Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

A világ legnagyobb ismeretlen drámaírója

Eugène Ionesco: Caragiale portréja (1852 – 1912) 1852-ben született Bukarest környékén. I. L. Caragiale nagyszerű novellákat és pár olyan színdarabot írt, amely „forradalmasította” a román színházat. Amit nem volt nehéz forradalmasítani, mert addig úgyszólván nem is létezett. Valójában ő hozta létre azt. Az erkölcsöket, jellemeket fricskázó vígjátékai – melyek sajnos olyan nyelven íródtak, melyet a föld más tájain nem értenek – értéke folytán I. L. Caragiale valószínűleg a világ legnagyobb ismeretlen drámaírója. Megundorodva korának társadalmától, undora még tovább fokozódott a teljes életműben jelenlevő ócsárlásban, amelyet mindvégig hévvel és értelemmel, tehetséggel és humorral tett. I. L. Caragiale egy kései örökségnek köszönhetően élete végén elhagyta hazáját és Berlinben telepedett le, ahol 1912-ben halt meg, hatvanéves és öthónapos korában. Ugyanez év januárjában visszautasította, hogy pár napra hazatérjen Bukarestbe, ahol hivatalosan akarták ünnepelni hatvanadik születésnapját és pályafutását, amivel végre annyira megsértette honfitársait, hogy azok véget vetettek iránta tanúsított csodálatuknak. Pálffy Endre: Ion Luca Caragiale, Nagyvilág, 1962. május Rendkívül népszerű volt kortársai között, de az utókorra gyakorolt hatása is szinte egyedülálló. Termékeny író, több műfajban remekműveket alkotott, páratlan hírnevét azonban színpadi alkotásaival szerezte. Valamennyi kortársánál többet tudott a dráma műhelytitkairól, s ez nem véletlen, mert apja, két nagybátyja színész volt, akiknek neve szorosan hozzátartozik a román színház történetének küzdelmes kezdeti szakaszához. Színházi súgó, színdarabok másolója, nyomdai korrektor, házitanító, a Nemzeti Színház főigazgatója, kisegítő tanár, kistisztviselő – hogy csak a főbb állomásokat említsük. Közben állandó anyagi gondokkal küzd, ezeket rövid időre enyhíti ugyan egy örökség, lehetővé téve, hogy a hazai közállapotoktól megcsömörlött író utolsó nyolc évét Berlinben töltse. Műveltségével bámulatba ejti ismerősei, barátai, olvasói táborát, rajong Shakespeare-ért, kedveli a klasszikus színpad alkotásait. Eredeti színpadi művei érdekes módon mégis a XIX. századi francia vaudeville-ek világát, Scribe, Labiche darabjainak hangulatát idézik. Tompa Andrea: Így beszéltek ti, Színház, 1999. február Caragiale egy nyelvi laboratóriumban ül, és mikroszkópjával vizsgálja a szavakat, eredetüket, hangalakjukat, stilisztikiai értéküket, a képzők eredetét. Aztán ízekre szed mindent, és kikever valami újat. Ez a nyelv bevonul a román élőnyelvbe, Caragialéval, az ő fordulataival beszélnek a piacon, a parlamentben, az újságokban vagy a konyhában. Mindegy, ki honnan jön, ezt a nyelvet használja. Nem tudja megkerülni. Nem szállóigékről van szó, nem magvas bölcsességekről, hanem szókapcsolatokról, kitekert szavakról, grammatikáról. A jelentés nélküli formáról. Az emberi hülyeség grammatikai szerkezetéről. E Fehér Pál: Román és „rrromán”; Caragiale születésének 150. évfordulóján, Népszabadság, 2002. január 30. Caragiale 1907-ben, a rettenetes román parasztlázadás után rögzítette ezt a román helyzetképet: „Valójában talán egyetlen állam életében sem tapasztalható, legalábbis Európában, ilyen elképesztő ellentét valóság és látszat, a dolgok igazi arca s az azt leplező álarc között...” Mindezt berlini önkéntes száműzetésében vetette papírra, és korántsem véletlenül, hanem szívére hallgatva. „Egy román hazafi” aláírással a bécsi Die Zeit tette közzé. A hivatásos politika kikészítette Caragialét. Először egy plágiumpert akasztottak a nyakába, azt állítva, hogy a román parasztfelkelés által ihletett Megtorlás című színműve (amelyet már az első világháború előtt bemutattak Budapesten is) voltaképpen egy Kemény István nevezetű magyar író műve. Tehát Caragiale nemcsak „hazaáruló”, hanem lop is, méghozzá a magyaroktól. A vád, természetesen, nem volt igaz. A feljelentőnek be kellett ismernie, hogy hazudott, ami azonban nem zavarta, hogy a továbbiakban rendre újabb plágiumvádakkal álljon elő, amelyek ugyancsak alaptalanoknak bizonyultak. (Az illusztrációk a Farsang próbáján készültek. Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

(2005. április 12.)