1956. október 23-án, kedd délelőtt Háy Gyula Varró Gáspár igazsága című darabjának a főpróbája folyt a Nemzeti Színházban (amely akkoriban a Blaha Lujza téren állt). A termelőszövetkezet kanászáról szóló darabot Major Tamás rendezte (a 26-ra kitűzött bemutatót elsodorták a forradalom eseményei). Délelőtt tartották a Salemi boszorkányok olvasópróbáját.
Este 7-től a Nemzetiben Schiller Ármány és szerelem című drámáját játszották. A Miller Lujzát játszó Ferrari Violetta, a korszak egyik kedvelt színésze ekkor lépett utoljára színpadra a Nemzetiben.
A Katona József Színházban (akkoriban a Nemzeti kamaraszínháza), Németh László korábban nem engedélyezett lelkiismereti drámáját, a Galileit adták (október 20-án volt a premierje), a harmadik felvonás után a forradalmi eseményekről érkező hírek miatt az előadás megszakadt.
Sinkovits Imre
’56-os naplójából
„Kedden ½ 2 h. kijöttem a színházból, s ott hallottam, hogy 4-kor a Bem-szobornál tüntet az ifjúság a nemzeti függetlenég mellett. (…) A színház előtt elvonuló, MEFESZ táblát vivő és nemzeti színű zászlót lengető nagyobb csoporthoz csatlakoztam, s velük mentem a Petőfi térre. (…) Egy személykocsin Kuczka Péter robogott be, s közölte, hogy Piros belügyminiszter végül is (a 12 órai tilalom ellenére) engedélyezte a tüntetést. Odaszólt nekem, Imre, addig szavalj valamit! Egyszerre valami furcsa izgalom vett erőt rajtam. Ilyet még nem éreztem. Fölszaladtam a lakásba! Gyerekek, akiket ekkor már hetek óta alig láttam, mert előző nap jöttek meg a vásárhelyről, éppen ebédeltek. – Kati a hír hallatára lázba jött – s mint régen ’48-ban Laborfalvi Rózáék –, asszonyi kezei kokárdát tűztek kabátomra. Fölkaptam az Ady- és a Petőfi-kötetet, és sietve megcsókoltam szeretteimet, s a robogtam le a térre.
Már ott álltam a szobor talapzatán, mikor még egyre áramlott a tömeg. Rövidesen megláttam a Színiakadémia csoportját a nemzeti zászló alatt. A fiúk felkiabáltak, hogy várjam meg őket. Lassan csend lett, s elkezdtem. Először Batsányi „A franciaországi változásokra”, majd a „Látó” című versét mondtam el, utána Petőfi „Feltámadott a tenger”-t, „Kutyák és a farkasokdalát”, s a forradalom versét: Ady Endre „Fölszállott a páva”. Végezetül a „Nemzeti dal”-t! Megrázó volt, a több tízezres tömeg velem együtt visszhangozta: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!!! Gyönyörű volt. Életemben ezt a csodálatos érzést még nem éreztem. Utána még felolvastam a MEFESZ kiáltványát és az egyetemisták pontjait.”
(idézi Ablonczy László: Sinkovits Imre a Hargitán
című kötetében.)
Bessenyei Ferenc visszaemlékezése
„23-án kora délután eljöttek értem a diákok, nem is tudom már, melyik egyetemről. Előző nap megbeszéltük, hogy szavalni fogok. Mire nagy nehezen a Bem-szoborhoz értünk gépkocsival, már hatalmas volt a tömeg. Veres Péter és valamilyen lengyel író beszélt, hiszen a felvonulás részint a lengyel eseményeket is üdvözölte. Elszavaltam a Szózatot, aztán el is énekeltük. A felemelő, lelkes hangulaton túl nem sokra emlékszem.
Aztán a diákok engem visszavittek a színházba, ahol este héttől a Galileit adtuk. Ez volt a szerencsém, mert különben én is biztos a Rádió elé megyek. Hatalmas sodrása volt a felvonulásnak, nem lehetett abból kiszállni… Tudom, hogy utólag borzasztó jelzőkkel illették ezt az egészet, de az első pillanat gyönyörű volt! Gyönyörű! Olyan, mint mikor kinyitnak egy ablakot. Beáramlik a tiszta levegő és mindenki felsóhajthat! Egészen addig, amíg el nem kezdtek lövöldözni. (…) A színházban, az első szünetben hallottam először a híreket.”
(Ómolnár Miklós: Tizenkét nap, amely…
1956. november 23.–november 4.)
Háy Gyula visszaemlékezése
Ez történt Budapesten
A Szabad Nép „Új tavaszi seregszemle” címmel vezércikkben üdvözli az ifjúság követeléseit.
A Műegyetem hallgatói délelőtt szervezik a délutáni demonstrációt, és valamennyi egyetemen állandó gyűlésezés folyik.
13 óra: a Belügyminisztérium nem engedélyezi az egyetemisták felvonulását, majd 14 óra 30-kor újabb rádióközlemény: mégis engedélyezik a felvonulást.
Az Írószövetség határozata követeli az 1955-ben leváltott miniszterelnök, Nagy Imre bevonását a kormányba, és nemzeti egységprogram kidolgozását.
15 órakor kezdődik az egyetemisták tüntetése a Petőfi-szobornál.
A Bem-szobornál Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát.
20 órakor Gerő Ernő rádióbeszédében csőcseléknek nevezi a tüntetőket, akik a szabadságért mennek az utcára.
A tüntetők másik csoportja a Rádióhoz vonul a 16 pont beolvasását követelve.
Este kilenc óra tájban a Kossuth Lajos téren mintegy kétszázezer ember előtt a Parlament ablakából Nagy Imre rövid beszédet mond.
Este 9 óra körül fegyveres harc kezdődik a Rádiónál, mindkét oldalon sok az áldozat. A rádió 24-én hajnalban az ostromlók kezére kerül.
21 óra 30-kor a tüntetők ledöntik a Dózsa György úti Sztálin-szobrot.
Este tüntetők megostromolják a Szabad Nép székházát.
Az MDP Központi Vezetőség rendkívüli ülésén az éjszaka folyamán – Nagy Imre jelenlétében – személyi változásokról döntenek.
Éjjel szovjet harckocsi-alakulatok vonulnak be Budapestre, a magyar kormány kérésére.
24-én hajnalban helyenként már fegyveres ellenállásba ütköznek.
„H. Gy. 56 tehát 1956. október 23-án kora reggel ott ült a Nemzeti Színházban az üres nézőtéren, és darabja próbáját nézte. (…) A függöny az első felvonás próbája után becsukódott, és ugyanebben a pillanatban kezdetét vette egy új színmű, melyről a műsorfüzetben nem állt semmi. Fiatal írók csoportja lépett hozzám a nézőtéren. »Azonnal az írószövetségbe kell jönnöd.« Nagy események. Tömegtüntetés, a műegyetemi hallgatók határozták el tegnap; Budapest utcái sohasem láttak hasonlót. Az íróknak is meg kell tenniük a magukét.”
(részlet Háy Gyula: Született 1900-ban című kötetéből)
lexikon
Bessenyei Ferenc (1919–2004) 1950-től 1963-ig a Nemzeti Színházban játszott. 1956. október 23-án délután a Bem-szobornál elszavalta a Szózatot. Október 30-án a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. Október 31-én a budapesti színházak forradalmi bizottságai által megválasztott Színművészek Forradalmi Bizottságának is tagja lett. A november 21-én megalakult MÉFT (Magyar Értelmiség Forradalmi Tanács) egyik alapító tagja volt. A forradalom után a Nemzeti Színházon kívül sehol nem léphetett fel. 1963-tól 1967-ig a Madách Színház tagja volt, 1967-ben visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz. (Forrás: MTI)
Sinkovits Imre (1928–2001) 1951 és 1957 között a Nemzeti Színházban játszott. 1956. október 23-án a Petőfi-szobornál, majd este a Parlamentnél elszavalta a Nemzeti dalt. A forradalom alatt a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának elnökségi tagja Bessenyei Ferenccel és Varga Mátyással. A budapesti színházak küldöttei által október 31-én létrehozott Színművészek Forradalmi Bizottságának tagjává is megválasztották. 1957 tavaszától fizetését felére csökkentették, és vezető színházi szerepeket nem játszhatott. 1957-1958 között a rendőrség többször kihallgatta, 1959 nyaráig megfigyelés alatt tartotta. 1958 júniusában elbocsátották a Nemzeti Színháztól. 1958 őszétől 1963-ig a József Attila Színház tagja volt, majd 1963-ban visszaszerződött a Nemzeti Színházhoz. (Forrás: MTI)
MEFESZ Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége. 1956. október 16-án a szegedi egyetemisták ismét megalakították a MEFESZ-t (amely 1945 és 1950 között már működött). Példájukat az elkövetkező napokban követték a budapesti, pécsi, debreceni, soproni, miskolci egyetemisták. Október 22-én a műegyetemi gyűlésen a diákok 16 pontban foglalták össze követeléseiket, és 23-ára lengyel szimpátiatüntetést hirdettek a Bem-szoborhoz.
Kuczka Péter (1923–1999) író, költő, műfordító. A Magyar Dolgozók Pártjában viselt tisztségeket, a forradalom idején a Magyar Írószövetség szervezőtitkára volt. 1964-ig eltiltották a publikálástól. A Galaktika című tudományos-fantasztikus folyóirat alapító főszerkesztője volt.
Veres Péter (1897–1970) a nép írók köréhez tartozott, író, politikus, 1947-48-ban honvédelmi miniszter. 1954 és 1956 között a Magyar Írószövetség elnöke.
Zbigniew Herbert (1924–1998) költő, esszéista, drámaíró, az 1980-as években az ellenzék egyik meghatározó alakja.
Lengyel események: Az 1956. június 28-án a Poznanban kitört munkásfelkelés, ha vérbe is fojtották, megrengette a lengyel kommunista hatalmat. Októberben Gomulka lett a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára, aki bírálta a személyi kultusz politikáját, és igyekezett mérsékelni a szovjet befolyást.
Háy Gyula (1900–1975) író, drámaíró, műfordító, forgatókönyvíró. Nagy Imre köréhez tartozott. Az 1956. szeptember 17-i közgyűlésen Veres Péter elnök mellé Háy Gyulát és Tamási Áront választották helyettesnek. 1957-ben hat évre ítélték, 60-ban amnesztiával szabadult, 64-ben Olaszországba emigrált.
.jpg)
