Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Befejeződött a MITEM - a Nemzeti Színház sajtóközleménye

Ma befejeződött a II. MITEM, a Nemzeti Színház nemzetközi színházi találkozója. Április 14. és 28. között 13 ország 20 előadása került színre a Nemzeti három színpadán. Az előadásokat összesen 7134 néző látta, a közönségtalálkozókon, a szakmai konferenciákon, a kísérőprogramokon több százan vettek részt, internetes felületeinket a találkozó ideje alatt csaknem 60 ezren látogatták meg. A Nemzeti Színház 450 vendéget (színészeket, alkotókat és háttérszemélyzetet) fogadott a találkozó során.

 

 
A MITEM különleges kísérőprogramokban is bővelkedett. Bemutattuk Eugenio Barba könyvét, aki előadást is tartott az érdeklődőknek. A Mejerhold-konferencia komoly szakmai visszhangot váltott ki. Anatolij Vasziljev a Nemzeti Színház kilenc színművészének tartott mesterkurzust Csehov: Sirály című művéből.
 
A találkozó programja során a Nemzetiben fellépett A nagy szépség című Oscar-díjas film főszereplője, Toni Servillo; az Almodovar filmek sztárja José Luis Gomez; a francia Evelyne Didi és Törőcsik Mari.
 
Bemutattuk többek a legendás olasz Eugenio Barba, az iskolateremtő német-francia Matthias Langhoff, a különleges német Jan Bosse, az ígéretes francia Thomas Jolly, és a jövőre a Nemzetiben darabot bemutató bolgár Alexander Morfov rendezését.
 
A találkozó vendége volt Valerij Fokin, ennek következményeképpen a Nemzeti Színház három éves együttműködési megállapodást kötött a szentpétervári Alekszandrinszkij színházzal.
 
Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar színházi szakma legjelesebb képviselői látogattak el az előadásokra. Nagy sikere volt a Nemzeti közönségterében létrehozott Fesztiválklubnak, ahol a nézők és az előadások létrehozói minden este találkozhattak.
 
A találkozó első külföldi visszhangjai - olasz, francia, és osztrák tudósítások - nagyon kedvezőek.
A kormány döntésének köszönhetően a MITEM elkövetkező két évének anyagi fedezete biztosított, máris elkezdtük a 2016-os fesztivál szervezését.
 
Szimbolikusnak tartjuk, hogy egy nappal hazánk legnagyobb nemzetközi színházi fesztiválja után avathatjuk fel a Nemzeti előtti parkban Schwajda György, az új Nemzeti Színház első igazgatójának szobrát.

(2015. április 29.)