Az emberrel együtt lélegző táj – MITEM13 Krónika 10. Pier 21, Leeuwarden, Hollandia: Madarak

Különleges és szívet melengető, eredeti célközönségét tekintve ifjúsági előadással került be a MITEM etnikai és nyelvi kisebbségek színházait bemutató programjába a fríz nyelven működő hollandiai Pier 21 színház. Az egyszemélyes produkciót Theo Smedes előadásában láthattuk.

Kétségtelenül volt annak is egyfajta bája, hogy az ifjúsági előadás budapesti közönsége nem a tizenéves korosztályt képviselte. Ám mindez semmit nem vont le a lényegében ismeretterjesztő funkciót betöltő produkció értékéből, annál is inkább, mivel valószínűleg ugyanolyan naiv rácsodálkozással szemlélték a nézők a Frízföld madarait bemutató részleteket, mint ahogy valószínűleg a holland fiatalok is rácsodálkoznak erre a számukra talán ugyanolyan ismeretlen világra.

Az UNESCO-világörökség részévé vált Watt-tenger, frízül Waadsee madarairól jómagam is most hallottam először, ezt a területet pedig egyáltalán nem ismertem, így számomra is az újdonság erejével hatott az előadás, amely egy nagyon kedves kerettörténetbe ágyazva mutatta fel ezt kis világot. Már magának a kerettörténetnek is megvolt a maga szimbolikája, hiszen egy olyan fiú nézőpontjából mesélt a frízföldi madarakról, aki éppen az édesapját várja, ám az ismeretterjesztő programra az apuka nem érkezik meg, így a fiú „kénytelen” mesélni nekünk a témáról: Frízföld szigeteiről és az ott élő madarakról, amelyekről ő is mindent tud, mivel számtalanszor végighallgatta már az édesapja előadását. A madarakkal foglalkozó, azokat jól ismerő apa és a fiú viszonylatában éppen az az örökségátadás mozzanata érhető tetten, amiről ez az előadás szólni kíván. A „főhős”, a sarki partfutó, amelynek holland neve „kanoet”, a madarat fríz nyelven „mients”-nek is nevezik, így nem véletlenül hívják a Mientnek a fiút az előadásban. Az apai örökséget, a tengerparti madarak mély ismeretét és tiszteletét a Theo Smedes megformálásában látható Mient adta át a nézőknek, általa ismerkedtünk meg a Watt-tenger szigetek és zátonyok szabdalta partvidékével, s annak szárnyas lakóival.

Ez a fajta közösségi alapú edukáció nem idegen a 2013-ban alapított Pier 21 színházi formációtól, amely küldetésének tartja a nézőkkel való párbeszédet a fontos társadalmi témákról. Utazó színházként mintegy 15 ezer nézőt érnek el évente, fellépnek frízföldi színházakban, de kisebb helyszíneken is, az utóbbi időszakban pedig már Hollandia határain kívül is igyekeznek megmutatni a produkcióikat, amelyeket főleg fríz nyelven hoznak létre. Ezt a nyelvet körülbelül 400 ezer ember beszéli, és bár küzdenek a nyelvvesztés globális szinten tapasztalható szomorú jelenségével, a társulat vezetői arról is beszámoltak a Nemzeti Színház szervezésében lezajlott, kisebbségi színházakról szóló eddigi találkozókon, hogy van azért pozitív fejlemény is, mivel a fiatalok sokszor használják a fríz nyelvet a korosztályos kommunikációban.

A Pier 21 művészeti gyakorlatának az alapja a társadalmilag elkötelezett történetmesélés – mondják a társulat vezetői, ezért igyekeznek olyan témákat választani, amelyek az identitás, a társadalmi egyenlőtlenség, a szabadság és hovatartozás, a vidéki élet nehézségei, az eutanázia, a nemzeti múlt öröksége, vagy például a rabszolgatartás kapcsán tesznek fel kérdéseket. Fontos számukra a helyi közösségek problematikájának megjelenítése, illetve, hogy a helyi témákat megismertessék tágabb körben, akár Hollandiában, akár a nemzetközi kooperációk révén. „A jelenlegi helyzetünk a helyi és az egyetemes közötti feszültségről szól, mert sokszor ugyan a fríz kultúrában, történelemben gyökereznek a történeteink, de bőven túlmutatnak a régiónkon. Ez a kettősség mindenféleképpen kihívást jelent, de lehetőséget is ad nekünk arra, hogy más színházakkal együttműködjünk, akik hasonlóan specifikus nyelvi-kulturális közegben dolgoznak.” – fogalmazta meg Maaike Beckers, a fríz nyelvű színház nemzetközi menedzsere azon a decemberi webináriumon, amelyen a Nemzetiségi Színházak Világszövetsége létrehozásáról beszélgettek a résztvevők.

Azt hiszem, remek példa volt ez az előadás arra, hogyan kell mintaszerűen megmutatni egy lokális értéket, egyben felhívni a figyelmet a természeti és kulturális örökség fontosságára. A fríz vidék alapvetően természetközeli lakói számára nemcsak a sarki partfutók puszta megmaradása lényeges, hanem az emberrel együtt organikus egységben élő, lélegző táj is, amihez nyilvánvalóan társul a tenger, a partvidék, a csak rájuk jellemző földrajzi térség, és az ahhoz kötődő a madarak tisztelete, mert az ő kultúrájuk ebben gyökerezik. Ilyen értelemben példát mutatott nekünk is a fríz színház előadása, mert a saját mikrokörnyezetünk megbecsülésére hívta fel a figyelmet. Nagyon fontos ugyanis, hogy ezek a mindenütt megtapasztalható és mindenütt olyan üdítően másféle helyi értékek ne tűnjenek el a világból, és mindennél fontosabb, hogy a következő generációk ismerjék meg ezeket az értékeket. Mert akkor van remény.

Ungvári Judit

(2026. május 09.)