Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Az Ahogy tetszik a Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon

Nagyon vártuk a kollégák helyzetjelentését, és íme megérkezett Kulcsár Edit rövid levele a tegnapi fellépésről: Felállva tapsolta a Shakespeare Fesztivál közönsége április 24-én az Ahogy tetszik előadását Craiován. A hatszáz férőhelyes színházteremben a lépcsőkön is ültek és a közönség élénken reagált a nemzetis színészek játékára, jól értették Silviu Purcărete előadásának finom humorát. A nézőtéren a román színházi szakma jeles személyiségei mellett voltak külföldi fesztiváligazgatók, a fesztiválon fellépő külföldi társulatok tagjai (angol, dél-afrikai, kínai színészek) és komoly érdeklődés mutatkozott az előadás iránt több nemzetközi színházi fesztivál részéről. „Ez egy olyan előadás, amit újra és újra meg szeretnék nézni, annyi mindent elmond benne a rendező a szerelemről, életről, halálról…”-mondta egy román kolléga előadás után.

Kulin Ferenc

A modern ember tragédiája

Kétszáz éves Katona József remekműve, a Bánk bán

A magyar drámairodalom három klasszikus alapművet jegyez: Bánk bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája. Katona József a dráma ősváltozatát kétszáz évvel ezelőtt, 1814-ben kezdte írni. Miért fogadták értetlenül a kortársak a Bánk bánt? Miért szólt mégis korának hangján? Miért a szeretet törvényével szegül szembe Katona hőse? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ írásában Kulin Ferenc irodalomtörténész.

István király

Újvidéki Színház 40 - Léphaft Pál karikatúra-portréi a Nemzetiben

A negyvenedik születésnapját a Nemzetiben ünneplő Újvidéki Színház és a két ünneplő igazgató, ahogy Mr. Grimasz, azaz Léphaft Pál látja - és ön is láthatja sok ismert arc, művész társaságában - a karikaturista Nemzetiben nyílt kiállításán. Léphaft portrékat hozott a Nemzetibe. Kiállítását Balázs Attila újvidéki születésű író, újságíró, műfordító nyitotta meg.

Negyven éves az Újvidéki Színház

A kerek évfordulót a Nemzeti Színházban, együtt ünnepeltük. Délután Siflis Zoltán Akik bennünket néznek, azoknak a szeme tükör című dokumentumfilmjét néztük meg az Újvédéki Színház történetéről. A vetítés előtt a rendező kiemelte, hogy a Vajdaságban élő és alkotó magyar művészek mindig is kapcsolatban voltak az anyaországgal de úgy érzi, hogy ez a mostani alkalom, hogy az évforduló megünneplésére Magyarország kiemelt kulturális intézményében kerülhet sor, minden eddiginél többet jelent.

Berecz András meséi

 A mese generációkon átívelő tudást ad. Létezésünkre keres szívderítő válaszokat, a kifejezésnek, szóalkotó leleménynek, tárháza, etikai kódex – vallja Berecz András mesemondó, akinek Szerelmes gerázdaságok című felnőtteknek szóló estjével kezdődött az évad végig tartó sorozata a Nemzetiben. Ebben a hónapban ismét izgalmas összefoglaló címet adott műsorának Berecz András: Nagy verekedés...

Norvég - felolvasó színház

Fordított-színház Április 26-án a Nemzeti Színház felolvasó-színházi eseményt szervez két kortárs drámaíró színpadi szövegeit felhasználva, Norvég címmel. Az esemény szereplői a Kaposvári Egyetem II. éves színművész hallgatói, rendezője Bartha Lóránd. 

Vendégjátékok húsvét után

Április 30. Nagyszínpad
Arthur Miller: SALEMI BOSZORKÁNYOK

a Győri Nemzeti Színház vendégjátéka

Társulatunk egy része a húsvét utáni héten Craiovába indul az Ahogy tetszik című darabbal. Ez idő alatt négy vendégjátékot is fogadunk színházunkban (a hónap végéig ötöt). A Székesfehérvári Vörösmarty, az Egri Gárdonyi Géza, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond színházak egy-egy előadása mellett a Baltazár Színház is fellép a Nemzetiben. A hónap végén pedig a Győri Nemzeti Színház lesz a vendégünk.