A Nemzeti Színház hírei
Színházi élményt Karácsonyra
ADVENTI MESEVÁRODA
Advent, a várakozás, a reménykedés, az ünnepre való felkészülés időszaka. Jöjjenek el a Nemzeti Színházba, hogy együtt gyújthassuk meg az adventi koszorún a hit, a remény, a szeretet, és az öröm gyertyáját, díszítsük fel közösen a Nemzeti Színház Karácsonyfáját. A négy adventi vasárnapon közös ünnepi készülődésre várjuk a gyermekeket és a szülőket 10 és 13 óra között a színház előcsarnokában és a Gobbi Hilda Színpadon. Az „ADVENTI MESEVÁRODA” minden programja ingyenes. Várjuk szeretettel!
Itt a harmadik Nemzeti Magazin!
Páros interjú Törőcsik Mari és Trill Zsolt színművészekkel. Színházról írni –
bemutatkozik a Nemzeti Színház lapja, a Szcenárium (Pálfi Ágnes, Szász Zsolt).
Színházról írók: Koltai Tamás (Színház), Sebestyén Rita (Játéktér), Esther
Slevogt (nachtkiritik.de), Jákfalvi Magdolna, Kékesi Kun Árpád (Philther). Osztovits Ágnes és Lévai Balázs a Zűrzavaros
éjszakáról fejti ki „Nézőpont”-ját. Színház-történet: Sinkovits Imre utolsó
óráinak krónikája (Ablonczy László). Szeretettel: a Nemzeti színészeinek ajándékai egy
képzeletbeli karácsonyfa alá (Bánsági Ildikó, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula,
Farkas Dénes, Nagy Mari, Schnell Ádám, Tompos Kátya.
Blaskó Péter - Szent Domonkos
Strausz Kálmán karmester a Johannáról
Egy oratórium blattolásáról, egy „nemszeretem” alkotás megkedveléséről, a hiányérzetről és egy több évtizedes álom megvalósulásáról, a zenei szenzációról és a hitről, valamint a csalogány dalának üzenetéről is mesél Strausz Kálmán, a Johanna a máglyán produkció zenei vezetője és az előadás egyik karmestere.
Johanna a máglyán
Johanna a máglyán - kislexikon
Ki volt Szent Johanna, Arthur Honegger és Paul Claudel? Hogyan született a mű? Tények röviden, novemberi bemutatónk, a Johanna a máglyán című darab elé. Rideg Zsófia dramaturg összeállítása.
Schwajda 70
Nagyvonalú, elegáns, méltósággal teli, kollégáiért kiálló, remek munkafeltételeket teremteni képes, a saját elvei mentén makacsul következetes ember. Művész, író, színházteremtő. Egyik világot bejárt színdarabja, a Csoda bemutatása előtt beszélgettünk Schwajda Györgyről. Bérczes László kérdéseire Törőcsik Mari, Rátóti Zoltán, Schwajda Gergő és Vidnyánszky Attila elevenítette föl hol hosszabb, hol rövidebb ideig párhuzamosan futó életük egy-egy pillanatát.