Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Elhalasztják az V. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntőjét

Ez idáig a járványügyi helyzetben sem okozott fennakadást az egyébként is online térben zajló Nemzeti VERSeny megrendezése, a verselőadásokat és versklipeket is felvonultató verseny élő szuperdöntőjét azonban, a rendkívüli jogrend életbe lépése miatt, nem tudják megtartani a hétvégén a Nemzeti Színházban. Később azonban pótolják – közölte Lutter Imre, a Nemzeti VERSeny főszervezője, zsűritagja.

 

 

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház idén ötödik alkalommal hirdette meg a Nemzeti VERSenyt, rekordszámú nevezés mellett. A tavaszi elődöntőn a 260 versenyző közül, akik az internetre töltötték fel a versmondásukat, 138 versmondót juttatott tovább a zsűri és a közönség a középdöntőbe, ahol versklipet készíthetett a világ magyarsága. A nevezők között nemcsak az anyaország minden részéről, de a határon túlról és a diaszpórából is szép számmal érkeztek versvideók. A legtöbb a Vajdaságból, Szeriából, valamint Erdélyből és a Partiumból, de sokan neveztek Szlovákiából, Kárpátaljáról, többen Nyugat-Európából és a tengerentúlról.

 

 

Az élő szuperdöntőbe 34 versenyző jutott be, közülük hárman Erdélyből, egy versenyző Szlovákiából és egy az Egyesült Államokból. A döntő a Nemzeti Színházban, nézőközönség előtt zajlik és élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete a Nemzeti VERSeny facebook oldalán. A fokozatos szigorítások mellett korlátozott nézői részvétellel kalkuláltak a szervezők, azonban a jelenlegi intézkedések nyomán el kell halasztani a döntőt, ahol nem pusztán a versmondásban jeleskednek majd résztvevők, de a versfilmek és versklipek révén a mozgóképes műfajban is megmutatják kreativitásukat, tehetségüket.

A döntős versklipes alkotások minden évben százezres nagyságrendű nézőszámot produkálnak, erre számítanak idén is a szervezők. A zsűritagok, Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője és Szabó László kommunikációs szakember mellett idén Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alfréd rendező mellett idén is szavazhatott a közönség. A versklipek most is megtalálhatók a Nemzeti VERSeny YouTube csatornáján:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLX_7vp_oZBeJMepGXfDcqQef1CupLMaKp

 

 

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete minden évben meghirdeti a Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatójának védnöksége mellett zajló, határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, amelynek elsődleges célja a versek hétköznapiságának és mindennapi jelenlétének erősítése, a klasszikus és kortárs költészet újszerű, innovatív, filmes tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése. Az idei tematika elsősorban a rendszerváltoztatásra és a kortárs költészetre, emellett Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulójára és a karanténhelyzetre tekintettel a járványra, az egészségre, a bezártságra és az összetartozásra épül. A versklipek között többen Márai Sándor, Pilinszky János, Radnóti Miklós, Karinthy Frigyes, Dsida Jenő, Ady Endre, Várnai Zseni és Tandori Dezső verseit dolgozták fel, a szuperdöntőn mellett sokan választottak verset József Attila, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Reményik Sándor, Faludy György, Gyurkovics Tibor, Petri György, Nagy Gáspár, Erdős Virág, Lackfi János, Kányádi Sándor, Zsille Gábor és Bertók László költészetéből.

 

A Nemzeti VERSenyt a „30 éve Szabadon” Emlékbizottság és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

 

(2020. november 11.)