Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

King Lear Show

A könnycsepp tökélye

(Válaszol Taub János)
A Caligula helytartója 1972-ben jelent meg, a marosvásárhelyi Igaz Szó-ban, a diktatúra idején, mely könnyen magára ismerhetett volna benne. Talán az is a zsarnokság természetére vall, hogy ezt nem tette, még csak le sem tiltotta a darabot. De elhallgatta, és ezzel elhallgattatta. Az ősbemutatóra végül is Gyulán került sor, 1978-ban, Harag György rendezésében. Azóta több magyar színház játszotta. Taub János is rendezte már, Szolnokon.
Ők tudják

Fényviszonyok

Szikora János rendezői levele
Az Internet adta személyes megszólalás lehetőségével élve röviden elmondanám, hogy miért választottam a Nemzeti Színház nyitóelőadására Madách Imre Az ember tragédiája című művét. Helyzetem nehéz, mert a végső választ csak a darab bemutatásakor tudom megadni. Van azonban néhány pont, amely útjelzőként elvezet a színházi függöny felgördüléséhez. Egy darab színreviteli folyamatában az ún. világító próbák képezik az utolsó fázist. Jelen pillanatban még előtte állunk, hogy mire és hogyan essék a fény, de valahogy mégis ez fejezi ki legjobban, hogy az alkotás sokszor szükségképpen homályos fázisaiból miként ér a rivalda fényébe a darab.
Esthajnal