Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800

JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA: 
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.

A Nemzeti Színház hírei

Valló Péter Kossuth-díjas

Két sikeres előadásunk rendezője. A siker egyik mércéje a közönség kíváncsisága. Elmondhatjuk, hogy a nézők nagyon is kíváncsiak a Holdbeli csónakosra, és a III. Richárdra. Egy fiatal színházban a másik mérce természetesen az, hogy a közös munka mennyire képes erősíteni a társulatot. Valló Péter munkáját ebből a szempontból is csak dicséret illetheti.

Értékek mentője

Tordai Hajnal Jászai-díjas

Az egyik legfoglalkoztatottabb tervező művészeink egyike. Vendégművészként szinte az ország valamennyi színházában dolgozik. Kiállítások rendezésével pótolhatatlan színháztörténeti munkát is végez. Nevéhez fűződik például a Nagyajtai Teréz munkásságát bemutató tárlat, Az ember tragédiája előadásai a Nemzeti Színházban címmel, a Megyejárás programunk vándorkiállításának létrehozása, amely a Nemzeti Színház történetét mutatja be, illetve a Nemzeti Színházban látható kiállítások megrendezése
Esthajnal

Szenvedélyesen élvezni a játékot

Bodrogi Gyula Kossuth-díjas

A közönség nem is tudja, hogy milyen sokat használhat saját magának azzal, ha jó. A színészt ugyanis a jó közönség feldobja, a nagy csendek, a nagy nevetések inspirálják és ettől még jobb lesz – mondja Bodrogi Gyula, aki „a színházművészet minden műfajában otthonos, emberséges, sokszínű, meghatározó és jellegzetes színészetéért” Kossuth-díjat vehetett át március 15-én a Parlamentben, Mádl Ferenc köztársasági elnöktől.

Nagyon nagy lehetőségnek tartom

Balla Eszter a Holdbeli csónakosban

A színpadon Balla Eszter próbál. Természetesen a Holdbeli csónakos teljes stábjával. A Madách Színház fekete hajú, dögös Roxie Hart-ja a Chicagoból, most kényeskedő királyleány, aranysárga parókában, habos babaruhában. Pávaszem szerepében ezentúl felváltva láthatjuk Szinetár Dórát és Balla Esztert.
Vér vagyok

Második napi program

Megyejárás - Zala megye

március 12. szombat
Holdfia, Naplánya - A zalaegerszegi Griff Bábszínház előadása * A Pannon Tükör szerkesztőségi ankétja * Horváth Károly – Bereményi Géza: LAURA - musical, a Hevesi Sándor Színház előadása * Forgách András: Tercett, a Zalai Nyári Színházak Kht. előadása.
Salome

Zalaegerszegi megnyitó

Megyejárás - Zala

Bodrogi Gyula hívta meg Zala megye közönségét és művészeit a soron lévő Megyejárás Fesztiválra, vándorkiállításunk megnyitóján, a Hevesi Sándor Színházban. A zalai művészek kiállításokkal, irodalmi délutánnal és színházi előadásokkal érkeznek majd. A kiállítások március 11-én nyílnak, és nem csak a színház előtereiben, ismét kinyit a Zikkurat is.