Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

MITEM 2021

MITEM-krónika 3. rész – Belakni egymást (Az ajtó)

Léteznek-e még „megszelídítések” a kapcsolatainkban? Tette föl a kérdést a MITEM harmadik napjának programja, amely hazai erőkkel folytatódott. Szabó Magda Az ajtó című művének új adaptációját a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház koprodukciójában állította színpadra Szabó K. István. A nyári gyulai bemutatót követően most került kőszínházba a darab, a budapesti premier a MITEM „előzenekara” volt, szeptember 16-án.

MITEM 2021

MITEM-krónika 2. rész - Időtlen idők (Wilson filmek)

Nemcsak Szophoklész alkalmas arra, hogy az általa elmesélt történetet „kortalanítsák” a színházi alkotók, a másik, korban mintegy ezer esztendővel fiatalabb géniusz, Shakespeare is méltó párja az antik szerzőnek a modernségben. A MITEM második napján két, egymással összefüggő kísérőprogramon is szembesülhetett ezzel a színházkedvelő.

MITEM 2021

MITEM-krónika 1. rész – Összművészet (Oidipusz)

Az összművészet motoszkált kulcsszóként a fejemben mindjárt az első napon, amire még az is nagyszerűen rímel, hogy a találkozó ideje alatt két kiállítás látható a Nemzeti Színház közönség-tereiben... Arról, hogy mi is lehet ennek a szónak a valódi tartalma, nagyszerűen tanúskodott az idei MITEM első előadása, Robert Wilson Oidipusza, és igazán hitelesen beszélt az előadás egyik kitűnő színésze, a görög Lydia Koniordou.

King Lear Show
Tizenkét varjú

Bemutató: Az ajtó

Az őszinteség titkai - Udvaros Dorottya, Emerenc

Szeredás Emerenc figurája ma már nemcsak irodalmi elemzéseket ihlet. Összetettségének köszönhetően vonzó feladat lehet a színésznőknek is megfejteni, kibogozni ezt a különös, rejtélyes irodalmi alakot. A Nemzeti Színház mostani előadásának Emerence, Udvaros Dorottya először a próbafolyamatról beszélt.

Bemutató: Az ajtó

A titok őrzője - Szabó K. István rendező

Vallomás és egy bűneset rekonstrukciója, ítélet és feloldozás, a görög tragédiák kíméletlensége, traumakezelés, őserő – ezekkel a szavakkal jellemzi Szabó K. István rendező Az ajtót. Titokzatos és őszinte történet – húsz év két órában elmesélve. 

Halasz_Jozsi

Bemutató: Az ajtó

„A világok összenyithatók”

Háy János Szabó Magdáról

Az ajtó című szeptember 16-i bemutató alkalmából arra kértük Háy János József Attila-díjas író, költőt, hogy idézze fel személyes emlékeit Szabó Magdáról, mondja el, miben rejlik Szabó Magda prózájának titka, és persze arról is faggattuk, milyen rejtélyes világokat választ el egymástól Az ajtó „címszereplője”.

MITEM 2021

Találkozásaim az orosz színházzal

Kozma András interjúja Törőcsik Marival

Ön a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb magyar színésznője, aki szinte minden jelentős rendezővel dolgozott, és azon ritka művészek közé tartozik, akiknek lehetősége volt a világ leghíresebb alkotóival is közvetlen kapcsolatba kerülnie. Talán az orosz színházművészettel jött létre a legintenzívebb, legmélyebb kapcsolata. Hogyan alakult ki ez a különleges kötődés?