-
Január 11-én a Soltis Lajos Színház Prométheusz című előadása látható a Kaszás Attila teremben. A darab rendezője színházunk dramaturgja, Kozma András. Az előadás 2015 nyarán Zsámbékon került elsőként közönség elé.
-
Az 1942-ben keletkezett Hősök nélkül volt az első színházi bemutatóm. Előtte már írtam egy darabot, az Európa elrablását, aminek a bemutatása Párizs eleste miatt hiúsult meg. Ebben az időszakban a Nemzeti Színháznak egy valóban karizmatikus igazgatója volt, Németh Antal.
-
2016. február 20.-án Égia, a sas szerepében Mikecz Estilla lépett, mit lépett, repült színpadra. A beugrásra Trokán Anna betegsége miatt került sor. A fizikailag is megterhelő szerepet Trokán Anna teljes felépüléséig Mikecz Estilla fogja játszani.
-
Victor Eftimiu román drámaíró egyik aforizmája szerint „Boldog népeknek nincs története”. Többször hallottam már ezt a bölcsességet a skandináv népekre alkalmazni. Mint a legtöbb aforizma, ez is igen jól hangzik, de nem feltétlenül igaz, és pontosításra szorul. A skandináv országoknak igenis volt és van története, mégpedig eléggé viharos – gondoljunk csak a régi viking időkre, a középkori állandó háborúskodásra az északi államok között, vagy a későbbi kudarcba fulladt svéd nagyhatalmi törekvésekre.
-
Még „gyerekként” játszotta Bánk bánt, és most ismét érettférfi-szerepet kapott a még csak huszonnyolc éves Fehér Tibor. Cyrano szerepében öt Roxane-nak kell udvarolnia.
-
A Nemzeti színészklubjának egyik csendes zugában ülünk le beszélgetni Eperjes Károllyal a Zűrzavaros éjszaka próbája után. Azt mondja, amíg meg nem születik az előadás, tele van feszültséggel – ami azután sem csillapodik.
-
„Paul Claudel oratóriuma valójában azt a drámát idézi, mely Jeanne d’Arc szentté avatási perekor az egyház szívében lejátszódott. (…) Tudjuk, ebből az utolsó, az egyház szívében felidézett peréből Johanna a szentség fényében került ki, a botrány örök árnyékát borítva méltatlan bíráira. Claudel ihlete végig ide, az »isteni véna lüktetésére« figyel. Így sikerült csodálatos egyszerűséggel fölidéznie a sokrétű történetet anélkül, hogy magyarázkodnia kellett volna, vagy kompromisszumokat kötnie. Ellenkezőleg. A felszín hullámjátékát minél szabadabbra engedte, annál nyilvánvalóbbá vált a felszín alatt a mélység elemi vonulása és még mélyebb békéje, csendje.”
Pilinszky János, Új Ember, 1964. augusztus 16.
-
A kottából beszélésről, a mű iránti bizalomról, a megfoghatatlan megjelenítéséről, a szó és a zene viszonyáról, egy szerep testéről és lelkéről – a Johanna a máglyán próbáinak szünetében vallott erről Tompos Kátya.
-
A zenés és a prózai színházról, ezek szintéziséről, műfaji kötöttségekről és színészi szabadságról, az Isten művébe belekontárkodó művészről és a remény színházáról is mesélt Blaskó Péter a Johanna a máglyán próbáinak egyik szünetében.
-
Egy oratórium blattolásáról, egy „nemszeretem” alkotás megkedveléséről, a hiányérzetről és egy több évtizedes álom megvalósulásáról, a zenei szenzációról és a hitről, valamint a csalogány dalának üzenetéről is mesél Strausz Kálmán, a Johanna a máglyán produkció zenei vezetője és az előadás egyik karmestere.
-
–Beállsz a halálfolyosó elejére, majd lassan elindulsz, és közben felidézed mindazt, ami megtörtént veled” – szól a rendezői instrukció, s Bánsági Ildikó – akinek a kezei közül az imént még fekete-fehér fotók hullottak alá – lassan előre lépdel, Pilinszky soraival...
-
(Anyai nagy-nagybátyám, néhai T. G., aki közgazdászként később földműves lett, igen-igen hasonlított Pilinszkyre. Hátrafésült ősz haj, finom arcvonások, cigaretta. Ezért, a nyolcvanas években T.G. jelenléte számomra a föld költészetét jelentette. Csakhogy Pilinszky nem piros traktorral szántott. Igaz, volt abban is valami piros, amivel ő, de azt mindig elfedte egy égből permetező szürke homály. Az a fajta fénystop, mely a mindenkori traktor-ragyogás szemérmetlen lendületét igyekszik elrejteni).
