Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Elsősorban művészet

A meggyőződés, a szándék, az akarat az igazi mozgatója az őszinte színháznak. Legfőképpen erre mutatott példát a MITEM-re érkező Iraki Nemzeti Színtársulat. Az utolsó pillanatig izgultunk értük, sokáig kétséges volt, hogy minden papír elrendeződik-e az utazáshoz, de szerencsésen megérkeztek és – ahogy többen megfogalmazták – egy megrendítő előadást mutattak be.

Színház a cinizmussal szemben

A MITEM második napján két gondolatok többször is felmerült. Az egyik a politika hatására létrejövő bonyolult és feszült helyzetek, a másik pedig a cinizmus általánossá válása világunkban. Mit lehet tenni, lehet-e tenni bármit is ezek ellen? Hogyan reagál a változó értékrendre a színház? Mit jelentenek ma, és segítenek-e a tradíciók?

István király

A színház alkalmas arra, hogy hidakat építsen

Nagyon büszke vagyok, tele izgalommal, és hálás is azoknak, akik segítették létrehozni ezt a találkozót. A kulturális kormányzatnak is, mert megértették a találkozó rendkívüli fontosságát, és biztosították hozzá az anyagi támogatást. Eddig szinte nem volt nemzetközi színházi találkozónk, mostantól van, reméljük, hogy hagyománnyá válik.

MITEM Megnyitó

(2014.03.26) Szeretettel várunk minden érdeklődőt az I. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó hivatalos megnyitójára, ma délután 16 órára a Nemzeti Színház főbejáratához. A megnyitón a MITEM zászlaját felhúzza: Viktor Rizsakov, a Gogolrevizor, Valerij Fokin, a Zéró liturgia rendezője és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.

Sajtóközlemény - duplázik a Revizor

A rendkívüli érdeklődés miatt a Moszkvai Művész Színház - Stúdió vállalta, hogy a délután öt órai Gogolrevizor után, este nyolc órától tart még egy előadást. Jegyek korlátozott számban kaphatóak!
Nemzeti Színház, sajtóosztály

Kaszás Attila (1960-2007)

"Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek."

(Részlet Kosztolányi Dezső, Halottak című verséből)

Boldogságlabirintus

A Nárciszban a helyzet változatlan

Sámuel Bencét elsősorban festőként és grafikusként ismeri a szakma és a közönség. Már amennyire ismeri – Samu ugyanis, ahogy barátai nevezik, nem szívesen nyilatkozik a magánéletéről. Velünk mégis kivételt tett, és nem csak szerelméről, de művészi terveiről is szívesen beszélt. Akadt azért egy téma, amiről most sem nyilatkozott…