JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
Eirik Stubø norvég származású, de Svédországban élő rendező, aki már három alkalommal járt a Nemzeti Színházban. Először az Amerikai Elektrát mutatta be az oslói Norvég Színház társulatával a 2017-es Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM). Majd a tavalyi MITEM-en láttuk vendégül stockholmi rendezését, a Svéd Királyi Színház társulatával készített Egy nyári éj Svédországban című darabot.
Sajátos színházi nyelve magával ragadta a nézőket, rendezői stílusa új színnel gazdagította a Nemzeti Színház palettáját. Euripidész Médeia című tragédiájának budapesti rendezésével pedig már vendégrendezőként is bemutatkozott a Nemzetiben. Eirik Stubø tehát különleges kapcsolatot ápol a Nemzeti Színházzal, amit a norvég származású rendező régi munkatársa, Ölveczky Cecília dramaturg jelenléte is erősít.
A koronavírus-járvány miatt elmaradt MITEM-en sajnos nem láthattuk viszont Eirik Stubøt, de videointerjúnkból kiderül, mit gondol új otthonának járványkezelési módszereiről. Hogyan látja testközelből a nemzetközi sajtóban nagy port kavaró, a miénknél jóval engedékenyebb svéd védekezési modellt? Felfedez-e újabb könyveket, témákat a járvány okozta kényszerpihenő idején? És a minden színházrajongót érdeklő kérdés: mikor indulhatnak szerinte újra a színházak, és milyen hatással lesz a bezárkózásnak emberi kapcsolatainkra és színházba járási szokásainkra?
(2020. május 13.)