– Amikor megtudtam, hogy Melindát fogom játszani, eszembe jutott Ofélia, akit pályám elején alakítottam. Mintha Ofélia a fiatal Melinda lenne – mondja Söptei Andrea, akit két próba között szerepéről kérdeztünk. – Ofélia nem öli magát a folyóba, Hamletet sem döfik le mérgezett karddal, összeházasodnak, és születik egy gyerekük: a Bánk bán történetében mintha Katona József Hamlet és Ofélia házasságának tragikus végét írta volna meg…
Söptei Andrea és Farkas Dénes | Fotó: Eöri Szabó Zsolt
MELINDA: Térdepelsz?!
OTTÓ: Előtted, akit imádok…
MELINDA: S ő térdepel! – Bánk, Bánk emlékezek
Szavadra…
OTTÓ: Bánknak a szavára?
MELINDA: Arra.
Midőn kezem’ megkérte, nem rogyott
Ő térdre! Szép se’ volt igen…
„Szabad tekéntet, szabad szív, szabad
Szó, kézbe kéz és szembe szem – minálunk
Igy szokta a szerelmes: aki itt
Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.”
Ő mondta ezt, ámító! és bizony
Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.– Melinda nagyon magányos az udvarban. A királyné felkérette magához, hogy amíg Bánk az országot járja, Melinda ne legyen egyedül vidéken. De Melinda nem találja a helyét – talán nem is keresi – az udvari élet forgatagában, nyüzsgésében, szerelmi intrikák és praktikák között. Hiába ő a király utáni első ember felesége (vagy talán éppen ezért) lassan célponttá válik.
– Bánk és Melinda szerelemmel szeretik egymást. Kettejük tragédiája, hogy szinte tehetetlenül kell végignézniük, ami megtörténik velük. Minden egymás felé kapaszkodásuk ellenére eljön az a pont, amikor a két ember számára sincs többé visszaút egymáshoz. Amikor Bánk Melindát mint nőt már eltaszítja magától, egyszer csak megátkozza a gyermeküket is, vagyis már az anyát sem tiszteli benne. Ez a momentum nyitja meg az utat az őrület felé…
– A legpokolibb Melinda számára, hogy élete mélypontján az őrületben lát a legtisztábban. Átlátja mindazt, amit a királyné, a csábító Ottó elkövettek ellene, s hogy mit tett ő – de már minden hiába.
– Vidnyánszky Attila a próbák során nagyon határozott formát ad az egyes szerepeknek. Ez lehet egy mozgássor, egy gesztus, és nekem meg kellett értenem, hogy ez mit is jelent, miért kell nekem ezt így vagy úgy csinálnom. Megtapasztaltam, hogy a kért mozdulatsor megteremt bennem egy érzetet, és aztán a gesztus megtelik ezzel az érzettel… Így haladunk, így épül a szerep.
– Nagy bennem az izgalom és a várakozás, mert eddig mindig csak nézője voltam a Bánk bán előadásoknak, és bevallom, igazán soha nem tudtak magukkal ragadni. Most belülről nagyon érzem azt a szenvedélyt, ami a nézőt megfoghatja, amivel azonosulni tud, ami – remélem – magával sodorja… Amikor a fiam tavasszal az érettségire a Bánk bán tételt tanulta, mi meg már próbáltuk a darabot, segítettem neki, hogy abból az érzelmi megközelítésből adjak neki kulcsokat a drámához, ahogyan mi itt a Nemzetiben Katona József művével dolgozunk. Kíváncsi vagyok, mit szól majd az előadáshoz!
Melinda (Söptei Andrea) gondolatait lejegyezte:Kornya István
A látomásos, víziókkal teli stílus alapeleme maga a tér, amely nem csak a játszóké, a közönség is helyet kap benne. Nincsenek elválasztva, ellentétben a nagyszínpaddal nincs köztük az a bizonyos láthatatlan fal, amelyet le kell bontani, hogy föltáruljon a titok… A titkok között ülünk.
Van-e nagyobb bizonysága, döntőbb tanúja egy régi drámaíró aktuális erejének, mint hogyha úgy lehet nézni a művét, hogy csak most írta és a mai közönség számára? S lehet-e egy színháznak nagyobb öröme, mint ha a viruló jelen mellé odaállíthatja az élő múltat – s kettejük között állva tekinthet a jövőbe?” E Hevesi által 1930-ban írt próféciát Vidnyánszky és csapata a Bánk bánnal számomra hiteles programként hozza.
