Farkas Dénes önálló estje Osztojkán Béla verseiből

A versekkel való találkozás elkerülhetetlen volt, a versek iránt érzett kíváncsiság, hogy úgy mondjam, a tisztelet pedig, azt gondolom, velem született. Különös ajándék ez, ami például a korombeli srácoknál, most már fiatal férfiaknál, nem egyértelműen népszerű, legalábbis nem jellemző, hogy megadatott a versek iránti fogékonyság. Holott ez csak balszerencse lehet, nekem pedig szerencse. Latinovits mondta a versről: „A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon, rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, legárnyaltabb röpülése, legforróbb vallomása a létről, a legszentebb, legszebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születése pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” Ismerve ezeket a sorokat, nincs is nagyon szükségem a szavakkal zsonglőrködni, így gondolom én is. Azt talán érdemes hozzátenni, hogy minden korban, mindenki számára befogadható, fogyasztható színpadi anyag. A versmondás nem modoros, archaikus búgás egy szomorkás arcú csellós lány mellett, hanem hitem szerint egy végtelen izgalmas, játékos élőbeszéd. Sokat jártam a várost nappal és éjszaka verseket mondva másoknak, hol céllal, hol cél nélkül és sokuk számára öröm volt ez az igazság. És amikor sok szerencsés tényező váratlanul találkozik, az embernek alkotni lesz kedve.

Édesapám, Osztojkán Béla versei döbbenetes erővel hatottak rám. Úgy éreztem, ha több tehetség szaladgálna bennem, akár én is írhattam volna ezeket. Persze az, hogy a megfogalmazott ügyek, képek, kérdések mennyire azonosak az enyéimmel, talán mégsem annyira ­meglepő. Identitást és emberi érzelmeket kereső szövegek ezek, amelyek persze természetesek fiatalembereknél, de szerencsére Édesapám különös érzékletességgel tudta megfogalmazni a küzdelmeit, a tévelygéseit, a kereséseit. Az talán nem titok, hogy az előadás díszlete egy romkocsma lesz. Annak minden tulajdonságával, izgalmával, szépségével és rémességével együtt. Keresgélő fiatalok gyűjtőhelye ez, olyanoké, akik kapcsolatokat kötnek, közösségeket alakítanak, csevegnek, hol értelmes, hol értelmetlen, hol hasznos, hol haszontalan dolgokról. Valljuk be, a romkocsmák világa számomra csábító, sok ember, sok impulzus, vörös lampionok, kis szerelmi fészkek, dorbézolás, táncolás, sorolhatnám. Az viszont, hogy tartósak, tartalmasak-e az ottani mélynek hitt pillanatok, kérdéses. Egy romkocsmai emléktúra, ez a tervünk.

Régen megfogalmazódott bennem, hogy színpadra viszem az írásokat, a kérdés csak az volt, hogy mikor. Az idő talán eljött, a döntés megszületett. A legjobb múzsa a határidő. És ráadásul Édesanyám szerint Édesapám örülne is neki… de az is tény, abban is biztosak vagyunk, bele-beleszólna a szerkesztésbe. Félretéve a tréfát, ha nem is hőstett, de valami misszió előadássá formálni a verseket, mind a műfaj, mind az egyik szülőm előtt tisztelegve. Emlékszem, másodévesek voltunk az egyetemen, amikor beszédórára kortárs verseket kértek, és kézenfekvőnek tűnt, hogy Édesapámtól viszek anyagot. Megtörtént a választás, majd átmentem hozzá, és tulajdonképpen bejelentettem, hogy tőle viszek verseket és hogy melyeket. Összeráncolta a homlokát, és azt mondta: ne, ne azt, az nem jó vers. Mondtam, dehogynem. Mondta, dehogyis. Kérdeztem, akkor melyiket. Megmondta. Erre teljes természetességgel feltettem az első kérdést, ami megfogalmazódott bennem: hosszú? Hosszan rám nézett, és azt mondta, hogy ilyet soha többet ne kérdezzek egy írótól. Azóta természetesen megértettem, mit jelentett ez a válasz. És igen, benne lesz a rossz, és benne lesz a hosszú vers is az estben.

Sok lelkes pillanat kötődik az előkészületekhez és a próbálkozásokhoz, amiben még jócskán benne vagyunk. Olyan emberekkel való találkozás, akiket szintén izgat, akiket szintén érdekel az ilyenfajta színpadi fogalmazás. Sok ébren töltött éjszaka, sok biciklizés szöveget sutyorogva és a döbbenet, hogy a dolognak egyszer csak lelke lesz, ha úgy tetszik önműködően életre kel, majd terelget minket. Sok fiatalt, sok idős embert, sok nőt és sok férfit, sok szőke és sok barnahajú embert várok nagy szeretettel az előadásra!

Farkas Dénes

Bemutató:
2015. december 11.
Nemzeti Színház, Bajor Gizi Szalon

(2015. december 07.)