A Nemzeti Színház hírei
Fathia El Assal: Üzenet a Színházi Világnapra - 2004
Színházi Világnap 2004
Március 27-e a Színházi Világnap. Az ilyenkor hagyományos, a világ színpadain felhangzó üzenetet az egyiptomi Fathia El Assal fogalmazta meg az idén. Az üzenetet Solténszky Tibor fordításában ismerhetjük meg.
Múzsáktól se nehezebb
Költészet napi rendezvény
Az év versei 2004 című antológia díszbemutatója április 16-án
Az idén újabb válogatásokkal jelentkezik a Magyar Napló Kiadó, amely e reprezentatív antológiában minőségi, tartalmas és sokszínű panorámát nyújt a kortárs irodalomról és szellemi életről. Az elmúlt időszak lírai világát nyolcvanöt kortárs költő művei reprezentálják.
Upor László megágyaz a magyar szerzőknek
Laptársunk írja
Kadelka László interjúja a Teraszban
Upor Lászlóval közöl írást a Terasz című internetes újság. Színházunk dramaturgja a Magyar Magic angliai rendezvénysorozat, nemzeti színházi program felelőse. A napokban, Londonban járt előkészíteni a magyar szerzők darabjainak a londoni Nemzeti Színházban való megjelenését.
Vendégünk a Veszprémi Petőfi Színház
Kolti Helga, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és Jordán Tamás a Nemzeti Színház főigazgatója a soron következő "Megyejárás fesztiválról".
Megyejárás, kicsit másként - Program
Megyejárás - Veszprém
Április 3-4.
A nyolcadik Megyejárás vendége Veszprém megye. Sajnos a megye és Veszprém város közgyűlése nem volt olyan helyzetben, hogy támogathatná a megye, illetve a város művészeit. Így ez a hétvége kicsit szerényebb keretek között kerül megrendezése, mint a korábbiak. Az április eleji hétvége a Petőfi Színház és a Nemzeti Színház közös rendezvénye lesz.
A Csak egy szög után, Sárga liliom
Beszélgetés Mohácsi János rendezővel
Bíró Lajos: Sárga Liliom című darabját az író-rendező testvérpár, Mohácsi István és Mohácsi János átfogalmazásában láthatjuk majd a Nemzeti nagyszínpadán. A szöveg megalkotásában Eörsi István is közreműködik, mint a darab dramaturgja. Az biztos, hogy ha a mai szövegkönyvet elteszed, az nem fog hasonlítani a majdanira - mondta Mohácsi János az olvasópróba után.
Háy János: A Senák
Olvasópróba utáni beszélgetés a szerzővel
Az érdekelt, hogyan bukik el valaki a saját sorsában, és kényszerül más sorsot megélni - mondja Háy, aki maga olvasta fel a darabját a produkció szereplőinek, alkotóinak. A képen Horesnyi Balázs díszletének makettje előtt látjuk. Görbült falak, ferdült padlók, ahogy az ember élete is olykor elferdül...
Operamesék - IV/II.
Selmeczi György sorozata
Emlékezés a Nemzeti Színház operabemutatóira
2004. március 19-én, este 7 órakor. Játékos időutazás a Nemzeti Színház hőskorába. A Nemzeti Színház 165 éve mutatta be a Fideliot, 140 éve a Álarcosbált. A második rész énekesei: Nyári Zoltán, Kolonits Klára, Réti Attila, Fonyó Barbara és Gábor Géza. Beszélgetőtárs: Jordán Tamás
Olvasópróbák
Sárga liliom és A senák
Elkezdődött a "Sárga liliom" és "A Senák" próbája. Az évad két, sorrendben utolsó bemutatójának olvasópróbája volt ma.


