Bemutató
Szeszélyes nyár - Kisregényből vizirevü
Korok, tapasztalatok, csehek és magyarok
Amikor huszonévesen először láttam a Szeszélyes nyarat, Jiří Menzel filmjét, nem is tudtam, hogy ez nem egy Hrabal-regényből készült, annyira hrabali hangvételű volt. Később eszembe jutott ez a bájos történet, és elkezdtem foglalkozni Vančura regényével. Mint kiderült, Hrabalra – és a 60-as évek egész cseh újhullámjára – nagy hatással volt a Vančura-életmű. A 19. századi nagy hősökről írt regények mellett Vančura hétköznapi hősökről is beszél, és a hétköznapi hősök története a hrabali világ lényege. Hrabal élete nagy részét azért töltötte kocsmában (azon kívül, hogy szerette a sört), mert akikkel ott találkozott, azoknak a történeteit annyira a valóság írta, hogy nem lehet jobbat kitalálni. Ahogy ő mondta: „A szájukról vágtam le a mondataikat”. Ő csak följegyezte, amit maga körül halott, így született a közösségi tapasztalatból, „városi népköltészetből” írt költészet.
A cseh Csehov
A Vančura-regény, a Szeszélyes nyár egy példabeszéd, mint egy csehovi történet. Vančura a cseh Csehov. Élnek valakik valahol, majd vendégek érkeznek, akik megzavarják és megváltoztatják az életüket, majd elmennek. Ahogy a három nővér Moszkvába akar menni, semmi akadálya, maradnak. Az előadásban a Szeszélyes nyár alaptörténetet használjuk, de egy teljesen új mű születik a próbákon, a színpadon.
Hónapokig tartó kutakodás előzte meg a szövegkönyv elkészültét, mert az a gondolat foglalkoztatott minket, hogy kibírja-e ez a 20-as években írt történet, ha áttesszük a közelmúltba. Kibírja, mert Közép-Európában szinte semmi nem változott. Legalábbis azok a reflexek, a világhoz való hozzáállás nem, amit örökölünk az előző generációktól. Élet helyett túlélés. Erőszak és illúzió, monarchikus közgondolkodás és diktatúrák. A ’68-as bevonulás után a cseheknél is beszűkült az élet. Menzel például sokáig nem dolgozhatott, Kundera és Forman pedig disszidált. A cseh szellemi élet le lett fojtva. Ki hogy boldogult. Ez volt a kérdés nálunk is. Volt, aki ügynökké lett, volt, aki beilleszkedett, volt, aki ellenállt, és ezért betiltották. Megtörtént esetek dokumentumaiból, távoli és szűkebb környezetünk történeteiből alakítottuk ki az előadás forgatókönyvét, szövegét. Próbáltuk használni azt a hrabali technikát, hogy amit az élet ír, azt nem lehet kitalálni.
(Háj ve Slezsku, 1891 – Prága, 1942)
Igazi polihisztor. Festőnek készült, de orvos lett (1929-ig praktizált). Mint író, drámaíró, filmrendező, publicista és kritikus szerzett magának nevet. Irodalmi pályafutását görög és latin témájú drámák írásával kezdte még kamaszkorában; ezek később színpadon is megjelentek.
1923-ban jelent meg első novelláskötete, 1926-ban pedig legsikeresebb műve, a Szeszélyes nyár. Ezt regények sorozata követte (többek között a magyar témájú Szökés Budára).
Tagja, majd vezetője volt a 20-as években a cseh avantgárd egyik jelentős csoportosulásának, a Devětsilnek. Írt forgatókönyveket, sőt filmeket is rendezett, bár ezek nem arattak sikert. 1936-tól a Cseh Filmesek Szövetségének lett az elnöke. A besorozást megúszta, részt vett a cseh ellenállási mozgalomban, ám a Gestapo elfogta és kivégezte.
A cseh „köpönyeg”
Vladislav Vančura a két háború közti cseh irodalom nálunk kevésbé ismert, de annál jelentősebb alakja: a költői-realista cseh irodalom, a hrabali-világ és a cseh írói és filmes újhullám is az „ő köpönyegéből bújt elő”.
Az 1926-ban megjelent kisregény, a Szeszélyes nyár nem csupán Vančura legfontosabb műve, de a cseh irodalom rendkívül jelentős alkotása. Hasek Švejkjével emlegetik együtt, és Bohumil Hrabal munkásságának előzményeként tartja számon az irodalomtörténet. Nagysikerű filmet rendezett belőle Jiří Menzel 1968-ban.
Generációk
Én már megéltem a ’70-es, ’80-as éveket, felnőttként ért a rendszerváltás, Bea viszont fele annyi idős, és fontos ez a generációs különbség, mert így egyszerre több szemszögből figyeljük a kort, a történelmet, és ettől lehet a nézőpontunk egyszerre nagyon élő és elfogulatlan. Azt a szemléletet igyekszünk magunk is használni, mint Hrabal, aki megpróbálta Isten szemével látni az embereket, tehát nem ítélkezni fölöttük, hanem szeretettel és humorral látni és láttatni őket. Ehhez elsősorban önmagunkkal kell szembenézni nap mint nap, és ez a mi vezérfonalunk. Az önismeretnek mifelénk nincs hagyománya, illetve csak az önismeret hiányának van hagyománya, ami a társadalmi önismeret hiányát is jelenti. Miért nem nézünk szembe a múltunkkal, vagy miért akarjuk szépíteni vagy elhallgatni azt? Ez az „önvilágámítás”, ahogy Hrabal írja.
A Szeszélyes nyár variáció az előzőkben említett témára, egyben folytatás is, hiszen a Debrecenben bemutatott Jászai Mariról szóló Jászai, a Gulácsy Lajos festőt idéző Na’conxipánban hull a hó és a Nemzeti Színházban látható Boldogságlabirintus tulajdonképpen egy sorozat részei.
Munka és mű
A munka mellékterméke a mű. Amit mi csinálunk, nem is munka, mi az élettel foglalkozunk: a saját életeinkkel, és mindennel, amit tapasztalunk. Ezeket a tapasztalatokat adaptáljuk az adott szituációra. Minden történetünk nagyon személyes. A személyességet elrejtjük szereplőink álarca mögé, s minden egyes apró momentumnál arra törekszünk, hogy az nagyon igaz legyen, nagyon emberi. Minden tapasztalatot felhasználunk, legfeljebb egyik vagy másik végül nem kerül bele a szövegkönyvbe, de nem ez a fontos, hanem az, hogy a mában éljünk figyelmesen, és azt, amit látunk, meg is tudjuk fogalmazni. A mindenkori mából el lehet menekülni operettbe, alkoholba, öngyilkosságba, közönybe, sok másba még – de például az alkotásba is.
A Nemzetiben színre kerülő Szeszélyes nyár közösségi alkotás, minden alkotó közreműködő világa beépül az előadásba. Fontos a zene: az újrahangszerelt egykori slágerekhez (Melis László) Bea írt új szövegeket, és új dalok is születtek kettejük együttműködéséből.
Amikor ezt írjuk, még minden alakul, formálódik. Ötletek jönnek és beépülnek, biztosnak gondolt részek hullanak ki… Egy próbafolyamat izgalmai. S hogy mindebből, hogyan lesz zenés-táncos csehszlovák vizirevü? Meglátják.
Galambos Péter – Ernyei Bea
(2015. november 20.)