Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Nemzet Művésze-díj

Nyilvánosságra hozták csütörtökön Budapesten, hogy kik kapják első alkalommal a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által alapított Nemzet Művésze díjakat. Tíz kategóriában 69-en kapnak elismerést. A díjakat várhatóan november elején adják át. Színházművészet kategóriában a Nemzeti Színház társulatának négy tagja, Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Sinkó László és Törőcsik Mari, valamint a Nemzeti Színház örökös tagja, Béres Ilona szerepel a díjazottak között. 

Fekete ég - A fehér felhő

Emlékezés és felejtés

Vidnyánszky Attila rendező gondolatai az előadásról

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború. Vannak, akik úgy tartják, a szarajevói merénylettel (mások szerint az első világháborút lezáró „békével”) kezdődött a 20. század. Tény, hogy az öldöklés négy esztendeje alatt alaposan megváltozott a világ. A háború lóval kezdődött, és tankkal ért véget; akkor vetettek be először tömegpusztító fegyvert; létrejött az első kommunista állam; Európa térképe szinte a felismerhetetlenségig átalakult – széthullott a hatalmas Osztrák-Magyar Monarchia... Ha az emlékezés és a felejtés kérdését nézzük, vajon sok ez a száz év vagy kevés... meditál Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője. 

Úton lenni a boldogság - HOBO életműsorozata a Nemzetiben

Koncertsorozattal ajándékozza meg a Nemzeti Színház közönségét a jövőre 70 éves Hobo, valamint a Póka Egon, Szakadáti Mátyás, ifj. Tornóczky Ferenc és Fekete-Kovács Kornél alkotta formáció, a Hobo és Bandája. Az Úton lenni boldogság címre keresztelt sorozatban három olyan műsor is helyet kap, amelynek dalai annak idején nem kerülhettek lemezre: Vissza a gyökerekhez, Szimpátia az ördöggel, Kopaszkutya.

Salome

Egerek bemutató, másnap Kölyöknap

Szombaton az Egerek című zenés mesejátékkal bővül a Nemzeti Színház repertoárja. Ahogy mondani szokták, 9-99 éves korig mindenkit szeretettel várnak a produkció résztvevői, akik fogékonyak a vidámságra, szerelemre, izgalmakra... A bemutató másnapján az Egerek vasárnapi előadása a Kölyöknap sorozatunkhoz kapcsolódik. Az előadás után ugyanis minden nézőt közös játékra hívnak a mesejáték szereplői!

Emléktáblát avattak Lukács Margit korábbi lakóházánál

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas művész születésének 100. évfordulója lesz az idén. Ebből az alkalomból került emléktábla  egykori lakhelyének homlokzatára, a Vas utca 2/b alatt. Budapest Főváros Önkormányzata a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére és együttműködésével folytatja azt a programot, amellyel a kiemelkedő magyar színészeknek állít emléket. Az emléktáblát Stremeny Géza szobrászművész készítette.

Színházak Éjszakája

A Nemzetiben kicsit előrehoztuk a Színházak Éjszakája programokat. Az ok egyszerű, az este és az éjszaka díszletépítéssel, szereléssel telik a nagyteremben: finisébe ér ugyanis a harmadik szeptember bemutató, a Fekete ég - Fehér felhő. Ilyenkor minden óra számít, szeptember 27-ig már nincs sok idő. Ráadásul szeretnénk azt is, ha a Nemzeti Nyílt Napján vendégeink betekinthetnének a színpadi próbákba a Nagyszínpadon is.
Vér vagyok

Nemzeti Magazin, szeptember-október

Az új évadra - a könnyebb eligazodás kedvéért - változtattunk a Nemzeti Magazin lapszámozásán. A most megjelent számon ezt olvashatják: 2014. szeptember-október. A következő szám az október-november feliratot kapja majd, és így tovább... A friss Magazin címlapján Szarvas József, a Szentivánéji álom egyik főszereplője. Belül pedig számos interjú a szereplőkkel, a rendezővel és gazdag fotó-összeállítás - természetesen nem csak a Szentivánéji álomról. Keressék, olvassák, már a Nemzeti nyílt napján és a Színházak éjszakáján is! Kornya István főszerkesztő ajánlója...
Esthajnal

Sztankay István búcsúztatása

Sztankay István búcsúztatása 2014. szeptember 26-án 15.30 órakor lesz a Farkasréti Temetőben. A művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest XIII. kerület Önkormányzata, a Nemzeti Színház, a Madách Színház, és a József Attila Színház saját halottjának tekinti.

Szentivánéji bemutató pénteken

Pénteken - az évad 2. bemutatója - a Szentivánéji álom. Az előadás azoknak is tartogat újdonságokat, akik velünk voltak a gyulai Shakespeare fesztiválon, az előbemutatón. Például nem biztos, hogy ráismernek az előadásra, pedig már ott is szépen volt világítva a produkció, ám a grúz David Doiashvili alig várta, hogy ismét a Nemzeti Színház Nagyszínpadán dolgozhasson, kihasználva annak minden lehetőségét. Új képek a fotógalériában is!