A Nemzeti Színház hírei

Magyarországon a 18–19. század fordulóján kezdődő modernizációs törekvések közül kiemelt jelentőséggel bír a művelődés különböző fórumainak és intézményrendszerének kiépülése, az első magyar nyelvű folyóiratok létrejötte és differenciálódása, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház (1840-től Nemzeti Színház) megalapítása. A pesti kőszínház megnyitása több szempontból is mérföldkőnek számított a magyar nyelvű hivatásos színjátszás történetében. Ezen intézmény kapcsán beszélhetünk először nemzeti léptékű, az előadóművészeken túl nagyszámú művészeti, technikai és kisegítő személyzetet is foglalkoztató, vegyes profilú (prózai, zenés, balett) repertoárra szakosodott, állandó épületben működő színházi üzemről.

Januári lapszámunkban jeleztük, hogy legközelebb a farsangról fogunk beszélgetni, mert az ünnepi kalendárium rendjét is követni szeretnénk. Ugyanakkor a teljes téli ünnepkört egészében érdemes szemlélni, mely, mint tudjuk, disznóölő Szent Andrástól húshagyó keddig tart. Ezen belül karácsony és újév között, egészen vízkeresztig rengeteg olyan szokás él ma is, amelyekben egyszerre van jelen az évváltóhoz kötődő, animisztikus hitre visszavezethető „pogány” rítusrend és a keresztény hagyomány, középpontjában a karácsonnyal, a Megváltó születésével.

Az Isteni színjáték egyik legszebb énekét, amely elbűvölte sok évszázad olvasóit, Dante a szerelem témájának szentelte. Az ének hőseinek, Francescának és Paolónak evilági sorsa tragikus volt: szerelem vitte kettejüket „egy halálba” (Pokol, V, 106). A túlvilágon pedig – a contrapasso (a talium) elvének megfelelően – olyan büntetés sújt le rájuk, mely vétküknek a tükörképe. A szerelem bűnösei ők, s ahogyan a földi létben elragadta őket a szenvedély, úgy szállnak a pokolban forró fekete szélvésztől („l’aere perso”; Pokol, V, 89) hajtva, szorosan egymáshoz simulva.

A Jézus születését követő napon, december 25-én előadott regösénekek Árpád-korból datálható leggazdagabb, esetenként már valóságos ciklusnak nevezhető változataiban István vértanú alakja Szt. István királyéval keveredik. Dallamuk az ősi finnugor siratók, medveének dallamával rokonítható. A Kelet- és Dél-Európában általános kolindák magyar formája ez. A hun–avar utódnépek, a székelyek gyakorlatában ez a dramatikus szokáshagyomány a 19. század végéig általános a nyugat-dunántúli régióban. Vasban, Zalában zárványként maradtak meg a honfoglalás előtti időkig visszavezethető legteljesebb verziók. A Napisten földre szállásának és megtestesülésének pogány korból származó üdvtörténeti képzeteit őrzik ezek az igen hosszú énekek. Az előadásmód és a szüzsék is teljes egészében megőrizték a sámánpapok egykori gyakorlatát. A szimbolikus képletek egymásutánisága egyfajta hitmagyarázatként is szolgált.

Idén is meghirdethetjük internetes színháztörténeti vetélkedőnket, amelyre 10-dikes és 11-dikes diákcsapatok jelentkezését várjuk. Az idei vetélkedő témája a Nemzeti Színház története. A fordulók során a feladatok a Színház nagy korszakaira, fő alkotóira és épületeire koncentrálnak, az alapítástól a Nemzeti mai épületének a megnyitásáig, tehát 1837-től -2002-ig. 

Fókuszban: Erdélyi Zsuzsannára a magyar néprajztudomány kimagasló alakjára emlékezünk születésének századik évfordulóján. Az ő nevéhez fűződik a Kárpát-medence magyarsága által a legutóbbi időkig megőrzött orális hagyomány, az archaikus népi imádság műfajának a feltárása. Sok ezer általa gyűjtött ima és ének birtokában bebizonyította, hogy ez a műfaj nálunk a késő középkorban a passió-epikához és a Máriasiralom-lírához kötődik, de őrzi a szent színjátszás nyomait is. Juhász Ferenc fél évszázada született esszéje és Tömöry Márta írása közvetlenül kapcsolódik ehhez az örökséghez, de a lap szerkesztőinek Berecz Andrással kezdeményezett beszélgetéssorozata is a teatralitás hagyományos népi formáinak művelését, tovább örökítését kívánja előmozdítani.

Kedves nézőink! Bármennyire is reménykedtünk benne, a Rómeó és Júlia februári bemutatójára még nem hívhatunk közönséget. Pillanatnyilag új időpontot sem tudunk biztonsággal kijelölni, ezért úgy döntöttünk, hogy a Rómeó és Júlia előadást átmenetileg levesszük a havi műsor táblázatból, és csak akkor jelenítjük meg újra, ha már biztosat tudunk. Az eddig megváltott jegyek érvényesek maradnak.

A Berliner Ensemble és annak vezetője, Oliver Reese beszélgetést szervezett magyar kulturális kérdésekről: https://www.berliner-ensemble.de/be-live. Ezen a Nemzeti Színházat és a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM) is érintő kijelentések hangoztak el, amelyeket nem hagyhatunk megválaszolatlanul.

Kölcsey Himnuszának megzenésítésére 1844-ben a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Bartay András írt ki pályázatot, amelyre sok zeneszerző jelentkezett. Azt azonban, hogy a ma is ismert Himnuszt hogyan zenésítette meg Erkel Ferenc, évtizedekkel később mesélte el az idős mesternek, Gárdonyi Gézának. Ezt a történetet hallhatják Schnell Ádám tolmácsolásában.

1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját. Arra emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát. Ennek alkalmából hallgassák meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának gondolatait!