A hatalom börtönében – MITEM13 Krónika 9. Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház, Bukarest, Románia: Stuart Mária

Letaglózó előadás és kirobbanó siker – így lehetne legrövidebben jellemezni a bukarestiek szereplését a MITEM idei programjában. Schiller darabjának, a Stuart Máriának a kortárs átiratát hozta el a találkozóra a társulat, a világhírű román alkotó, Andrei Şerban rendezésében.

Robert Icke angol drámaíró és rendező programszerűen frissíti fel a klasszikusokat, készített már átiratot az Oidipuszból, az Oreszteiából, a Hamletből, a Ványa bácsiból, vagy Ibsen A vadkacsa című drámájából is. 2013 és 2019 között az Almeida Theatre rendezőjeként lényegében így tett szert világhírre, feldolgozásai ugyanis bravúrosan varázsolták a mai nézők számára nemcsak fogyaszthatóvá, hanem egyenesen katartikusan átélhetővé ezeket az alapműveket. Friedrich Schiller 1800-as klasszikusának, a Stuart Máriának az átirata egy feszes kortárs politikai thriller lett, amely a hatalom természetéről, de a női vezetők sorsáról is szól. A nagy szakmai sikert kiváltott darab ősbemutatója a londoni Almeida Theatre-ben volt, 2016. december 2-án. A két népszerű és kiváló brit színésznő, Juliet Stevenson és Lia Williams főszereplésével készült produkció akkora sikert aratott, hogy 2018 januárjában átkerült a londoni West Endre, majd egy brit turnén is játszották.

Andrei Șerbannak nem kisebb személy, mint Peter Brook mutatta be Robert Icke-ot Londonban, miután Brook el volt ragadtatva Robert Icke Hamlet rendezésétől. A román rendező azóta Icke egyik leglelkesebb tolmácsolójává vált a kelet-európai színpadokon, zseninek tartja a brit drámaírót. Színpadra állította az Oidipuszt Kolozsváron 2022-ben és a Bulandra Színházban 2024-ben, a Schnitzler: Bernhardi professzor című művéből készült A doktort 2022-ben Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban. Șerban ez utóbbi darabbal a mai „woke-kultúrának” és a társadalmi polarizációnak állított görbe tükröt, az előadás egyébként 2023-ban járt a MITEM-en is. Megjegyzendő még itt, hogy a román rendező pontosan tudta, miről beszél, hiszen, miután 1969-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, 2019-ben lemondott a Columbia Egyetemen betöltött professzori tisztségéről, mert szerinte a „politikai korrektség” jegyében zajló ideológiai nyomás olyan méreteket öltött, mint Nicolae Ceaușescu Romániájában, ami elől korábban elmenekült.

Az idén 83 éves mester először a rendszerváltás után, 1990-ben tért haza, s ekkor vállalta el a Bukaresti Nemzeti Színház vezetését, ám az a kísérlete, hogy új lendületet adjon a román színjátszásnak, ekkor kudarcba fulladt. Így eshetett meg az is, hogy a most látott Stuart Mária előadás Șerban 32 évnyi szünet utáni rendezését jelentette a Bukaresti Nemzeti Színházban, vagyis akár színháztörténeti jelentőségűnek is mondható a Romániában 2024. december 12-én és 13-án bemutatott produkció. Ami olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a 2025-ös „román színházi Oscar-gálán”, az UNITER-en összesen hét kategóriában jelölték díjra, bár végül egyikben sem kapta meg. (Azt csak érdekességként jegyzem meg, hogy a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját végül éppen a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának az a III. Richárdja „happolta el”, amit a MITEM nyitóelőadásaként láttunk – nem kis teljesítmény!)

A siker egyik titkát már az angol szerző megalapozta az átiratában, ugyanis eleve egy olyan változatot készített, amelyben a mai politikai helyzetek köszönnek vissza. A másik izgalmas megoldása az írónak, hogy az Erzsébet és Mária szerepében látható két színésznő (itt: Raluca Aprodu és Ofelia Popii) minden előadás előtt pénzfeldobással dönti el, ki melyik szerepet játssza aznap, s ennek a gesztusnak egyúttal üzenetértéke is van, hiszen lényegében csak a sors véletlen játékán alapszik, ki ül a trónra, vagy megy a vesztőhelyre. A feldolgozás azt is erőteljesen hangsúlyozza, hogy a két nő valójában ugyanannak az éremnek a két oldalát jelenti, még ha más-más utakat választanak is, tulajdonképpen nincs égbekiáltó különbség a jellemüket vagy a gondolkodásukat illetően, helyzetüket, nőiségüket is kihasználva próbálnak lavírozni a férfiak politikai játszmáiban, s megfelelni az előttük tornyosuló kihívásoknak.

Andrei Șerban rendezése tökéletes a darab koncepciója szempontjából: letisztult, puritán színpadkép, világos térkezelés, kevés, de hatásos látványelem (például a vetített koponyák a háttérben), pontos színészi vonalvezetés jellemzi az előadást. Nagyon jó és sokrétűen használható díszletelem az egyébként üres térben elhelyezett négypallós dobogó, amely a trón és a vesztőhely emelvényét is adja (díszlettervező: a 2025-ben elhunyt Helmut Stürmer, akit a Silviu Purcărete-előadásokból a magyar közönség már jól ismerhet). Ugyanilyen sallangmentesek a jelmezek, az öltöny-kosztüm a domináns, ám erőteljes szerepe van a színszimbolikának, Erzsébet hófehér nadrágkosztümben, míg Mária fekete és vörös ruhákban látható. Zseniális „húzása” a jelmeztervezőnek (Corina Grămoşteanu) hogy a korhű öltözéket csupán a legvégén idézi meg, ezzel a gesztussal távolítva vissza az időben Erzsébet egészen addig nagyon mainak érzett történelmi alakját. Érdemes megemlíteni még Andrei Cozlac videodizájner munkáját, impozáns megoldásokkal emelte meg a színpadi látványt, ilyen volt például a háttérvetítésben feltűnő forgó kő a belevésett dátumokkal (1587-2026, s egyébként a közönségtalálkozón megtudhattuk, hogy az 1986-ot a tervező a saját születési dátuma miatt tette oda).

A puritán színpadi megoldások azt is elősegítették, hogy minden figyelem a játékra szegeződhetett. Ofélia Popiit már többször is láthattuk a MITEM-en, két Purcărete-rendezésben, a Faustban és A megesett hercegnő története című kabuki-adaptációban is óriási sikert aratott az elmúlt években, kiemelkedő színésze ő a román színjátszásnak, ez most is bizonyságot nyert, a pénzfeldobás ezúttal Erzsébetet szánta neki. Mellette méltó „vetélytársként” jelent meg most Stuart Mária szerepében Raluca Aprodu, érzékeny, elmélyült játékával. De a férfiszínészek is remekeltek: Mihai Călin, Conrad Mericoffer, Emilian Oprea vagy Lord Talbot szerepében a ragyogó színpadi jelenlétű Marius Bodochi (akit a magyar nézők olyan filmekből ismerhetnek, mint a Bibliothèque Pascal vagy A hídember).

Azt hiszem, ezután az előadás után már bátran kijelenthetjük, hogy kitapinthatóan jelen van az európai színpadok jelenidejű tematikáiban a manipuláció és a hatalom kérdésköre. Ennek lenyomatát itt, a MITEM-en is láthattuk, rögtön a nyitóelőadásban, a szatmárnémeti III. Richárdban, majd a Diana Dobreva rendezte Oidipusz és a prófétákban, és színtisztán láthatjuk ebben a kortárs Stuart Máriában is. Bizonyára a fesztivál végén látható izraeli III. Richárd is hasonló kérdéseket vet majd fel. Így, a fesztivál végéhez közeledve tehát világosan látszik, hogy ez az egyik fő téma, ami határozottan uralja a kortárs színpadot, s nem véletlenül. Hatalmi átrendeződések, médiamanipulációk korát éljük, a valóságérzékelés relativitásával küzdünk naponta, azzal, hogy mit is érthetünk meg a fejünk fölött zajló játszmákból. De az is világosnak tűnik, hogy a „nagy játszmák” művelői éppolyan kiszolgáltatottak a mechanizmusoknak, mint a kisemberek, legfeljebb más a horizontjuk. Ki tudja, kinek jobb?

Ungvári Judit

(2026. május 07.)