JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
A próbán épp a „Házibarát” elnevezésű jelenet közepébe csöppenünk. Matvjevics kétségbeesett felesége (Tóth Auguszta) a házibaráttá előlépő Andrej Joszifovics (Olt Tamás) karjaiban próbál vigasztalódni.
A rendező, Valerij Fokin könnyedén rajzolja fel a figura jellembeli változását Oltnak: eddig egy szexgép voltál, most meg filozófus leszel, világos? Vagy inkább topmenedzser. Az alkalommal élő és visszaélő politikus. Joszifovics ugyanis kihasználva a férj „távollétét”, nemcsak a feleségre csap le, de a férj felemelkedésében bízva máris titkos tanácsosként, miniszterjelöltként tekint magára. Matvjevics, a férj filmen tűnik majd fel a háttérben, ahogy a hüllő gyomrából lesi tehetetlenül az ellene folyó kinti ármánykodást.
Fokin igen aprólékosan építi fel a jelenetet a színészekkel. Odafigyel minden árnyalatra, a test minden apró mozdulatára. Ebben Igor Kacsajev koreográfus segít neki, aki olyan szépen és zengzetesen beszél oroszul, mintha egész oratóriumok kelnének életre a torkában. A házibarát gesztusaitól jutunk el tehát az éppen születőben lévő politikus önteltségéig. A jelenet végén Olt még improvizál egyet. Az ígéretözönbe gyorsan becsempészi a magyar valóságot is (többek között megígéri, hogy eltörli az inflációt).
Kár, hogy nem hívhatjuk fel a szerzőt, veti közbe Fokin, vajon ő mit gondol a beillesztett mondatokról. Beleegyezne vagy hevesen tiltakozna? És akkor azt is meg lehetne kérdezni Dosztojevszkijtől, mi is legyen a darab vége, hiszen a kevéssé ismert kisregényét nem fejezte be.
– Levelek, naplóbejegyzések alapján maga a rendező állította össze a lehető legvalószínűbb végkifejletet. Reméljük, hogy ez a verzió áll a legközelebb a szerző meg nem valósult szándékához – magyarázza Kozma András dramaturg, aki A korokodilus új fordítását készítette, és aki a tolmács szerepét is betölti a próbákon.
– Pengeélen táncol a stílus, és pengeélen táncolunk mi is. Egyszerre játszunk szatírába hajló komédiázást és drámát. Minden jelenet mögött az igazságkeresés szenvedélye áll – mondja Tóth Auguszta. Mindennek tűpontosnak kell lennie, mert a jeleneteket Fokin gyors ritmusváltásokkal teszi még dinamikusabbá. Néha épp a jelenet közepén váltanak hangot és stílust, ami nagyfokú koncentrációt követel a színészektől.
A próba második felében előrébb ugrunk a történetben. Azon a jeleneten dolgoznak, melyben a lenyelt hivatalnok józan gondolkodású barátja, Szemjon Szemjonovics (Kristán Attila) próbál alkut kötni a krokodilus német tulajdonosával (Szarvas József). Szeretné megvenni a hüllőt és benne a barátját, ám a kiváló üzleti érzékkel rendelkező német egyre feljebb srófolja az árat, a pénz mellett már kőházat és ezredesi rangot követel magának. Itt is lesznek gyors ritmusváltások, hiszen Szemjonovics a hitetlenkedő letaglózottságtól jut el pillanatok alatt a tehetetlen dühig, és végül grabancon ragadja a németet.
– Próbáld meg egy kicsit svejkesen – tesz javaslatot a rendező Szarvas Józsefnek, akinek még akkor is lábujjhegyen kellene pipiskednie, amikor Kristán már elengedte.
– Az menni fog – feleli Szarvas mosolyogva. – A főiskolán játszottam Svejket.
A „svejkesen” instrukció persze csak igazodási pont, Szarvas jól adja a megriadó és megalázott idegen figuráját a dosztojevszkiji atmoszférában.
Újra és újra elpróbálják a jelenetet. Fokin mindig finomít valamit, megfontolja a színészek ötleteit is. Amikor aztán olyan hőfokon szikrázik fel az indulat, amivel elégedett, kurtán bólint. Harasó, mondja, rendben! Jöhet a következő jelenet…
Papp Sándor Zsigmond
(2016. szeptember 26.)