Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. október 15. - Teréz Napja

Hír

Andrzej Seweryn a Theatre Polski igazgatójának levele a bemutató alkalmából

Tóth Ilonka Varsóban

Viharos állótapssal fogadta a közönség a Tóth Ilonka című előadás „első” premierjét október 21-én a varsói Teatr Polskiban. Az ősbemutatón jelen volt Trócsányi László igazságügyi miniszter, Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes és a lengyel kulturális élet kiemelkedő személyiségei. A 2016-os évet a lengyel Szejm és Szenátus illetve a Magyar Országgyűlés együttesen a Magyar-Lengyel Szolidaritás Évének nyilvánította. A varsói előadás az 1956-os Emlékbizottság támogatásával valósult meg, a turnéra a Lengyelországban 2016 májusától 2017 végéig tartó Magyar Kulturális Évad keretében került sor. A Nemzeti Színház varsói vendégjátéka az ünnepi év kiemelt eseménye volt.

 

Tisztelt Vidnyánszky Igazgató Úr,

 

Engedje meg, hogy még egyszer kifejezzem, mennyire lenyűgözött a Tóth Ilonka bemutatója a varsói Teatr Polskiban. Bizonyos vagyok abban, hogy ez az este emlékezetes lesz nagyon sok résztvevő számára (mert azt hiszem, nem elégséges ebben a kontextusban magunkat pusztán "nézőnek" hívni) – különösen mivel még mindig az elképzelhető legelismerőbb vélemények és reflexiók érkeznek hozzám a közönség köréből a Nemzeti Színház látogatása után. Erősen hiszem – ahogyan azt a színpadon is elmondtam, az előadás előtt –, hogy hőseink emléke sokkal fontosabb, mint bármi más. Most, miután láthattam a Tóth Ilonkát, szívem szerint hozzátenném azt is, hogy a legjobb eszköz arra, hogy továbbadjuk a legfenségesebb önfeláldozás emlékét és gondolatát a következő generációknak, azoknak, akik példaképekre és irányadásra várnak.

 

Tisztelt Igazgató Úr! Néhány órával a Tóth Ilonka magyarországi bemutatója előtt kérem, fogadja legjobb kívánságaimat az Ön és nagyszerű Társulata részére – mi itt Varsóban szorítunk az Önök sikeréért! Toi, toi, toi! (Németül ismert kifejezés; sok szerencsét kíván)

 

Andrzej Seweryn

igazgató

 

Teatr Polski

Varsó, 2016. október 25.

 

(2016. október 25.)