Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2021. június 22. - Paulina Napja

Interjú

Csíksomlyói passió

Költői képek

Vidnyánszky Attila rendező a Csíksomlyói passióról

Jézus története egyetlen kifeszített pillanatba sűrítve. Barokk iskoladrámák és népdalok, kortárs költészet és a Biblia. Színház és tánc. Stílusok, műfajok harmóniája. A Csíksomlyói passió Vidnyánszky Attila értelmezésében.
 
Nyitó kép | Fotó: Eöri Szabó Zsolt


Miért a Csíksomlyói passió és miért most?

– Mindig több téma foglalkoztat és érlelődik bennem – vannak, amelyek hosszú-hosszú évek óta –, mígnem azt érzem, hogy belevághatok. A hit kérdése számtalan rendezésemben megjelent már a pályám kezdete óta: Godot-ra várva, Gyilkosság a székesegyházban, Mesés férfiak szárnyakkal, Halotti pompa, de mondhatom a Vitéz lélek és a Johanna a máglyán előadásokat is a közelmúltból. Krisztus történetének színházi megfogalmazása régóta foglalkoztatott, és lassan összeállt a kép, hogyan is lehet ezt a témát megragadni. Ehhez a Csíksomlyói passió írott forrásai és hagyománya nagyszerű kiindulási pontot jelent.


Milyen mozaikokból állt össze ez a kép?

– A 18. századi ferences iskoladrámák jelentik a mozaik egyik darabját, az egyik forrást. De kerestem azt a nézőpontot is, ahonnan ez a történet a mából, a jelenből tud szólni. Ezt Szőcs Géza Passió című szövegében találtam meg. Használunk bibliai idézeteket is, és
nagyon fontos a népdalok, a vallásos népi énekek világa.


Nagyon különböző stílusú, funkciójú és korú szövegek ezek.

– Éppen ez benne az izgalmas. A csíksomlyói passiószövegekre a barokk burjánzása jellemző. Tanítási céllal készültek egykor, de egy passiójáték ennél is többet jelent: a játszók és a nézők együtt élik át Krisztus szenvedéseit. Szőcs Géza soraiból a bibliai történetek szereplői és tanulságai a mából fogalmazódnak meg. A megváltásról a mai ember cinizmusával, iróniájával, értetlenségével beszélteti Szőcs a Biblia alakjait. Nagyon maiak ezek a nézőpontok és kérdésfelvetések. „Ha mindenki eljönne, még megmenthetnénk” hangzik Mária Magdolna sikolyszerű kétségbeesése, hogy miért nem segítenek megakadályozni az iszonyatot mindazok, akiket Jézus meggyógyított, akikkel csodát tett. A halottaiból feltámasztott Lázár is arra hivatkozva marad inkább otthon, hogy ő még beteg, talán majd legközelebb… és mi tudjuk: nincs legközelebb. „Mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor tagadsz meg engem” – mondta Jézus Péternek. És amikor valóban megtagadja Péter a Mestert, szinte eszét vesztve le akarja ölni az összes kakast, mert ha nincs kukorékolás, akkor árulás sincs. Ez nem a Biblia, a hívő logikája, hanem a posztmodern ember ravaszkodása és kételye. Pilátus is vállalja a szerepet, mert valakinek el kell ítélnie Jézust, hogy beteljesedhessen az írás – és amíg imádkozni fognak az emberek, mondja Szőcs Pilátusa, a neve fennmarad.


Merre kalauzolja a nézőket a vándor szerepében Berecz András?

– Rendkívül gazdag a témával kapcsolatos népi örökségünk, amely Berecz Andráson keresztül hitelesen szólal majd meg a színpadon. A népdalok, a népi énekek metaforikussága, a költői sűrítés, a képekben való fogalmazás lenyűgöző és magával ragadó. Tetten érhető ugyanis a népdalokban az a vágy, ahogyan az egyszerű ember megtalálja a magasabb rendű kifejezés eszközeit, amely kilép a reálisból, és tágabb dimenziókban, összefüggésekben láttat mindent. Amikor Jézust felszegezik a keresztfára, a népi ének szerint a vére nem ömlik, hanem cseppenként hullva rózsaszirommá válik, s ahol földet ér, rózsabokor nyílik… A próbák tétje, hogy megtaláljuk-e azt a kifejezésformát ehhez az előadáshoz, amely a „naturális” ábrázolás helyett költői képekben, jelekben, metaforákban láttatja Krisztus történetének eseményeit. A népi gondolkodásnak és kifejezésmódnak ez a jellegzetessége mára már idegen tőlünk, kommunikációnkban ennek már alig van nyoma. De vajon már nem is hat ránk? Vagy ha használjuk a színházban, csupán egzotikumként tekintünk rá? Vagy tudat alatt, a lélekben mégiscsak megérint bennünket?


Hogyan illeszthetők össze ezek a nagyon különböző mozaikok?

– Régen volt ennyire inspiráló és izgalmas egy próbafolyamat számomra, éppen azért, mert egyazon témát különböző módokon megfogalmazó „elemeket” kell harmóniába rendeznem. És akkor a szövegen túl még a táncról nem is beszéltünk, amelynek nyelve, szabályrendszere, logikája egészen más, mint a színészi játéké! Mindhárom szövegforrásunk másfajta érzetet sűrít magába, másfajta gondolkodásmódot képvisel, és ebből következően másfajta színházi megoldásokat követel ki magának. A tradicionális passiószövegeket nem iskolázott színészek, hanem a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai mondják majd. Az ő szájukból sokkal hitelesebben szólnak ezek a mondatok, mintha az egyszerű falusi embert eljátszó színész mondaná azokat „népi hangvételben”. Szőcs Géza kortárs sorai viszont a színészi játék mélységeivel kelnek igazán életre. Ám amíg Szőcs mai szövege például a test keresztre feszíttetéséről realistább színpadi megoldások felé lök bennünket, addig a népi ének által keltett érzet sokkal inkább egy gyalulatlan deszkára durván felszegezett kenyér képét hívja elő bennem.


A passiók az ismert történetet az események láncolataként mondják el. Vidnyánszky Attilát általában nem ez a fajta lineáris történetmesélés jellemzi. Hogyan lesz most?

– A színpadi időben az „itt és most” a keresztút. Innen rugaszkodunk el az időben, és villanásokra megidézzük Jézus életének több fontos momentumát. Azt remélem, hogy a nézők egy végtelenbe kifeszített pillanat érzetét élhetik meg. És történik mindez a nagyszínpadra épített igen különleges díszletben, amely egyszerre pajta és templom, vagyis Jézus születésének helye és az Isten háza.



Kornya István

(2017. február 22.)