Egy szerep – három férfi

Esendő államférfi

Bár 2002-ben már nem voltam pályakezdő, több okból is tartottam Bánk bán megformálásától. Főként azért, mert Bánkot a legtöbb rendezőhöz hasonlóan én is izmos, egy tömbből faragott alkatú férfiként képzeltem el – amilyen Mátray László is. Abba tudtam kapaszkodni, hogy sok szakmabeli karizmatikusnak tart, és a jellemem hozzásegíthet egy hiteles alakításhoz. Addig bizakodhattam ebben, amíg el nem kezdődött a próbafolyamat. Az első olvasópróba után ugyanis motorbalesetet szenvedtem, és eltört a jobb kezem. Így lett Vidnyánszky Attila rendezésének Bánk bánja balkezes. Ráadásul csak nagyon lassan múlt el a fájdalom, ami nehezítette a koncentrációt. Ennyi bizonytalanság és szenvedés mégis emlékezetesen mámoros próbafolyamatot és egy sikeres előadást szült. Azért vált harmonikussá a készülés időszaka, mert sikerült a szó legjobb értelmében együgyűvé válnom, vagyis teljesen a szerepre összpontosítanom.

Vidnyánszky Attila rendezésének befogadását szerintem az is segítette, hogy az egy nagyon érzelmes előadás volt. Emlékszem egy kettősömre Melindával – ezt a jelenetet például mindig nagyon vártam. Horváth Csaba koreográfiája és Nagy-Kálózy Eszter alakítása engem is ráébresztett Bánk alapvető dilemmájára, és arra, miért olyan ismerős ez a kérdés számomra. Bánk a magánélet és a politika között egyensúlyoz, a tragédiája is éppen ez lesz: a féltékenysége, a felesége iránti szerelme esendővé teszi, túlnő államférfiúi ítélőképességén. A család és hivatás közötti arány megtalálása számomra is ismerős nehézség. Sőt, nem túlzás azt állítani, hogy sorskérdés. A színházi ember alaptapasztalata, hogy sosem vagyunk otthon, amikor a dolgok történnek. Például a gyerekek fektetésekor. A mi szakmánkban ezért muszáj hinni abban, hogy a színházcsinálónak apostolnak kell lennie.

Vidnyánszky Attila rendezései általában nem könnyen befogadhatók, nyitott lelket kívánnak a nézőtől, mert bonyolult asszociációs rendszert épít fel. A közönség nagy része értékelte ezt az összművészeti jellegű produkciót, amelyben a szöveg, a zene és a koreográfia egyenrangú, de nem felejtem el, hogy akadtak, akik értetlenkedtek, vagy számomra máig rejtélyes módon tiltakoztak Vidnyánszky Attila rendezése ellen. Egri MIÉP-esek érkeztek az előadásra, és tudtuk, hogy azt várják, hogy Sinkó László Endre királyként hatalmas hófehér bundájában kilépjen a színpadra, és a zsinórpadlásról tizenöt liter művér lezúduljon a fehér játéktérre. Ezt a drámai, csöndes öt percet akarták megzavarni. A takarásból hallgattuk a Vidnyánszkynak szánt „Menj vissza Beregszászba!” bekiabálásokat. Ez persze igazságtalan és nyomasztó volt, de az előadás elsősorban Bánkról, a magánemberről szólt – felemelő módon egy tragikus sorsról. A politikáról nem is szólhatott, hiszen hála Istennek manapság a dráma szereplőinek küzdelme a német nyelv és befolyás ellenében nem aktuális.

Két előadás – egy arc

Számomra Vidnyánszky Attila Bánk bánjának egyik legnagyobb nehézsége az volt, hogy elszakadjak lelkileg egy korábbi Bánk-alakításomtól. Jó pár évvel a Nemzeti Színház előadását megelőzően ugyancsak Katona József drámájának címszerepét játszottam a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Bocsárdi László 2011-es rendezésének vezérmotívuma mély nyomot hagyott bennem. A néző figyelmét mindig az önmagával tusakodó Bánk kötötte le, a közönség tekintetét a Nagyúr vezette: klasszikus főszereplőként mindig ő állt a középpontban.

Vidnyánszky Attila rendezői felfogása ettől merőben eltérő: egyrészt ő az ötödik felvonással együtt állította színre a Bánk bánt, másrészt zeneibb módon rendez. Míg Bocsárdinál egyértelműen Bánk karaktere uralja a színpadot, Vidnyánszky mellérendelt viszonyokkal fejezi ki gondolatait. Ráadásul a szerepet sem ugyanúgy kell nála felépíteni. A Nemzetiben – zenei fogalommal élve – sokkal staccatósabb módon, vagyis szaggatottabban jelenik meg Bánk. Ez azt jelenti, hogy a néző nem egy szeme láttára pillanatról pillanatra feltáruló személyiséget ismer meg, hanem a tehetetlenségével és kételyeivel küzdő Bánk megtorpanásait, majd újabb lendületes megindulásait láthatja. A színpadi mellérendelés pedig azt jelenti, hogy Vidnyánszky sokszor nem Bánkkal mondat ki fontos gondolatokat, hanem Bánk lelki rezdüléseit más szereplőkkel játszatja el a színpad egy másik pontján. Ez eleinte zavarba ejtett, de idővel ráéreztem ennek a kifejezési módnak az erejére. A mozaikot ebben az esetben nem a színész, hanem a néző rakja össze. Ebben a mellérendelt rendezésben viszont Bánk – a Nagyúr és a férfi – sokkal megalázottabb, esendőbb helyzetben van, és ez fontos jelzés a nézőnek. Talán ha nem dolgozunk korábban a János vitéz, a Szindbád és az Isten ostora előadásokon Vidnyánszky Attilával, nehezebben éreztem volna rá erre a fajta építkezési stílusra.

A sepsiszentgyörgyi előadásra próbálva a korommal gyűlt meg leginkább a bajom. Harmincas éveim elején jártam akkor, és több esetben a képzelőerőmre támaszkodva dolgoztam fel egy-egy jelenetet, mert tapasztalat híján még nem voltam elég érett. A nemzetis előadásra ebben az értelemben már meglettebb férfikorban készültem. Bánk döntéseit már nem állapotszerűen ábrázoltam, hanem volt bennem egy érv a cselekvése mellett. Bánknak a Petur bánnal folytatott vitája során például elismeri a békétlenek igazát, de nem akarja, hogy vér folyjon. Egy bizonyos kort el kell érni ahhoz, hogy az ember a konfliktusokhoz úgy közelítsen, hogy közben keze a kéziféket markolja.

Nehéz gyönyör

Erkel Ferenc operájának elején Bánk bán visszatér otthonába, és az első pillanattól kezdve tudja, mi vár rá: élete legnehezebb időszaka, amelyben csak rossz lehetőségek közül választhat. Ez a felismerés teszi őt aktuálissá számomra. És ez az, ami miatt rokonságot érzek vele. Székelyföldre hazatérve én is sokszor érzem, hogy meg van gyalázva a táj, olyan áldatlan küzdelmeket élnek meg a földijeim a mindennapokban, amitől összeszorul a gyomrom. Az teszi méltatlanná az otthoni állapotokat, ami Bánk sorsát is sújtja: mindössze annyi döntési lehetősége van, hogy a kisebbik rosszat választhatja. Ez tényleg magyar sors.

Legalábbis ez teszi a Bánk bánt sajátosan magyarrá, de különös módon éppen emiatt érthető külföldön is. Bánk hamleti karakter, akinek minden ízéből árad a szenvedély. Ezt sokszor nem tapasztaljuk Bánk bán előadások esetében, mert Magyarországon a rendezők általában megijednek az énekesek mozgatásától. Vidnyánszky Attila viszont ráérzett arra, hogy akkor lép működésbe az opera, ha élni kezd a színpad. Az ő Bánk-értelmezése – a 2017-es operaházi és a legutóbbi, a Coopera társulatával – nagyon közel áll hozzám. Sokszor egészen a kiabálásig elmentünk a próbafolyamat során – nem egymással, csupán a színpadon –, mert Attila az érzelmeknek akar tág teret adni. Bánk egy folyton támadott, sok terhet a vállán cipelő, szenvedélyes férfi. Nem véletlenül ismerünk magunkra benne mindketten.

Ha az opera megtelik élettel, szívből kezd szólni – ekkor van esélye arra, hogy nemzeti üggyé váljon. Annak idején Simándy József tenorja megmutatta, micsoda ünneppé válhat Erkel műve. Az én baritonom ugyanezt a hatást kívánja kelteni úgy, ahogyan azt Kodály Zoltán is elmondta: szerinte ugyanis Bánk drámaiságát ez a középfekvésű hangfaj képes jobban kibontani. Vidnyánszky Attila színészvezetése és Kesselyák Gergely rendkívüli vezénylése ezt az érzelmi töltést hozza elő belőlünk, szereplőkből. Fischl Mónika Melindája drámai, a hagyományosan méltatlanul mellőzött szerepbe helyezett Gertrudist pedig olyan átéléssel alakítja Mester Viktória, hogy a karakter végre megtelik üdeséggel, kacérsággal, arroganciával – egyszóval a királyné nőisége minden pillanatban kiérezhető. Erre a színészvezetésre minden operaénekes ki van éhezve – és most fürdünk a lehetőségben. Sőt a Covent Garden és a Metropolitan színpadának élményével a hátam mögött is állíthatom, hogy a Coopera előadásáért már megérte operaénekesnek lenni. Nagy álmom vált ezzel valóra, hiszen a trianoni emlékévben végre összeállt egy ilyen Bánk bán, amire büszkék lehetünk. Német és olasz színházak is érdeklődnek az előadás iránt, amelynek nehéz gyönyöre biztosan rabul ejti majd az ottani nézőket is. De előtte még idehaza (ha mód lesz rá, a határon túl is) játsszuk majd ezt a tökéletes csillagzat alatt született operát.

(2020. november 14.)