Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Pályázat színházunk vezérigazgatói posztjára

Hiller István oktatási és kulturális miniszter sajtótájékoztatón jelentette be hogy pályázati úton kívánják betölteni a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói álláshelyét. A tájékoztatón nyilvánosságra hozták a pályázati kiírást. Az indulóknak, a szöveg Kulturális Közlönyben való megjelenésétől számítva, 45 nap áll rendelkezésükre pályázatuk beadására. Ez a pályázat néhány ponton eltér a hagyományoktól és a hagyományos pályázatoktól – mondta Hiller István. Bécsben vagy Párizsban két-három évre előre lehet tudni, hogy egy leköszönő igazgató helyére ki lép. Ezt a folytonosságot nekünk is meg kell teremtenünk. Szeretném elindítani ezt a folyamatot – folytatta a miniszter. Megvan a hivatalos, pályázatban is megfogalmazott formája, hogy a kultúra, és ezen belül a színházi élet, ne költségvetési években gondolkodjon. Szeretném, ha az új igazgató és a jelenlegi vezető egy meghatározott ideig együtt dolgozna, hogy ne egyszerűen egy átadás-átvételt bonyolítsanak le. Ezért a miniszter 2008. június 30-ig megerősítette Jordán Tamás megbízatását, felkérve a jelenleg futó és az ő vezetésével tervezett évad lebonyolítására, azzal, hogy közben az új évad tervezése, és a szerződtetések már az új –pályázat nyertes – vezető feladatkörébe fognak tartozni. Őszintén köszönöm Jordán Tamásnak mindazt, amit tett a Nemzeti Színház élén. Jó munkát végzett, sikeressé tette a színházat. Kívánom a majdani utódnak, hogy – bizonyára más gondolatokkal és tervekkel – hasonló sikerrel járjon. Ezen kívül azt szeretném, hogy teremtsenek példát - egy ismert és egy ma még ismeretlen ember. Amikor úgyis olyan sok vita gyötri az országot, legyen a kultúra az a terület, ahol képes együttműködni jelenlegi és jövőbeni. Ha ezt a Nemzeti Színház példaként tudja fölmutatni, remélem mások is tanulnak belőle. A korábbi híresztelésekkel szemben Hiller István megerősítette azt is, hogy nem áll szándékukban a Nemzeti Színház összevonása más színházzal, ahogy más színház beolvasztása sem a Nemzetibe. Arról viszont közös gondolkodás kell, hogy folyjék, hogy maradjon-e a jelenlegi zártkörű részvénytársasági forma.
***
Pályázati felhívás a Nemzeti Színház ZRt. vezérigazgatói álláshelyének betöltésére 2007. szeptember 24. Az oktatási és kulturális miniszter (a továbbiakban: miniszter) pályázatot hirdet a Nemzeti Színház Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatói álláshelyének betöltésére. A Nemzeti Színház az egyetemes magyar színházművészet legértékesebb hagyományainak továbbvitelére és megújítására hivatott szervezet, amely feladatainak repertoárrendszerben tesz eleget. A vezérigazgató feladata:
  • A Nemzeti Színház mint kiemelt jelentőségű és minden értékre nyitott színházművészeti műhely magas színvonalú szakmai tevékenységének irányítása.
  • A Nemzeti Színház pozíciójának, a magyar színházi életben betöltött reprezentatív szerepének megerősítése.
  • A színház alaptevékenységének megfelelően a magyar színházművészet hagyományainak ápolása, lehetőséget adva a kortárs színházművészetet megújító irányzatoknak is.
  • Új kortárs művek megszületésének és bemutatásának elősegítése.
  • A Nemzeti Színház működtetésének produkció-központú szemlélet alapján történő folytatása a művészi arculatnak és a kulturális piaci követelményeknek megfelelően.
  • Együttműködés az Alapítóval a 2008-ban várható szervezeti átalakítás során.
  • A 2008 - 2010-ig terjedő időszakra szóló költségvetési támogatás (évi 1,7 milliárd forint) mértékéhez igazodó működés, létszámgazdálkodás.
  • A Nemzeti Színház nemzetközi művészi kapcsolatainak bővítése és ápolása.
  • A magyar színházi kultúra egyetemessége jegyében a határon túli magyar színházakkal való együttműködés folytatása és értékeinek bemutatása.
  • Tevékeny részvétel a fiatalok színházra nevelésében, gyermek- és ifjúsági programok, valamint beavató színházi előadások megvalósításán keresztül. A pályázatnak tartalmaznia kell:
  • A pályázónak a Nemzeti Színház feladatrendszerére vonatkozó szakmai koncepcióját és a 2008/2009-es évadra vonatkozó részletes terveit (annak ismeretében, hogy 2008. január 1-jétől 2008. június 30-ig együttműködik a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatójával az átadás-átvétel feladatainak végrehajtásában, és önállóan készíti elő a 2008/2009-es színházi évadot).
  • A pályázatban meghatározott feladatok végrehajtására vonatkozó részletes színházszakmai, üzemszervezési, vezetési, gazdálkodási, marketing és PR elképzeléseit. A pályázathoz csatolni kell:
  • a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,
  • a pályázó iskolai végzettségét igazoló okiratok másolatát,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
  • a pályázatban név szerint megjelölt alkotó- és munkatársak szándéknyilatkozatát,
  • arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a pályázóval szemben nem állnak fenn a Gt. 23. §- ában és 25. §-ában foglalt összeférhetetlenségi okok. A pályázat elbírálása során előnyben részesül, aki:
  • színházművészeti felsőfokú oktatási intézményben szerzett oklevéllel,
  • 5 éves szakmai gyakorlattal,
  • művészeti intézményben szerzett vezetői gyakorlattal rendelkezik, és
  • pályázatában megnevezi azokat a vezető munkatársait, akikkel közösen vállalkozik a pályázatban megjelölt feladatok elvégzésére,
  • egy világnyelvet tárgyalási szinten ismer. A megbízás 2008. július 1-jétől tölthető be, és az átalakulásig, de legfeljebb 2013. július 31-ig tart. A miniszter a bérezésről külön rendelkezik, és a pályázat nyertesének főigazgatói címet adományoz. A pályázók a pályázatok elkészítéséhez pályázati dokumentációt kapnak, mely tartalmazza a társaság:
  • Alapító Okiratát,
  • Szervezeti és Működési Szabályzatát,
  • működési alapmutatóit (költségvetési sarokszámok, bemutató- és előadásszámok, látogatottság, dolgozói létszám, létesítményi technikai és műszaki adatok),
  • a szervezeti átalakulásról szóló koncepciót. A pályázati dokumentáció és a pályázat elkészítéséhez szükséges további információ, illetve az intézményre vonatkozó tájékoztatás a Nemzeti Színház Zrt. gazdasági igazgatójától, Farkas Ágnestől kérhető (tel.: 06-1-476-6854). A pályázat elbírálásának rendje: A pályázatokról a miniszter dönt - az általa felkért szakmai-szakértői bizottság javaslatának figyelembevételével - a pályázat benyújtási határidejét követő 30 napon belül. A pályázat eredményéről az érintettek írásbeli értesítést kapnak. A pályázat tartalmát a megbízón és az elbíráló bizottság tagjain kívül más személlyel nem közöljük. A pályázat benyújtásának helye és ideje: A pályázatot egy példányban, zárt borítékban, a kiírásnak a Kulturális Közlönyben való megjelenésétől számított 45 napon belül az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közszolgálat Főosztályára (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) kell benyújtani, "Nemzeti Színház vezérigazgatói pályázata" megjelöléssel. Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter
    A pályázat alakulásáról szóló információk honlapunkon

    (2007. szeptember 24.)