MITEM 2017
Miért tartja fontosnak egy litván rendező Puskin verses regényét, a Jevgenyij Anyegint?
– A klasszikus orosz irodalom számomra mindig is fontos ihletforrás volt. Nem először fordulok az orosz irodalom jelentős, de ritkábban játszott alkotásaihoz: korábban megrendeztem már Gribojedov Az ész bajjal jár című darabját, illetve Lermontov Álarcosbálját is – nagy öröm volt számomra, hogy ezt az előadást 2015-ben a magyar közönség is láthatta a MITEM-en. E művek főszereplői – Csackij, Arbenyin vagy éppen Anyegin – olyan emblematikus figurák, akiken keresztül azt próbáltam megérteni, megragadni, hogy mit jelent az orosz irodalomban a „hős”. Izgalmas, hogyan próbálták megfogalmazni ezt a 19. század szerzői, és hogyan viszonyulunk hozzá ma.
Más az orosz hős, mint egy német vagy egy angol?
– A korabeli „nyugati” hősöknek megvoltak a maguk ideáljai, céljai, törekvései, tettei. Oroszországban a „hős” sokáig csak tévelygett, nem tudta tehetségét, szándékait realizálni. Jó példa erre Anyegin, akinek az élete félresikerült, nem tudta beteljesíteni azt, amit a sors felkínált neki. Azt hiszem, igaza volt Dosztojevszkijnek, amikor azt mondta, hogy ez az Anyegin ott él a saját hazájában, a szülőföldjén, de nem hisz benne, gyanakvással viszonyul hozzá. Persze, nemcsak Oroszországban, a világ más tájain is vannak ilyen cinikus, gyanakvó, tétlen „anyeginek”. De vajon miért? Nos, ez a kérdés foglalkoztatott Gribojedov, Lermontov és Puskin hőseinél, de említhetném Turgenyevet is…
Az Anyegint gyakran úgy emlegetik: „az orosz élet enciklopédiája”.
– Puskin verses regénye egyedülállóan költői és drámai megfogalmazása annak, hogy Oroszországban miért ilyen tragikus a hősnek született emberek sorsa. Talán az én sorsom is ilyen – amikor az Anyegint olvasom, bennem is megszólal valami, az emberi lét tragikusságának, beteljesületlenségének az érzete, miközben mégis ott van valahol az álom, a remény, a gyöngéd érzések lehetősége is… Talán ez vonzott annyira Puskin művében. És az orosz klasszikus irodalom nem idegen tőlem, belülről érzem, ahogy a litván irodalmat is. Amikor az előadásra készültem, igyekeztem minél többet megtudni Puskinról, az Anyeginről. Irodalomtörténeti írásokat, elemzéseket olvastam, melyek nagyon hasznosak voltak ugyan, de lélekben nem vittek közelebb a műhöz. Viszont amikor elmerültem Puskin levelezésében, akkor vált számomra igazán érthetővé, személyessé, átélhetővé ennek a hősnek a sorsa. Szerettem volna elrugaszkodni a sztereotípiáktól. A mű jelentésrétegeinek szimfóniáját kutattam, hogy megragadhassam a verses regény érzelmi, zenei harmóniáját.
Egy interjúban is említette, hogy az ön számára ez a mű nem csupán egy irodalmi alak megtestesülése, de egy kicsit a saját személyes története is.
– Az ember óhatatlanul beleszövi az előadásba saját magát is, eszébe jut a múltja, az egykori énje, az álmai… szembesül azzal, hogyan élte le az életét. Hogy fiatalon mennyi mindent el akart elvégezni, de az idő kegyetlen, és amit valamikor nem tett meg, amit elszalasztott, az már soha nem jön vissza. Ezért jelenik meg az előadásban az idős Jevgenyij Anyegin, aki találkozik fiatalkori önmagával. Fájó lélekkel, egy hiába leélt élet tragikus bölcsességével tudatosul benne, hogy már semmit sem tud jóvátenni. Rezignáltan veszi tudomásul, hogy lehetett volna másképp, de saját önzése, önsajnálata, igazi szeretetre való képtelensége miatt a Tatjána által felajánlott szerelem örökre elérhetetlen marad számára.
Az Anyegin által képviselt férfisors a beteljesületlenségről szól. Hogyan fogalmazná meg Tatjána Larina sorsát?
– Mivel Tatjána hozza meg a legnagyobb áldozatot, hiszen lemond a szerelméről, ő képviseli az igazi lelki nagyságot. Szerintem minden nőben ott él Tatjána Larina. Mindannyiukban ott van a szépség, a hűség, és a szülőföld, az otthon iránti odaadás. És korunkra talán még inkább jellemző, hogy a nők lélekben erősebbek, nemesebbek a férfiaknál. És ez gyönyörű.
Kozma András
(2017. február 22.)
