogival úgy tudtak együtt énekelni, táncolni, bolondozni, felszabadultan játszani, hogy nemcsak az előadások végén zúgott a vastaps, hanem az egyes dalok után is. Az Imádok férjhez menni vagy A kaktusz virága városi legenda lett, özönlött rá a nép. A József Attila a hatvanas évek végére az egyik leglátogatottabb magyar színházzá vált. Közben Bodrogi bebizonyította, hogy nemcsak táncoskomikusnak kiváló, hanem drámai színésznek is. Játszott Németh László-, Tennessee Williams-darabban, Brecht Koldusoperájában, Shakespeare-vígjátékokban és később tragédiákban. A kritika rendre rácsodálkozott: micsoda drámai erő, milyen tökéletes szövegmondás, milyen ragyogó csendek, mérhetetlen fegyelem, alázat. 

Fodor Imre halála után a társulat Bodrogit szerette volna a József Attila Színház direktorának. Az illetékesek nemet mondtak, Bodrogi huszonnégy év után felállt. Csak találgatni tudunk, hogy miért éppen a Vidám Színpad igazgatása vonzotta. Talán abban bízott, hogy vissza lehet állítani a háború előtti magyar kabaré rangját, újra megjelenhetnek a már elfeledett szerzők, jöhetnek jó rendezők, fiatal tehetségek. Olyasfajta álmokat dédelgetett, mint egykor a József Attila Színházban Fodor Imre. Talán azt is remélte, lehet nevelni a közönséget. Bodrogi Gyula életének erről az időszakról nem szívesen nyilatkozik. Még rendező barátja, Léner Péter sem faggatja a közelmúltban megjelent Bodrogi című kiváló könyvében. 

Visszatérés

Nagyon kevesen hitték 2001-ben, hogy Bodrogi Gyula visszatér a színpadra. Sokan leírták. Aztán előbb Szikora János, majd Valló Péter kérte fel egy-egy kisebb szerepre az új Nemzeti Színházban. Jordán Tamás pedig szerződtette. És milyen jól tette! Azóta szinte folyamatosan játszik (nemcsak a Nemzetiben). Három-négy éve még egész estéket töltött a színpadon, mostanában, a kilencven felé közeledve kisebb szerepeket kér. Volt ragyogó Sancho Panza Reviczky Gábor oldalán, Wolsey bíboros az Egy ember az örökkévalóságnak című Robert Bolt-drámában és örömapa a Házasság Palermóban címmel játszott Goldoni-vígjátékban, sírásó a Tóth Ilonkában, hogy csak néhány szerepét említsük az utóbbi tíz évből. Ma is játszik a Tizenhárom almafában, az iskolások által utált Szulejmán az Egri csillagokban, Agrippa, Palesztina királya a Caligula helytartójában. Molnár Ferenc Egy kettő, három című komédiájában is láthatja mostanában a közönség. Kicsi szerep az általa alakított titkáré, hiszen itt mindenki az igazgatóra (Schnell Ádám) figyel, de Bodrogi el tudja hitetni, hogy nélküle ebben a bankban megállna az élet, hogy az ő bölcsessége és nyugalma juttatta ilyen magasra a direktort, s egy idő után elhisszük neki, hogy rajta áll vagy bukik a siker, azaz végre elsimulnak a konfliktusok. Miközben ezt a kicsi embert figyeljük, óhatatlanul arra gondolunk, milyen jó, hogy a darabban játszó főiskolások közelről figyelhetik ezt az alázatos nagy színészt, és szembesülhetnek a Bodrogi-titokkal. Léner Péter a már említett könyvében megkérdezi, mi ez a titok. Bodrogi válasza: „Ennek erősen köze van a Jóistenhez. Adott egy olyan képességet, hogy elhiszik nekem, amit mondok és csinálok.”

Osztovits Ágnes

A magyar „kis nagy ember”

Szerepek és hangok – mozifilm, tévéjáték, szinkron

Mintegy hetven mozifilmben és félszáz tévéjátékban szerepelt, több mint száztíz filmben kölcsönözte a hangját külföldi színészeknek. Bodrogi Gyula szerint „rendezői színház nem létezik”, mert a mozi a rendezői színház. Összeállításunkban a páratlanul gazdag pályafutás mozgóképeit villantjuk fel, és szólunk a kilencvenéves állócsillag közelgő mozipremierjéről is.

Ha az amerikai Dustin Hoffman büszke lehet az egyik film­szerepe nyomán kiérdemelt „kis nagy ember” elismerésre, a második világháború utáni magyar filmtörténet egyik fontos színészét, Bodrogi Gyulát is megilleti ez a cím. Gazdag filmes életútja már színifőiskolásként elindult a Máriássy Félix rendezte Külvárosi legendával (1957). Hamar felfedezte a humorában rejlő lehetőségeket a Bodrogit legtöbbször rendező Keleti Márton is, akivel legnagyobb közös sikerük az 1963-ban bemutatott Hattyúdal volt – a slágerré vált betétdallal, a Páger Antallal közösen elénekelt Villa Negra románcával. A közönség pedig rögtön a szívébe zárta a nagy Páger partnerét. „Gyula hihetetlenül jól viselte, hogy minden évben Cannes-ba járok a filmjeimmel. Együtt léptünk föl kis szerepekben, a Nemzetiben, a Tragédia előadásain. Aztán ő leszerződött a József Attila Színházba, ahol nagy sikerei lettek. Egyszer együtt mentünk be a Vígszínház nézőterére, ahol engem megtapsoltak, de amikor meglátták őt, szinte vastapsban tört ki a nézőtér” – emlékezett vissza házasságuk elejére 2013-ban Törőcsik Mari. 

Szerepek és szállóigék

A közemlékezet is hajlamos Bodrogi Gyula filmszerepei közül a népszerű, ám könnyed darabokat kiemelni. Még ha legnagyobb személyes sikerei valóban a vígjátéki szerepei voltak, számtalan alkalommal játszott a legkevésbé sem könnyed alkotásokban. Négy legfontosabb kivétel, amely erősíti a szabályt: Oldás és kötés (Jancsó Miklós, 1963), Húsz óra (Fábri Zoltán, 1965), Szerencsés Dániel (Sándor Pál, 1982), Idő van (Gothár Péter, 1985).

Emlékezetes alakítása volt a Házasságból elégséges (1961), a Tanulmány a nőkről (1967), a Fuss, hogy utolérjenek! (1972), a Szépek és bolondok (1976), a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1980) című filmekben. Az 1961-ben bemutatott színdarab, az Egy szerelem három éjszakája filmváltozata hatalmas siker lett, és az 1967-es filmverziót (rendező: Révész György) egyben amolyan műfaji premierként tartjuk számon a magyar filmtörténetben. „Ez egy egészen különleges helyzet volt, ugyanis az a szó, hogy musical, még nem volt mindennapos kifejezés. Addig mi csak zenés vígjátékokat játszottunk” – emlékezett vissza Bodrogi Gyula a HírTV Szélesvásznú történelem című műsorában. A közönség szerette televíziós szerepeit, rendkívül népszerű volt a Só Mihály kalandjai címszereplőjeként (1970), az Illatszertár Hammerschmidt Miklósaként (1987), és mindenekelőtt a Linda című sorozat Veszprémi Bélájaként (1983–1989). Ki ne emlékezne Pécsi Ildikó (Bodrogi Gyula filmbéli élettársa) szállóigévé vált felkiáltására: „Béla!” 

A sors fintora, hogy Bodrogi éppen a magyar film szállóigegyárosával nem tudott átütő sikert elérni. A tanú rendezője, Bacsó Péter Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája (1988) című szatírájának főszerepében Bodrogi remek Ceauşescu-gúnyrajzot dolgozott ki, de a közönség nem fogadta elragadtatással a román kommunista diktátort idéző filmet. Pedig minden együtt volt ahhoz, hogy kultikus művé váljon a Titánia, amelyben a hiánygazdaság üres polcairól beszámoló álhíradóban a „túltápláltság veszélyes” üzenetét próbálják lenyomni a tévénézők torkán. Vagy ahol a Bodrogi által megformált diktátor ekképp nyugtatja embereit a betegágyon: „Mérséklet, fiúk! Hányszor mondjam, hogy egy egész népet nem lehet börtönbe zárni? A lakosság egyik felének mindig szabadlábon kell lenni.” 

Szinkronban a sztárokkal

Bodrogi Gyula adta a hangját Rának, a szürke varjúnak a sokak számára oly kedves Vuk című rajzfilmben, és az ő hangján beszélt a Macskafogó Maxipocakja és a Dzsungel könyve majomkirálya is. De természetesen nem ez volt az egyetlen felejthetetlen szinkronszerepe. Olyan színészeket szinkronizált, mint Tony Curtis, Jack Lemmon, Gérard Philipe, Jack Nicholson, Terry Williams, Oleg Tabakov. Ikonikus hangjátéka máig elkísér minden gyereket. A Süsü írója, Csukás István így idézte fel Bodrogi Gyula egyik legismertebb szinkronszerepét a Film­világban: „A Pannóniában tartottak szakmai és átvételi vetítést, amikor a televízió illetékesei megnézték és átvették a kész filmet vagy sorozatot. Ezekre az egész szakma, így én is jártam. Ott lehetett megtanulni, hogyan készülnek a rajzfilmek. A bábnak nincs mimikája, tehát hanggal kell eladni, és az én meséimnél szerencsére sokszor előfordult, hogy a színészek annyira beleélték magukat a szerepbe, hogy sokat hozzátettek. Bodrogi Gyula egy külön nyelvet és hangot alakított ki Süsünek, amit végig következetesen beszélt, és semelyik másik szerepében nem használt.”

Az öreg vadász életereje

Két dolgot minden magyar filmbarát tud Bodrogi Gyuláról: szeret (és tud) főzni, és ha csak teheti, vadászik. Alighanem ezért is vállalt szerepet 2021-ben két „vadászfilmben”: a Kittenberger – Az utolsó vadászat (rendező: Tősér Ádám) és a Fekete István író életét bemutató, A bereki ember című filmben (rendező: Bertha Lívia). A Vuk, a Tüskevár vagy a Téli berek szerzője előtti főhajtás egyben Bodrogi Gyula saját vadászszenvedélyének is filmes emléket állít. 

De Bodrogi Gyulát más tekintetben sem vonultatja nyugdíjba a magyar filmgyártás. Szerepelt a 2022-ben bemutatott Attila, Isten ostora című filmadaptációban, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett az azonos című nemzeti színházi előadás alapján. Tavasszal mutatják be a mozikban a Ma este gyilkolunk című, színészotthonban játszódó krimi-vígjátékot, amelyben Bodrogi Gyula olyan közkedvelt színészekkel játszik együtt, mint Kern András, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Bánsági Ildikó és Pogány Judit. „Gyuszi mindig pontosan jelenik meg a próbákon, a szöveget betűpontosan tudja, a jeleneteket értelmezve, sőt azokat javító ötletekkel érkezik. A forgatáson sosem rá kell várni, elnyűhetetlen derűs türelemmel várja, hogy a stáb összeálljon, korrigáljon, újabb és újabb felvételeket készítsen” – mondja a Nemzeti Magazinnak Fazakas Péter filmrendező, aki a kedvünkért felidéz egy jellemző mozzanatot a forgatásról. „Gyuszi lelkesen megy a rendezői ötletekkel, noha rendre kiderül, hogy az ő első intuíciói működnek a legjobban. Életereje és életszeretete lenyűgöző. A szakmai fegyelmet olykor legyőzi a játékszenvedély. A Ma este gyilkolunk egyik jelenetében hatalmasat kellett esnie. Erre természetesen extra kaszkadőri segítséggel készültünk. Gyuszi azonban nem várta meg a szakembereket, hanem játszi könnyedséggel produkált egy látványos elesést. Tíz kéz kapott utána, ám ő vigyorogva állt fel, de hangos koppanással lefejelte az ajtófélfát és most tényleg elterült. Dermedt csend. »Kamera forgott?« – kérdezte Gyuszi vidáman.”

Lukácsy György

(2024. április 15.)