Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

A Nemzeti Színház hírei

Olvasnivaló

Brecht, Bánffy, MITEM

Az új évben is szeretettel ajánljuk kedvenc lapjukat, a Nemzeti Magazint

Mi köze Brechtnek a tőzsdéhez? Milyen lesz Szűcs Nelli Kurázsi mamája? Bánffy Miklós – diplomata, művész, nagyúr? Hova vágtat Peer Gynt lovacskája? Miben adott példát Őze Lajos? És sok egyéb érdekességről olvashatnak a Nemzeti Magazin januári számában.  

Vidnyánszky Attila visszavonta lemondását

A Magyar Nemzet interjúja a Nemzeti Színház vezetőjével

Lezárult a Nemzeti Színház belső vizsgálata a november 10-én Horváth Lajos Ottóval és Szász Júliával történt baleset kapcsán. Ebből az alkalomból adott interjút Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzet újságírójának. 

A helység kalapácsa

Meghalt Dózsa László

Dózsa Lászlót 81 éves korában érte a halál. Az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője, főrendezője, érdemes és kiváló művész volt.  Megkapta az Újpestért Díjat és Budapest díszpolgává is megválasztották. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Népszínház mellett a Nemzeti Színház (1983–1991) társulatát is erősítette. A 2016-ban bemutatott Tóth Ilonka című darabban Grisin, szovjet alezredest alakította a Nemzeti Színházban. Számos mozi- és tévéfilmben is láthattuk. Szinkronszínészként is maradandót alkotott. Dózsa László színművész, rendező, érdemes és kiváló művész búcsúztatása 2024. január 12-én 14 órakor lesz a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.

Halasz_Jozsi
King Lear Show

„Ez korántsem egy passzív, enervált generáció”

Vidnyánszky Attilát a Szcenárium szerkesztői a nemzetközi Madách-projekt Tragédia-előadásáról kérdezték

Azzal, hogy Madách-projektünkkel tizenegy ország színinövendékeit szólítottuk meg, részemről el is dőlt, hogy a Tragédiát emberiség-drámaként viszem színre. Hiszen ezek a diákok, Kairótól Torontóig, Tbiliszitől Liverpoolig, az emberiséget, mai világunk egészét képviselik.